Chapter 7

Sziasztok Drágák!

Remélem jól telt a hetetek, nekem egész tűrhető volt, megtudnám szokni, hogy ilyen :) De hagyjuk is a suli témát :D

Meghoztam a legújabb, azaz a 7.részt! Igazából nem így terveztem ezt az egész fejezetet, sőt.... de nem lövöm le a poént :)

Ha tetszik pipáljatok, kommizatok, iratkozzatok fel :D Csere kérést is örömmel fogadok :D

xoxo Lora D.

ui.: köszönöm Jess T, az előző részhez írt kommentet, nagyon sokat jelent :D <3

2013. január 04.

Let Her Go

Sajnálom! Mennyi mindent jelent ez az aprócska, semmirekellő szócska. Sajnálom! Ebben az egy nyamvadt szóban elrejthetsz egy aprócska hibát vagy akár egy egész életet... Elég ezt kinyögnöd és máris rendbe tudsz vele mindent hozni... vagyis csak azt hiszed! Ezzel az egy szóval megnyerhetsz magadnak egy szerelmet, de a múltat nem törölheted el vele...
Mikor ezt a szót meghallja az ember, valami megváltozik benne. A nemrég még súlyosnak számító sérelmek kezdenek halványodni, helyüket a boldog emlékek veszik át, amik erőszakosan törnek maguknak utat a sötét, fájdalmas tetteken. Oh drága, embert emberré formáló agy, miért teszed ezt velünk? Velünk, szerencsétlen, szerelemtől megvakult, meleg szívvel rendelkező nőkkel? Teljesen őrültté, hülyévé teszel bennünket ezzel...
A hideg, téli szél hirtelen csapta meg az arcom, amikor kilöktem magam előtt a hatalmas, kétszárnyú ajtót és elhagytam az óriási irodaházat. Az arcomat igyekeztem minél jobban a meleg sálamba burkolni, a kezeimet pedig ökölbe szorítva csúsztattam a zsebeimbe. Próbáltam minél gyorsabban szedni a lábaimat, próbáltam minél előbb fedett, meleg, biztonságos helyre érni, egy olyan helyre ahol nyugodtan átmelegedhetek és ihatok egy bögre forró, gőzölgő forrócsokit. És a legközelebbi ilyen hely nem más, mint a híres Starbucks-lánc egyik kis üzlete.
Szorosan húztam össze magamon a meleg kabátomat és hallgattam, ahogy a friss hó ropog a csizmám alatt, miközben az elmúlt néhány óra eseményei pörögtek végig lelki szemeim előtt.
Ha valaki hat évvel ezelőtt az mondja nekem, hogy 21 évesen ismét Mark mellett fogok kikötni, akkor képen röhögöm és otthagyom a bugyuta gondoltaival együtt... Nos, most inkább már ledöbbennék, hogy honnan a fenéből tudja, és kifaggatnám az időgépéről illetve a jövőbelátó képességéről.
Mark teljesen az ellentéte annak, akit megismertem még általánosban. Nyoma sincs a bunkó, nagyképű, egoista srácnak, akiért a fél város odavolt. Most már inkább gondoskodó, figyelmes, már-már úriember, akinek a pillantásában egy teljesen új világot lehet felfedezni... Mintha kicserélték volna. 
Átható barna szemei mai napig felkeltik a hasamban a pillangókat, amiket régen mennyire, de mennyire utáltam ezért. Egyetlen egy mosolyával képes levenni a lábamról, és a mostani személyisége teljesen magával ragadott.
Ez a találkozás döbbentett rá, hogy a tinédzser énem a szerelem gondolatába volt szerelmes, nem pedig abba a helyes srácba. A mostani, érettebb énem pedig rájött, hogy az első, igazi szerelem az sosem múlandó... Még mindig szeretem őt!
E mélyen szántó gondolatok közepette hallottam egy autót lassítani, ami aztán megállt mellettem. Kérdő tekintettel fordultam a leereszkedő, sötétített ablak felé, de amikor megláttam, hogy ki ül a volán mögött két lépést hátrébb léptem.
 - Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
 - Beszélni veled! - mondta, miközben átnyúlt az anyósülés felőli oldalra és kinyitotta az ajtót. - Szállj be, kérlek!
 - Nem voltam világos? Azt mondtam, hogy felejts el örökre! - mondtam idegesen, miközben a zsebemben lévő papír zsebkendőt tépkedtem apró darabokra.
 - Carly, kérlek! - nézett könyörgően tengerkék szemeivel, amik láttán elbizonytalanodtam. - Csak iszunk egy forrócsokit!
 - Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet nyilvánosan beszélnünk! - ráztam meg a fejem, mire egyetértően bólintott.
 - Akkor legyen itt a kocsiban! - hozta fel az újabb helyet, ahol tudnánk kommunikálni. - Csak szállj be, nem akarom, hogy valami bajod legyen! - makacskodott.
 - Mit érdekel, hogy mi van velem? - motyogtam durcásan, amin elmosolyodott.
 - Csak érdekel! - vonta meg a vállát. - Na? - pillantott rám felvont szemöldökkel.
 - Legyen! - adtam be a derekam, majd beszálltam a meleg autóba. - De akkor menjünk hozzám! Ott csak kényelmesebb!
Az út alatt nem igazán beszélgettünk, a cím lediktálása után megtámasztottam a könyököm az ajtón és ráhajtottam a fejem. Az ablak a leheletemtől bepárásodott, amire aztán mindenféle mintát rajzolgattam. A hó lassan, de sűrű pelyhekben kezdett el ismét esni, ami az utcán sétáló gyerekeknek kifejezettem tetszett, az anyukák pedig aggódva figyelték a csöppségek tevékenységeit.
A park mellett elhaladva a szám apró mosolyra húzódott, amikor megpillantottam egy Lina korabeli kislányt a szüleivel játszani. A kislány áhítattal nézte a fehér pelyheket, miközben az apukája egy piros szánkón húzta a fák között. Az anyuka pedig nevetve ment utánuk. Micsoda családi idill... Mennyire szerencsés az a kislány, szerető szülők oltalma alatt nőhet fel....
Sóhajtva rúgtam le a csizmáimat az előszobában, majd a nappaliba sétáltam. Lou kissé lemaradva mögöttem nézelődött a házban.
 - Kérsz valamit inni? - kérdeztem jó házigazdához méltóan.
 - Nem, köszi! - rázta a fejét, miközben a szekrényen lévő fényképeket nézegette. - Ő lenne az? - mutatott halvány mosollyal az arcán a fakeretes képre.
 - Aha, ő Lina! - feleltem büszkén, miközben mellésétáltam.
 - Nagyon szép! - motyogta áhítattal. - Pont, mint az anyja! - pillantott rám tengerkék szemeivel.
 - Köszi! - mondtam. - Amúgy miért is jöttél? - kérdeztem visszakanyarodva az eredeti témához.
 - Beszélni! - visszatette a helyére a fényképet, majd leültünk a kanapéra. - Sokat gondolkoztam a szülinapod óta és rájöttem, hogy nem úgy reagáltam, ahogy kellett volna! - mondata után tartott egy kis szünetet, mikor rám pillantott a reakciómat várva. Érdeklődve figyeltem, úgyhogy folytatta. - Tudom, hogy sohasem hazudnál, és azok után, ami történt nyilvánvaló, hogy Ő az én lányom! Elszúrtam a dolgokat és remélem, hogy meg tudsz bocsátani!
Hirtelen azt se tudtam, hogy mit kellene mondanom. Mióta elmondtam neki az igazat, titkon abban reménykedtem, hogy ezt fogja mondani... és most, hogy mondta lefagytam.
 - Figyelj, nem kell megbocsájtanod... - mondja zavartan, utalva a hallgatásomra. - Csak gondoltam, hogy jobb ha tudod...
 - Nem arról van szó, hogy nem bocsátok meg! - vágtam gyorsan a szavába, mielőtt túl kombinálja a dolgot. - Csak meglepett, de nem haragszom rád!
 - Köszönöm! - pillantott rám hálásan. - Mesélsz róla? - kérdezte hirtelen csillogó szemekkel.
 - Persze! - vágtam rá gyorsan, majd hozzáfogtam a meséléshez.
Hosszú órákon keresztül beszélgettünk, legfőképpen Lináról. Louis minden szavamat falta és csillogó szemekkel hallgatta végig a mondandómat. Folyton csak kérdezett, szusszanásnyi időt sem hagyva ezzel. A fényképeken szereplő kislány valósággal lenyűgözte, alig várta, hogy személyesen is találkozhasson a lányával.
 - És tényleg szereti a répát? - kérdezett vissza.
 - Aha, az anyja nagy bánatára. - mosolyodtam el. - A belső tulajdonságaiban nagyon rád hasonlít! És anyukád szerint az orra is Tomlinson!
 - Igen, csak nekünk van ilyen aranyos orrunk. - mondta halál komoly fejjel. - Amúgy mintha csak te lennél! Le se tagadhatod!
 - Nem is áll szándékomban! - ráztam meg a fejem. - Ha megismered akkor mát te is így fogsz nyilatkozni! Ugyanolyan rosszcsont, mint az apja! Nagyon eleven és komolytalan! - mosolyogtam a kék szemű fiúra, aki megfogta a kezemet és egy puszit lehelt rá.
 - Hiányoztál! - suttogta, miközben szemeivel az arcomat pásztázta.
 - Te is! - motyogtam az orrom alatt, mire Lou elmosolyodott és megölelt. - Azért...ennyire...nem... - nyögtem szorításában.
 - Ops..bocsi! - engedett el gyorsan, de a kezemet nem engedte el.
Pár percig csendben ücsörögtünk, majd egy pittyegő hang töltötte be a nappalit. Louis elővette a telefonját és megnézte az üzenetet. Aprót fintorgott az SMS-en, majd sajnálkozó pillantással felállt.
 - Mennem kell! - mondta szomorúan.
 - Ohh... - szontyolodtam el én is. - De ha gondolod, akkor hétvégén gyere át! - ajánlottam fel, miközben a kabátját vette fel. - Úgy is el kell mennem Lináért, elkísérhetnél!
 - Benne vagyok! - mosolyodott el. - Akkor majd találkozunk! - fordult hátra az ajtóban, aminek nekitámaszkodtam. - Köszönöm! - suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra és sietős léptekkel elindult az autójához.
Pár pillanat erejéig csodálkozva álltam az ajtóban, majd lassan megráztam a fejem és visszamentem a meleg lakásba. Az elmúlt években sosem jutott eszembe, hogy Louis-t valaha ismét képes leszek a barátomnak mondani, ismét képes leszek szeretni... Nos, ez a mai nap megváltozott. Rádöbbentem, hogy elviselhetetlen volt a hiánya, elviselhetetlen volt, hogy nem volt mellettem minden egyes nap.
A gondolataim közül az asztalon rezgő mobilom szakított ki. Gyorsan odanyúltam érte és mosolyogva nyitottam meg a Harry által írt üzenetet:

Chapter 6

Sziasztok Drágáim!

Íme egy újabb vasárnap, ami egy újabb rész érkezését jelenti :) 

Remélem elnyeri a tetszéseteket, ami ha így van akkor kérlek jelezzétek... Mindenféle kommentet szívesen fogadok :)

xoxo Lora D.

ui.: Facebook-on kaptam egy üzenetet, miszerint Lora Goldwin név már foglalt ( nem ilyen szépen megfogalmazva írta az illető) úgyhogy megváltoztattam Carly-ra a nevet :/ De ezúton jelzem a "kedves" lánynak, hogy Goldwin néven nem vagyok hajlandó változtatni! Örüljön, hogy a Lorát megváltoztattam!

Nem szeretnék senkivel sem haragba lenni vagy veszekedni a blog miatt, DE EZ A BLOG AZ ELMÉM SZÜLEMÉNYE, MINDEN EGYES RÉSZLETET ÉN TALÁLTAM KI!!! SEHONNAN SEM MÁSOLTAM!!! Köszönöm!

xoxo Lora D. 

2012. december 31.

Happy

Biztos vagyok benne, hogy a szilveszter az mindenki életében egy fontos fordulópont! Van, aki ezen a napon talál rá élete szerelmére, van, aki ezen a napon veszíti el élete értelmét, és van, aki ezen a napon döbben rá, hogy mennyire fontosak a barátai. Nos, én ez utolsó csoportba tartozok, ezen a napon döbbentem rá, hogy nincs is élet barátok nélkül.
Délelőtt tíz óra környékén keltem fel. Végre kitudtam magam aludni, így teljesen fitten és boldogan ugráltam a konyha fele. A kávéfőzőbe tettem friss kávéport illetve vizet, majd megnyomtam a kis gombot és megvártam míg a forró, meleg folyadék lefő. Ezután egy macis bögrébe kitöltöttem, majd tej és cukor hozzáadása után megfogtam egy plédet és bevackoltam magam a kanapé egyik sarkába. A távirányítót elvettem a kis szekrényről és kapcsolgatni kezdtem a készüléket. A 126 csatornából 110-en ment mese illetve ősrégi film, a maradék 16-on pedig zene. Fél óra alatt értem végig a szilveszteri kínálaton, de nem találtam semmi érdekes dolgot.
Teljesen más lenne a helyzet, ha Lina itthon lenne. Valami mese menne a televízióban, Ő pedig az ölemben ülve nézné, miközben szürcsölné a meleg kakaót. Délben megebédelnénk, majd játszanánk valami jó játékot, aztán aludna egyet, utána pedig ismét játék lenne a program. Este, vacsora után, ismét csinálnánk valami jó dolgot, aztán megnéznénk a korai tűzijátékot, amit az utca végén lakók lőnek fel a kisgyerekeknek.
Ehelyett mi van, egyedül gubbasztok a kanapén, valami ezer éves filmet nézek és unatkozok.
Régen szerettem egyedül lenni, de mióta megszületett a kislányom, társas lény lettem. Már annyira hozzászoktam, hogy van mindig mellettem valaki, hogy nem tudok kikapcsolni és lustálkodni. Ez már nem én vagyok!
Miután látványosan végigszenvedtem a Reszkessetek betörők! első részét, feltápászkodtam a kényelmes kanapéról és a konyhába mentem valami ehetőt készíteni. Hosszas válogatás és keresgélés után egy zöldségekben gazdag leves mellett döntöttem. Halásztam elő egy kisebb lábast, majd feltettem a vizet forrni. Míg a víz melegedett, addig előkotortam mindenféle zöldséget és hozzáláttam a hámozáshoz illetve az aprításhoz.
Éppen a brokkolit tördeltem apróbb darabokra, mikor kopogást hallottam. Izgatottan dobtam félre mindent, majd az ajtóhoz rohantam. Az ajtót szabályosan feltéptem és a látogatóm nyakába ugrottam.
 - Szia Carly! - ölelt szorosan magához rég nem látott barátom.
 - Szia! Szia! Szia! - mondtam boldogan. - Mi járatban? - kérdeztem, miközben arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.
 - Gondoltam meglátogatlak! - villantotta meg 1000 W-os mosolyát. - De te még pizsiben vagy! - állapította meg eme egyszerű tényt. - Cicám, majdnem délután kettő van és te még fel se öltöztél? - vonta fel a szemöldökét.
 - Nem volt hozzá kedvem! - vontam meg lezseren a vállam. - Amúgy mi bajod van a cuki pizsimmel? - kérdeztem már a konyhában tevékenykedve.
Harry nem mondott semmit, hanem nevetve megrázta a fejét és felült az egyik bárszékre.
Pár percig mosolyogva nézte, ahogy aprítom a zöldségeket, majd néhányat elvett a műanyag tálból és rágcsálni kezdte.
 - Te tolvaj! - csaptam rá játékosan a kezére. - Ezért nem kapsz ha kész lesz! - dorgáltam meg nevetve.
 - Túlélem! - mosolygott rám, aztán bekapta az utolsó répát. - Azt hittem nem szereted a répát.
 - Nem is. - ráztam meg a fejem. - Megszokás.
 - Aha. - bólintott. - Amúgy hallom beszéltél Louis-val! - kezdett bele egy komolyabb témába.
 - Ja, fogalmazzunk úgy, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni a születésnapomat! - motyogtam szomorúan, miközben egy fedőt tettem a levesre aztán felültem Hazz mellé.
 - Miért? - kérdezte kíváncsian.
 - Látom nem mondott el mindent! - mondtam, mire megsimogatta a hátam. - Hosszú történet, de annyi belőle a lényeg, hogy nem hisz nekem! Azt hiszi, hogy hazudok, úgyhogy nem is találkoztak! Összevesztünk, majd mondtam neki, hogy felejtsen el minket örökre!
 - Sajnálom! - fogta meg az egyik kezem. - Figyelj, ha gondolod megpróbálhatok vele beszélni! Még valamilyen szinten jóban vagyunk, ezt az egész gyerek dolgot is csak nekem mondta el. - ajánlotta fel nagylelkűen.
 - Nem kell, hagyd a fenébe! - néztem a szemeibe. - Majd megnyugszik, nem ez az első alkalom, hogy összevesztünk, sőt nem is az utolsó!
 - De ez most más! Ott van a lányotok is! - világított rá a lényegre.
 - Tudom, hidd el, hogy tudom! - erőltettem az arcomra egy halvány mosolyt. - De van jó hírem is!
 - Mi? - kérdezte kíváncsian.
 - Jay és a lányok tudják az igazat, tegnap este csaptak egy pizsibulit náluk! Anya és Jay volt a két dada, elég szép műsort lerendeztek... - nevettem fel jóízűen. - Anya küldött képet is. - ugrottam le a székről, majd a szobámba felrohantam a telefonomért, amit aztán Harry kezébe nyomtam. - Nézd meg őket!
 - Miért pakolod az összes répát a tányéromba? - háborodott fel Harry, mikor már vagy a huszadik sárga zöldséget tettem át hozzá. - Tedd vissza a lábosba!
 - Az úgy nem stílusos! - ráztam meg a fejem. - Ott kárba megy, így legalább megeszed!
 - Csak hiszed! Nem vagyok nyúl!
Miután Harry megette a temérdek sárgarépát elmosogattam, majd a nappaliba mentünk beszélgetni.
Egész délután furcsán viselkedett, úgyhogy alig vártam, hogy rákérdezhessek a dologra. Izgatottan ültem le mellé, majd felhúztam a lábaimat és rátámasztottam a fejem a térdeimre.
 - Öhm.. igazából két fontos dolog miatt jöttem. - kezdett hozzá a mondandójához. - Az első, hogy este eljössz velünk bulizni? - kérdezte, mire kíváncsian ránéztem. - Liam, Danielle, Perrie, Zayn, Niall és Én. - sorolta el, hogy kik jönnek este. - Nyugi, Lou és Eleanor nem jön!
 - Oké, akkor megyek! - egyeztem bele boldogan a meghívásba. - És mi a másik?
 - Az van, hogy a banda vezető fodrász-sminkes-stylist emberének a szerződése most fog lejárni, a turné előtt. - kezdett hozzá az előzőnél egy csöppet komolyabb témának. - Mivel nem akarja meghosszabbítani, szükségünk van egy új emberre. Simon-nal megbeszéltem a dolgot és nagyon örülne/örülnénk ha eljönnél a pénteki meghallgatásra..  Feltéve ha szeretnéd, mert hát itt van ez az egész Louis-os ügy, illetve elég sokat kell utazni meg hát Lina is kicsi és lehet, hogy így nem lenne kedved vagy... - nem tudta befejezni a kissé kusza mondatát, mert egyszerűen a nyakába vetettem magam és elkezdtem puszilgatni az arcát.
 - Köszi, köszi, köszi! - nyomtam minden egyes szó után egy cuppanós puszit az arcára.
 - Szóval benne vagy? - kérdezte mosolyogva.
 - Ez nem kérdés! - nevettem fel jóízűen, majd ismét "megtámadtam".
A hosszas támadás után Harry rám parancsolt, hogy ideje készülődnöm az esti buliba. Bár, mondjuk Ő nem ilyen szépen fogalmazott. :)
Első utam a fürdőbe vezetett, ahol bedobáltam a meleg pizsim a szennyes tartóba és beálltam a zuhany alá. A hirtelen jött meleg víz kezdetben perzselte a bőrömet, de egy idő után már inkább ellazított. Körülbelül 20 perc vízfolyatás után kezdtem rájönni, hogy ha ilyen tempóban haladok, nem fogok ebben az életben végezni, úgyhogy gyorsabb fokozatra kapcsoltam. Pikk-pakk megmostam a kókusz illatú samponnal a hajamat, majd átdörzsöltem a nedves testem finom, barack eszenciájú tusfürdővel. Fél óra elteltével teljesen frissen szálltam ki a kabinból és a mosdókagylóhoz léptem. Gyorsan fogat mostam és hajat szárítottam, illetve tettem fel egy halvány sminket, ami szempillaspirálból, szemceruzából, szájfényből és szemhéjpúderből állt.
 - Hát te meg mit csinálsz? - kérdeztem nevetve, mikor megláttam a ruhák közt válogató Harry-t.

 - Csak gondoltam besegítek! - vigyorgott rám, miután végig futott rajtam a tekintete.
 - Kukkolni nem ér! - dobtam hozzá egy felsőt, aminek útja elől könnyen kitért. - Mit találtál?
 - Mondjuk ezeket! - nyújtotta felém a szépen összekészített ruhakupacot.
A ruhákkal együtt ismét visszamentem a fürdőszobába, ahol magamra kaptam őket. Harry meglehetősen jól összeválogatta a darabokat. Egy fekete, testhez simuló nadrág, egy rózsaszín-fekete csipkés felső, egy kabát, egy pár fekete fülbevaló, fekete magassarkú bokacsizma és egy nagyobb, szintén fekete táska alkotta a szilveszteri szettem.
 - Harry Styles, te tudhatsz valamit! - mentem ki mosolyogva a kis helyiségből.
 - Én azt nagyon jól tudom! - mondta vigyorogva. - Nem gond ha a többiek is idejönnek? - kérdezte félve.
 - Nem, dehogyis! - ráztam meg a fejem, éppen akkor, mikor megszólalt a csengő. - Ilyen hamar?
 - Aha, fél kilenc. - szólt utánam.
Lerohantam a lépcsőn, majd egy gyors pillantást vetettem magamra az egész alakos tükörben és kinyitottam az ajtót, aminek túloldalán öt kíváncsi személy állt. A három fiút egyből felismertem, de a lányokon néhány pillanatig gondolkodnom kellett.
 - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a gyors látogatóknak. - Gyertek be! - nyitottam kijjebb az ajtót, amin aztán szépen, libasorban bejöttek. - Kértek valamit inni? - néztem végig a kanapén ülő társaságon.
 - Mid van? - kérdezte mosolyogva Niall.
 - Bármi. - viszonoztam a gesztust. - Öhm... üdítő vagy valami erősebb?
 - Mi üdítőt iszunk. - felelték a lányok illetve Liam.
 - Nekünk jöhet bármi! - vágta rá Zayn.
 - Oké, akkor Hazz gyere velem. - megragadtam barátom karját, majd a konyha fele kezdtem vonszolni.
A lányoknak illetve Liam-nek Fanta narancsot töltöttem, a többieknek pedig Vodkanarancsot. Nem akartam őket egyből leitatni.
 - Tessék! - nyújtottuk feléjük szép sorban a poharakat.
 - Köszi! - mosolyogtak rám, amit viszonoztam.
...
Éjfél után a meglehetősen hangos társaságunk három tagja elég szépen nézett ki. Ittak mindent mindennel, és akárkivel leálltak beszélgetni, táncolni.
Perrie alig tudta megfékezni túl fűtött érzelmekkel rendelkező barátját, úgyhogy ők a tűzijáték megtekintése után elköszöntek tőlünk és hazamentek. Harry és Niall éppen a holdpontjukat élték meg, úgyhogy nagyon kellett rájuk figyelni. Folyton a nyomukban voltunk és lestük minden egyes mozdulatukat. Danielle és Liam pedig leginkább a velem való társalgással voltak elfoglalva.
Szinte egész este az eldugott asztalunknál ültünk, üdítőztünk és beszélgettünk.
 - Most már értem, hogy Harry miért van ritkán otthon... - mosolygott halványan Danielle. - Sokat szokott rólad és Lináról beszélni.
 - Imádja a keresztlányát! - csatlakozott a beszélgetéshez Liam is.
 - Hát igen. - mosolyodtam el. - Már szinte az apja Linának!
 - És az apját nem zavarja? - kérdezte Liam.
 - Lina nem ismeri az apját. - feleltem őszintén, ami kissé ledöbbentette őket.
 - Nem? - vonta fel a szemöldökét Dani. - Nem is tud semmit?
 - De, tudja, hogy van egy lánya, de nem hisz nekem. - ráztam meg a fejem. - Végül is az Ő baja!
Danielle és Liam rosszallóan megcsóválta a fejét, ezzel kifejezvén, hogy mennyire nem értik Lina apjának a viselkedését... Pedig ha tudnák, hogy az egyik legjobb barátjukról van szó...

Chapter 5

Sziasztok Drága Olvasók! :)

Nos, hogy telt ez a fránya hét? Nekem egész jól, de a következő az nagyon húzós lesz...nem is untatlak vele benneteket :)

Kicsit előbbre terveztem a részt, Jess T. kedves olvasóm kérésére, de sajnos időhiány miatt nem tudtam előbb befejezni... így is rövidebb lett a tervezettnél, amiékért bocsánatot is kérek :) 

Még annyit a részről, hogy Lora múltjából két fontos személy kap szerepet az aktuális fejezetben, de nem lövöm le a poént :) Jó olvasást az 5. részhez :) Komizni, pipálni, cserét kérni ér :) 

xoxo Lora D.

2012. december 29.

SING

Már elhagytam Doncaster végét jelző táblát, amikor is rátapostam a fékre és visszafordultam. Egyetlen egy dolog teljesen kiment a fejemből, egy olyan dolog, amit sose bocsátanék meg magamnak.
Úgyhogy gyorsan visszafordultam és elindultam a városközpont felé. Az utakon nem volt sok autó, úgyhogy viszonylag hamar odaértem a több emeletes épülethez.
Kerestem egy szabad parkolóhelyet a mélygarázsban, majd a lifttel felmentem a megfelelő emeletre. A liftajtó kinyílt előttem, én pedig kiléptem a szűk helyiségből és egyből a recepció felé vettem az irányt. Ott rég nem látott dajkám ült, mikor meglátott széles mosoly terült szét az arcán.
 - Carly Goldwin! - kiabálta boldogan, mire néhány ember felénk kapta a fejét. - Azt hittem már nem is foglak látni! - ölelt szorosan magához. - Mekkorát nőttél...
 - Szia Marie! - motyogtam boldogan. - Hogy vagy?
 - Köszönöm meg vagyok. Nem rég mentek el a gyerekek is, itthon voltak karácsonykor. - kezdett hozzá a meséléshez. - Tudod, nagyon ritkán járnak haza, évente háromszor. Ráadásul az unokát is alig látom. - csóválta meg a fejét. - Emlékszel még Ritára, tudod a magyar lányra?
 - Igen, emlékszem! - bólintottam mosolyogva, miközben leültünk a pult mögött elhelyezett székekre.
 - Na, Tom végre elvette feleségül, lassan megszületik végre a baba is. Állítólag, akkor majd visszaköltöznek, egyiküknek se tetszik a nagyvárosi élet!
 - Gratulálok! - mosolyogtam őszintén. - És a kis Nina hogy van? Nagyon rég beszéltem már Maria-val és Josh-al.
 - Ők is jól vannak! Tegnap utaztak vissza New York-ba. - szontyolodott el egy kicsit. - Annyira rossz itthon egyedül, mióta szegény férjemet elvitte a rák, teljesen begubóztam. Édesanyádék szoktak átjönni, meg néha Johanna is meglátogat velük. Olyankor szoktak jönni a gyerekek is. Szoktam nekik finom sütit csinálni, jaj annyira szeretik. - mesélte néha-néha elszontyolodva. - És veled mi újság abban a fránya Londonban? A kis Caroline-t hol hagytad? - kérdezte csillogó szemekkel.
 - Mi is megvagyunk! - mosolyogtam rá. - Lina most itt lesz két hétig anyáéknál, de már most hiányzik! Annyira aggódom érte, sose voltunk még ennyi ideig távol egymástól.
 - Nyugodj meg, anyukád tud rá vigyázni! - biztatott kedvesen. - Ha gondolod rájuk nézhetek majd...
 - Annak nagyon örülnék! - mondtam hálásan. - De inkább majd mondom apának vagy anyának, hogy vigyék át hozzád látogatóba! Emiatt nem kell neked járkálni.
 - Köszönöm édesem! - nyomott egy puszit az arcomra. - Annyira jó újra látni!
 - Én köszönöm! Téged is jó újra látni! - öleltem szorosan magamhoz a törékeny, idős hölgyet. - De lassan mennem kell, csak bejöttem elköszönni tőled és apától! - álltam fel. - Az irodájában van? - kérdeztem az egyik folyosó felé mutatva.
 - Igen, ott van! De majd kopogj be, azt hiszem Mark Stone-al tart megbeszélést!
 - Oké, köszönöm! - mondtam hálásan, majd elindultam a helyes irányba.
Marie Benett még óvodás és kisiskolás koromban vigyázott rám, mikor anyáék dolgoztak. Folyton régi történeteket mesélt, amiket nagyon szerettem. Sokat játszottunk és mindig mikor jött, hozott sütit, csokit, ajándékot. A gyerekei, Tom és Josh ikerek, alig néhány évvel idősebbek, mint én. Néha ők is jöttek vele, úgyhogy elég sok gyerekre kellett figyelnie, de sose panaszkodott. Ő az a tipikus nő, aki mindig mindent csak másért csinál, a saját érdeke nem számít. Nagyon tisztelem az önzetlenségéért, és úgy mindenéért.
A hosszú folyosón céltudatosan haladtam végig. Útközben néhány régi ismerőssel is találkoztam, akik csodálkozva méregettek. Egy biztos, nagyon régen jártam már itt.
Apa irodája előtt megálltam, majd a hatalmas faajtón kettőt kopogtam. Pár pillanat múlva apa mély hangját hallottam meg.
 - Szabad! - mondta, mire lassan lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem. - Áhh Carly! - örült meg nekem.
 - Sziasztok! - köszöntem a két férfinek, ugyanis Mark is az irodában tartózkodott. - Bocsi a zavarásért, de búcsúzni jöttem!
 - Nincs semmi baj, gyere beljebb! - intett apa. - Remélem nem baj, ha Carly is csatlakozik? - pillantott a magas, fekete hajú férfira.
 - Nem, dehogyis! - rázta meg a fejét. - Rég láttalak Lora! - mondta Mark, miközben egy mappát tett le apa elé.
 - Öhm, igen... Elég rég volt. - mondtam kínosan, majd apához léptem. - Lina akkor itt marad, majd lécci hétvégén menjetek át vele Marie-hez is. Az előbb megbeszéltem vele. - mondtam, apa pedig egyik kezével átölelte a derekamat és magához húzott. - Ha minden jól megy, akkor két hét múlva jövök, rendben?
 - Persze! - mondta mosolyogva.
 - Oké, ja és Jay és a lányok is tudják már a dolgokat, úgyhogy már nem kell senki elől rejtegetni a csöppséget!
 - Rendben, vigyázz magadra az úton! - állt fel apa és ölelt magához egy homlok puszi kíséretében.
 - Mindig vigyázok! - motyogtam. - Akkor majd beszélünk és ha van valami akkor szóljatok! - indultam el az ajtó felé. - Sziasztok! - köszöntem el a két férfitól.
 - Szia! - mondták egyszerre, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Annyira fura volt újra találkozni Mark-al. Már lassan 6 éve, hogy nem láttam, de ez idő alatt nem sokat változott. Ugyanaz a haj beállítás, ugyanaz a mosoly, ugyanazok a gyönyörű szemek, amikkel annak idején megbabonázott. Még általánosban illetve középiskola elején jártunk együtt, Ő volt az első, igazi barátom, úgyhogy még most is félig meddig, de boldogan tekintek vissza arra a pár évre.
A lift felé igyekeztem, mikor egy ismerős hang a nevemet kiabálta, egyből megtorpantam és megvártam, míg a gondoltaimban emlegetett személy utolér.
 - Van kedved meginni egy kávét itt a sarkon? - kérdezte, mikor beért.
 - Persze! - mosolyogtam rá.
Az irodaháztól néhány méternyire található a város legjobb kávézója. A kávéjukat valami különleges olasz recept szerint készítik el, ami csak úgy vonzza a városlakókat. A nap minden szakaszában kígyózó sor vezet ki a kis üzletből, ez most sem volt másképp.
 - És mi járatban vagy errefelé? - kérdezte pár perc hallgatás után.
 - Csak hazajöttünk a kislányommal karácsonyra, illetve ő még néhány hetet itt marad. - válaszoltam készségesen.
 - Van egy kislányod? - kérdezte döbbenten Mark.
 - Aha, már lassan két éves lesz. - mondtam mosolyogva. - Azt hittem hallottad már.
 - Nem, de gratulálok! - mondta kedvesen. - És az apját merre hagytad?
 - Nem igazán tartom vele a kapcsolatot. - mondtam komolyan. - Egy félre sikerült este eredménye lett a világ legtündéribb kisgyereke.
 - Hát sajnálom, de ha már az anyjából indulunk ki, biztos nagyon aranyos. - bókolt kedvesen.
 - Oh...köszi! - feleltem pirulva. - Mi jövünk! - böktem a pult felé, ami mögött egy fiatal, tizenéves lány állt.
Miután leadtuk a rendelésünket, leültünk az utolsó, szabad asztalhoz.
Mark meglepően kedves volt, nem gondoltam volna, hogy a legelső - szakítás utáni - találkozásunk ennyire nyugodt lesz. Bár, gondolom az elmúlt hat év is sokat számít.
 - Tessék! Itt vannak a habos kávék! - tette le elénk pár perccel később a pincérnő az illatos, meleg kávékat. - Hozhatok még valamit? - kérdezte kedvesen.
Mark először rám pillantott, majd miután megráztam a fejem, jelezvén, hogy nem kell semmi, válaszolt.
- Nem kérünk mást, köszönjük! - mondta kedvesen mosolyogva.
A pincérnő búcsúzóul megvillantotta fehér fogsorát, majd sarkon fordult és visszament a pult mögé.
A kávé egyszerűen fantasztikus volt, egy biztos, ilyen finom folyadékot máshol nem is csinálnak.
 - Jövőhéten Londonban leszek. - mondta Mark, már a kocsinál állva. - Ha gondolod találkozhatnánk...
 - Rendben! Itt a számom! - nyújtottam felé egy rögtönzött névjegykártyát. - Ha Londonba jársz, hívj fel!
 - Oké, akkor majd jövőhéten! - mosolygott rám, majd nyomott két puszit az arcomra.

Chapter 4

Sziasztok Olvasók! Nos meghoztam nektek az új részt :) Remélem tetszeni fog majd :) Amennyiben ez így van kérlek hagyjatok magatok után valami jelet, boldoggá tennétek vele, hisz így tudnám, hogy érdekel benneteket és van értelme írnom :) 

Ha gondoljátok kommentben leírhatjátok az első hét eseményeit, szívesen olvasom őket :) Az enyém egy kicsit húzós volt, de ilyen a gimnázium :( 

Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást 

xoxo Lora D.

2012. december 29.

She Looks So Perfect

Reggel arra ébredtem, hogy egy apró mancsocska piszkálja az arcom. Az apró kezecske végig simított az arcomon, orromon, szemeimen, majd egy cuppanós puszival ajándékozott meg. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, majd átöleltem a szőke csöppséget. Nevetve tűrte végig a reggeli pusziáradatot, aztán a fejét a mellkasomra hajtotta. Óvatos puszit nyomtam a feje tetejére, majd végig simítottam a hátán.
 - Korán keltél kincsem! - mondtam, miután bebújt mellém a takaró alá.
 - Éhes vagyok! - mosolygott rám.
A szívem összeszorult a mosolyától, hiszen ebben is az apjára hasonlít. Ugyanaz a tipikus, csibészes, mindent sejtető mosoly.
Egész eddigi életemben imádtam nézni, ahogy Louis mosolyog... Folyton az járt a fejemben, hogy ilyenkor annyira felszabadult, annyira önmaga. És ez a mosoly, a kislányom arcán is ugyanannyira jól mutat, mint az övén.
Louis-val azóta az este óta nem beszéltünk, igyekszem betartani a magamnak tett fogadalmat, miszerint elfelejtem Őt, örökre. Csak sajnos ez nem annyira egyszerű. Minél jobban száműzni akarom, annál jobban gondolok rá. Túl sok minden köt hozzá, túl sok a közös, boldog emlék és természetesen itt van Lina is.
 - Jól hallottam, hogy ébren vagytok. - dugta be a fejét anya az ajtón.
 - Szia! - köszöntem neki, mire mellém lépett és nyomott egy puszit a homlokomra.
Lina, mikor meglátta Nagymamáját egyből kimászott mellőlem és szorosan hozzábújt.
 - Nem vagytok éhesek? - kérdezte anya, mikor már a lépcsőn lefele sétáltunk.
 - De! - vágta rá egyből tündéri kislányom.
 - Én nem, csak egy kávét kérek. - feleltem, mire anya rosszallóan megrázta a fejét, de nem szólt semmit. - Jó, tudom, hogy nem szereted ha kávézok. - mondtam, miközben beültettem Linát az etetőszékébe.
 - Nem tesz jót! - csóválta meg a fejét, majd átnyújtotta Lina reggelijét, ami tejbepapi volt. - Jobban örülnék, ha teáznál... - megszólalt a vérbeli angol anyukám, aki tejjel issza a teát.
Reggeli közben rengeteget nevettünk. Lina megint hozta a formáját, ami azt jelentette, hogy 10 perc evés után elkezdte dobálni és piszkálni valamint szétkenni az ételt. Az elején még rászóltunk, fegyelmeztük, de végül inkább ráhagytuk a dolgot. Ezzel elfoglalja magát, ráadásul még jól is szórakozik közbe.
Miután megittam a kávét elmostam a bögrét, majd Linát anyára bízva elmentem felöltözni. Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol fogat és arcot mostam, illetve kifésültem szőke, göndör hajam, amit aztán kontyba kötöttem.

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőben, felvettem az utolsó - bőröndből kimaradt - ruhámat. Egy világos farmerből, egy fekete, pöttyös felsőből és egy szintén fekete bakancsból állt az öltözékem.
Anya és Lina a nappali közepén elhelyezett régi dobozból válogatták a játékokat. Azok az ősöreg darabok, még engem foglaltak le kis koromban. Egy-két játékon látszott, hogy már nem mai darabok, de még így is tetszettek a kislánynak.
 - Látom megtaláltad a Mami kedvenc játékát... - ültem le melléjük a szőnyegre.
 - Játszhatok vele? - nézett rám Lina nagy, kerek szemekkel, miközben régi sminkes babafejet forgatta a kezei között.
 - Persze, adok hozzá festéket is. - mondtam mosolyogva, majd bőröndből előhalásztam a pipere táskát és néhány dolog kivételével odaadtam neki.
 - Köszi Mami! - mosolygott rám hálásan, majd nekilátott a baba kisminkelésének.
Ezt a játékot még 4-5 éves koromban kaphattam karácsonyra. Onnantól kezdve csak azzal játszottam és sohase tettem le. Talán ennek köszönhetem a foglalkozásomat is. Már akkor imádtam sminkkel, hajjal és ruhával foglalkozni.
 - Ennek rossz vége lesz. - nevetett fel anya, miközben mellém ült.
 - Minek? - kérdeztem vissza.
 - Hát ennek. - mutatott a játszó kislányra. - Te is így kezdted!
 - Ja, kétlem, hogy olyan lenne, mint én! - ráztam meg a fejem. - Annyira nem megszállott!
 - Bármi lehet még belőle! - simogatta meg a karom, majd figyelmét ismét a kislánynak szentelte.
Lina meglepően nagy érzékkel válogatta a sminkeket, amiket aztán rákent a babára. Temérdek pirosítót és vörös rúzst illetve szemfestéket használt, amikkel sikeresen össze is kente magát. A baba haja már nagyobb kihívást jelentett neki. Tanácstalanul forgatta aprócska kezei közt a fésűt és néhány csatot valamint hajgumit. Végül arra a döntésre jutott, hogy csak néhány csatot tesz a hajába.
Mi nevetve néztük végig a ténykedését, sőt anya még készített néhány fotót is. Az aranyos pici lány, pedig komoly fejet vágva jött oda hozzám a babával.
 - Mami, tetszik? - kérdezte komolyan.
 - Hát persze Kincsem! - mondtam őszintén, majd az ölembe ültettem. - Csak rajtad több a festék, mint a babán. - töröltem le az arcáról a festék foltokat.
 - Nem baj! - motyogta, miközben ismét a játékokra koncentrált. - Az mi? - mutatott egy plüss kutyára, aminek elég érdekes kinézete volt.
 - Az egy kutyus, csak mikor anyukád kicsi volt fodrászosat játszott vele. - felelte anya.
Most már érthető, hogy miért hiányzik szegény plüssnek az egyik füle, illetve majdnem az összes szőre. Nem is emlékeztem erre a kis akcióra, ami ha jól emlékszem Betty kutyussal történt.
Lina egész délelőtt a régi játékok között kutakodott és ha megtetszett neki valami, azt egyből kipróbálta. Hosszú órákon keresztül mosolyogva figyeltük anyával a kislány ténykedését, majd mikor már kezdett kint jobb idő lenni, kimentünk labdázni a nagy kertbe.
 - Húúú de ügyes vagy!!! - pörgettem meg Linát a levegőben, mikor rúgott ismét egy hatalmas gólt.
 - Köszi Mami! - mosolygott rám, miután letettem és már szaladt is a kerek eszköz után.
Pár percig még nevetve játszottunk, majd a szomszéd kertben meghallottuk a gyerekhangokat. Anya kérdőn nézett rám, ezzel kifejezve azt, hogy döntsek: Bemenjünk vagy ne?
Lassan megráztam a fejem. Mi értelme titkolózni? Louis tudja az igazságot, hiába nem fogadja el, tudja és kész. Most már akkor ideje a családjának is megtudnia.
Körülbelül 10 perc múlva Louis tesói illetve az anyukája is felfigyelt a gyerekhangra, úgyhogy érdeklődve jöttek át hozzánk. Phoebe, Daisy és Fizzy sikítva rohantak felém, majd szorosan megöleltek. Mind a hármójuk arcára nyomtam egy-egy puszit, majd elrohantak játszani. Lotti és Jay is szoros ölelésben részesített. Jay-től még egy nagy adag leszidást is kaptam, amiért szótlanul eltűntem és évekig nem is hallottak felőlem.
 - Hidd el, meg volt rá az okom! - mondtam, miközben már a nappaliban ültünk. - Louis nem mesélt semmit? -kérdeztem felvont szemöldökkel.
 - Csak annyit mondott, hogy nem hiszi el, illetve, hogy eléggé összevesztetek. De arról nem mondott semmit, hogy mit nem hisz el... - mondta komolyan Jay. - Amúgy ki az a kislány kint a kertben? - tapintott egyből a lényegre.
 - Az unokád! - válaszoltam szerény mosollyal az arcomon.
 - A kim? - kérdezett vissza csodálkozva. - Úgy érted Ő a fiam lánya?
 - Igen! - bólintottam. - Ezt nem hiszi el a fiad!
 - Hát, elég hihetetlen... - rázta meg a fejét.
 - Annyira nem. - sóhajtottam. - Igazából nem tudom, hogy mennyit tudsz, de azon az estén, amikor a céges buli volt történt egy s más. - kezdtem hozzá a meséléshez, amit a barna hajú nő érdeklődve hallgatott végig. - Két hét múlva tudtam meg, hogy terhes vagyok és a gyereknek Louis az apja! Akkor elakartam mondani neki a dolgokat, de sehogy se tudtam elérni, úgyhogy fogtam magam és leléptem! Aztán Lou most tudta meg, hogy van egy lánya, de nem hiszi el! Röviden, tömören ennyi!
 - Aha! - nyögte ki pár perc gondolkozás után. - Én egyáltalán nem kételkedem benne, sőt ha jobban megnézi az ember hasonlítanak is egymásra. Az orruk egyforma. - jelentette ki mosolyogva, majd szorosan a karjaiba zárt. - Van egy unokám!
 - Igen! - mosolyogtam én is. - Meg szeretnéd ismerni?
 - Ez nem is kérdés! - mondta határozottan, majd visszamentünk az udvarra a gyerekekhez és anyához.
Lina az ikrekkel könnyen megtalálta a közös hangot, ugyanis ők állnak hozzá korban a legközelebb. Fizzy és Lotti pedig lelkes dadaként felügyelte a kicsiket. Anya az egyik napozóágyon ülve fényképezett és videózott. Érkezésünkre eltette a mobilját, majd csatlakozott hozzánk a beszélgetésben.
 - Úristen, de aranyos! - olvadozott Jay, miközben a törpéket figyeltük. - Az orra kivételével mintha csak téged látnálak! - simított végig a karomon.
 - Ez csak kívülről van így. - szállt be a beszélgetésbe anya is. - A belső tulajdonságaiban Louis-ra hasonlít inkább.
 - Komolyan? - vonta fel a szemöldökét az újdonsült nagymama. - Akkor meg vagy vele áldva.
 - Igen, és még a répát is szereti! - nevettem el magam. - Folyton csak azt akar enni.
 - Tudom mit érzel! - mondta együtt érzően, majd a felénk igyekvő legifjabb Tomlinson-t kezdte kémlelni. - Szia Lina! - köszönt neki.
 - Szia! - integetett lelkesen a kislány, majd az ölembe telepedett. - Te ki vagy? - kérdezte gyermeki ártatlansággal.
 - Ő a másik Nagyi! - mondtam, miközben egy puszit nyomtam az arcára. - Ő a Papának az anyukája.
 - Szia Nagyi! - mosolygott Jay-re, amitől Ő már-már a földön folyt.
 Jay és Lina pillanatokon belül megtalálta a közös hangot, olyannyira, hogy az új nagymama ment vele mindenhova. Együtt babáztak, fociztak, játszottak.
Délután három óra környékén a kabátomba burkolózva álltam a nappaliban, körülöttem a két Nagymamával és egy seregnyi gyerekkel. Lina szorosan ölelt magához, miközben puszikkal hintettem be az arcát. Anya és Jay, valamit Lotti könnyezve nézte végig a jelenetet, Daisy, Phoebe és Fizzy pedig ott öleltek, ahol értek.
 - Nyugi, két hét múlva jövök! - mondtam meghatottan. - Addig is tudtok babázni!
 - Tudjuk, de azért te mégse leszel itt! - mondta komolyan Lotti.
Anya átvette Linát, én pedig még egyszer szorosan megöleltem mindenkit.
 - Oké, akkor ha van valami hívj és jövök! Kaja listát a hűtőre tettem, ott van mellette, hogy mit hogyan szeret! Ruhája, játéka van! Cumi, cumisüveg itt van! Édességet napi egyszer kaphat, de akkor se sokat! Répát minden nap eszik, csak figyelj arra, hogy ne harapjon nagyot! - soroltam a főbb tudnivalókat. - Jah és minden nap fél négy környékén alszik, szóval lassan kell neki!
 - Oké, tudom! - sóhajtott mosolyogva anya. - Elleszünk vele!
 - Tudom, csak aggódom! - mondtam.
 - Nem kell! - ölelt magához megint Jay. - Egy pár gyereket felneveltünk, vele is boldogulunk!
 - Oké, köszi! - mondtam hálásan, majd Linához fordultam. - Fogadj szót a Nagyiknak és majd minden nap beszélünk telefonon, rendben? - kérdeztem mire egy nagyot bólintott. - Ha hazaszeretnél jönni, akkor majd szólj a Nagyinak és jönni fogok érted!
 - Jó! Szeretlek Mami! - mondta mosolyogva.
 - Én is Kincsem! Nagyon! - nyomtam egy utolsó puszit az arcára, majd intettem mindenkinek és elhagytam a házat.
Gyorsan bepattantam az autóba és a biztonsági öv bekötése után el is indultam. Már most fura, hogy nincs itt Lina, annyira csend van. Anya néhány napja már rágta a fülem, hogy had maradjon két hétre a csöppség, így legalább én is tudok egy kicsit pihenni. Mondjuk örülök neki, hogy nem lesz egyedül, hisz ott vannak vele a nagynénjei, de még is fura. Sose voltunk még ennyi időt távol egymástól, mindig egy-két nap volt. Két hét az nagyon sok idő, meg fogok őrülni nélküle otthon...