Prológus

2010. október

More Than Friends

Egy átlagos nap, nem mindennapi véggel... Nos, ezt a napot egy mondattal így tudnám jellemezni, de kifejteni már hosszabb lenne...
Az a délelőtt unalmasan, pihenősen telt. Emlékszem, hogy alig akartam felkelni az ágyból, anyunak is alig sikerült kirángatnia. Majdnem 19 évesen, gondok nélkül persze könnyen beszéltem, könnyen fogtam fel az életet.
Délután segítettem apának a cégénél a szokásos, évi rendezvény előkészületeiben. A munkám nagyjából annyiból állt, hogy mutogattam az ideiglenes személyzetnek, hogy merre kell menni...esetleg segítettem az ételt pakolni.
 - Apa, ha nem gond akkor hazamennék átöltözni. - álltam meg apukám előtt, aki mosolyogva nézett rám.
 - Persze, menj nyugodtan! - kísért el a liftig. - Louis is jön?
 - Aha! - nyomtam meg a gombot. - Nélküle meg is halnék a sok, öreg fószer között!
 - KacKac! - nevetett. - És mi van velem, meg édesanyáddal?
 - Hááát.- húztam el nevetve a számat, majd beszálltam a liftbe. - Szeretlek Apa!
 - Én is Kincsem!
Fél óra kocsikázás után megálltam a házunk előtt, ahol már ott volt Louis és az anyukája, Jay. Mosolyogva öleltem át őket, majd felrohantam a szobámba készülődni.
Gyors zuhany és hajmosás után a gardróbban válogattam a ruhák között. Egy testhez simuló, pánt nélküli, fekete ruhára esett a választásom. Hozzá pedig, egy blézert, egy szandált és néhány kiegészítőt vettem fel. Az egyik alkalmi táskámba elpakoltam a fontos dolgokat, majd lesétáltam a nappaliba a többiekhez.
Anya és Jay öltözéke visszafogott volt, de mégis tökéletes. Louis pedig kissé szokatlan látványt nyújtott öltönyben, de be kell vallanom, hogy egész helyes volt így.
Lou örök idők óta a legjobb barátom. Szomszédok, ovistársak, majd iskolatársak lettünk, emiatt már-már testvéri kapcsolat alakult ki köztünk. El sem tudnám nélküle képzelni az életemet...
A cégnél az első pár óra jó pofizgatással és mű mosolygással telt, majd egy hirtelen jött pillanatban megragadtam Louis karját és elkezdtem a parkoló felé vonszolni.
 - Hova megyünk?  - kérdezte nevetve.
 - El innen! Bárhova csak ne itt legyünk... - álltam meg a kocsim mellett.
 - Oké, de én vezetek! Tudok egy jó helyet! - gyorsan átdobtam neki a kulcsot, majd beszálltunk és a titokzatos hely felé vettük az irányt.
Egy ideig a környék abszolút nem tűnt ismerősnek, de mikor már az utcánkban jártunk felnevettem.
 - Ez az a jó hely? - böktem a házuk felé.
 - Igen! - villantotta meg fehér mosolyát. - Csak hogy tudd, a Faházban van egy-két üveg Whisky!
 - Mehetünk! - ugrottam ki a kocsiból.
A Faház még körülbelül 8 éves korunkban épült a közös kert egyik fáján. Azóta is rendszeresen látogatjuk, bár a játékokat felváltották a "fontosabb" dolgok...például egy hűtő, ami tele van alkohollal.
Nem mintha alkoholisták lennénk, de mostanában van okunk örülni és ünnepelni.
Leültem a régi kanapéra, Lou pedig kivett a hűtőből egy üveg alkoholt, majd leült mellém.
....
A első üveg Whisky után már nem figyeltük sem az időt, sem a beszédünket, sem azt, amit csinálunk.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Lou közel van hozzám. Ajkai lágyan tapadtak az enyémekre, de nem ellenkeztem ellene. Túlságosan is élveztem azt, amit csinál, túlságosan is szexi volt abban a rohadt öltönyben, túlságosan is a legjobb barátom lett.
....
Reggel a Faházban ébredtem, egyedül. A fejem hasogatott, minden forgott körülöttem, de az éjszaka eseményei élénken ott voltak az emlékezetemben.
Lefeküdtem a legjobb barátommal!