Heey :)

Sziasztok!
Mint ígértem itt is fogom jelezni, hogyha új rész kerül fel a Secret in the Spotlight-ra! Nos, íme az első ilyen bejegyzés! Felkerült a prológus, ami ugyan nem sok mindent árul el, de még így is eleget :) ;)
IDE kattintva megtekinthetitek az említett prológust :)
Kellemes szórakozást és jó olvasást!
Amennyiben ellátogatsz az oldalra, kérlek valamilyen formában jelezd, hogy betekintettél. :)
Köszönöm!
xoxo Lora D.

Bye-bye!

Sziasztok kedves olvasók!

Igazából nem is tudom, hogy hol kellene ezt kezdenem, mert ez az első olyan blogom, amit befejeztem. Talán kezdeném azzal, hogy köszönöm szépen azt a rengeteg támogatást, amit tőletek kaptam! A sok cserét, a díjakat, a feliratkozásokat, a pipákat, a hozzászólásokat; mindent! 

Tudom, hogy az utóbbi időben nem tartottam magam a kiírt dolgokhoz, időpontokhoz, de remélem, hogy ennek ellenére ezt a kis szösszenetet végig olvassátok... :)

Az elmúlt hat hónapban úgy érzem, hogy egész nagy jellemfejlődésen mentem keresztül, ami az írásomon is meglátszik--amit leginkább a következő blogban fogtok majd látni :). 

Hat hónap, nyolc feliratkozó, 4206 oldalmegjelenítés, 46 közzétett megjegyzés és 27 bejegyzés... 

Először is szeretném megköszönni a nyolc feliratkozónak, hogy teljesítették a legnagyobb vágyamat. Név szerint: Turánszki Nikoletta, Petra Baráth, Bates Spohie, Jasmine Young, Jessi Tomlinson, Vanda LoveYa, Reni:) és Aubrey Wood. 

Köszönöm szépen a leglelkesebb olvasómnak és kommentelőmnek Jessi Tomlinson-nak a kitartó hozzászólásokat és támogatásokat, amiket azzal a néhány sorral okozott! Ezen kívül köszönöm még annak a pár embernek, akik vették a fáradságot és írtak néhány kedves szót a fejezetek végén! :) <3

Nos, nem is tudom! Nem készültem valami nagy záróbeszéddel, sőt azt a néhány gondolatot se igazán tudom értelmesen leírni, amik a fejemben kavarognak! 

Szóval, köszönöm, hogy az elmúlt fél évben mellettem voltatok, és naponta, hetente látogattátok a blogot! Tudom, hogy nincs 120millió feliratkozóm, de számomra az a 8 az igenis fontos, nekem TI vagytok a legjobbak!!! Köszönök mindent és remélem, hogy a másik blogot is nyomon fogjátok követni! 

Sziasztok Drágáim! <3

xoxo Lora D.

Epilógus

2015. október

Fáradtan dőltem hátra a kanapén, majd felhúztam a lábaimat és megtámasztottam a térdeimen a fejemet. Mosollyal az arcomon néztem az udvar irányába, ahol Louis, Lina és a kis Daniel játszott. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ők hárman a családomhoz tartoznak. Néhány éve még teljes szívemből gyűlöltem Louis-t, mára pedig a férjem és két csodálatos gyermekem született tőle.
 - Kincsem, minden rendben? - ült le mellém anya, majd megsimogatta a hátamat.
 - Persze! - mosolyogtam rá. - Csak gondolkoztam... Sűrű volt ez a néhány év!
 - Az biztos. - bólogatott egyetértően.
Az elmúlt két évben fenekestül felfordult az életünk az esküvő után. A kis Daniel születése pedig a második legboldogabb pillanat volt az életünkben. A fiúk és a lányok is mindenben mellettünk álltak, úgy ahogy a Directionerek is. Természetesen akadtak rosszmájú fanok is, de már megedződtem annyira, hogy nem veszem komolyan az ilyeneket.
Harry az évek folyamán sem változott meg, ugyanolyan nőcsábász, mint volt. De bármit kérhettem tőle, mindig jött és a keresztgyerekeit sajátjaiként szereti.
Niall szintén a szinglik táborát erősíti, de ő már ráállt az igazi keresésére. A napokban ismert meg egy nagyon kedves lányt, hát drukkolok nekik.
Liam és Sophia útjai sajnos az évek alatt elváltak, de mai napig barátok.
Daniel még mindig a legjobb barátnőm, de a megfeszített munkatempó miatt egyre ritkábban látjuk egymást, ami nagyon fáj, de elfogadom. Már nem vagyunk gyerekek, akik minden pillanatban együtt vannak.
Lina az évek folyamán kész kis hercegnővé fejlődött. Külsőre egyre jobban hasonlít rám, de a belső tulajdonságait tekintve le se tagadhatja, hogy Louis az apukája.
Daniel a világ legtündéribb kisfiúja. Nagyon nyugodt és csendes baba volt, amin mindenki meglepődött, ugyanis egyikünk se az a nyugodt típus. De ez mára már meg sem látszik, ugyanolyan eleven és rosszcsont, mint az apukája. Külsőre és belsőre is tiszta Boo Bear.
Louis-t szándékosan hagytam utoljára. Nélküle elképzelhetetlen lenne az élet. Folyamatosan poénkodik, és rosszabb, mint a két kisgyerek együttvéve. De én így szeretem őt, ő a tökéletes társ a számomra...
 - Na irány kezet mosni! - csukta be maga után Tommo az ajtót, majd elküldte a gyerekeket a fürdőbe.
 - Ez gyors volt. - nevettem fel mikor mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. - Öregszel életem!
 - Én nem. - emelte fel védekezően a kezeit. - Csak anyával is kell játszani! - suttogta a fülembe, mire éreztem, ahogy az arcom paradicsom színűre változik. - Gyere! - fogta meg a kezem, majd elkezdett húzni a hátsóajtó felé.
- Hova megyünk? - kérdeztem nevetve.
- Szerinted? - emelte rám égszínkék szemeit.
Nevetve álltam meg mellette, miközben felnéztem a hatalmas fára. A fán még mindig ott állt a faház, amit gyerekkorunkban építettünk.
Louis illedelmesen maga elé engedett, majd felmásztam a létrán és kinyitottam az ajtót. Mikor felértünk álmélkodva néztem körbe, ugyanis a hely nem úgy nézett ki, mint amit évekkel ezelőtt használtak. A kanapén szív alakú párnák voltak felsorakoztatva, a földön pedig pléd volt leterítve. Az asztalon több száz szálas rózsacsokor állt, mellette pedig kis tálban eper, tejszínhab, csoki illetve bor és pezsgő.
Mosolyogva néztem fel Louis-ra, aki a derekamat átölelve állt és kíváncsian várta a reakciómat.
 - Tetszik? - kérdezte egy csibészes mosoly kíséretében.
 - Igen! - motyogtam, miközben egy puszit nyomtam az ajkaira. - De miért? - kérdeztem, ugyanis hiába kutattam az emlékeim között, de egy jeles nap sem jutott az eszembe.
 - Ma pontosan öt éve, hogy közelebb kerültünk egymáshoz! - mondta, miközben minden egyes szó után megpuszilta a nyakamat, kezeivel pedig a pólómat tűrte feljebb.
 - De mi lesz a kicsikkel? - tettem a mellkasára a kezeimet.
 - Anyáék vigyáznak rájuk.... - suttogta a nyakamba.
 - De mi van, ha meghallanak minket? - kérdeztem, mire rám emelte vágytól elsötétült szemeit.
 - Nem fog senki se meghallani minket! Ne aggódj, ne gondolkozz, csak élvezz! - mondta, majd fenekem alá nyúlt és felemelt, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat. - Szeretlek! - suttogta, majd ledöntött a kanapéra.
 - Szeretlek! - suttogtam, majd a pólójánál fogva közelebb húztam magamhoz.
Nos, ez lenne a mi történetünk. Ez lenne az a tökéletes hiba, amit 2010 októberében elkövettem!



     

Happy Birthday!

Ezúton szeretnék mindenkinek nagyon boldog és békés karácsonyt kívánni! Illetve nagyon boldog 23. születésnapot kívánok a mi Louis BooBear Tomlinsonunknak!!!!!! Szeretünk Tommo!!!
Ezen kívül szeretném bejelenteni, hogy 30-án, azaz kedden felkerül az utolsó rész! Így a blogot be fogom fejezni!
Köszönöm szépen mindenkinek a látogatást és ne feledjétek január 4-én startol a Srecret in the Spotlight című Louis Tomlinson és Ariana Grande fanfiction! A prológus december 30-án kerül fel, amit természetesen itt is fogok jelezni!
Mégegyszer nagyon boldog szülinapot Lou és boldog karácsonyt nektek drágáim!
xoxo Lora D.

Chapter 18

Sziasztok Drágák!

Mérhetetlenül nagy sajnálattal tartozom nektek a késésért! Az elmúlt hetekben minden a feje tetejére állt, és egy perc szabadidőm sem volt, így csak most készült el a rész! Ami szerintem csapnivaló lett, de ezt nektek kell eldönteni! Tényleg sajnálom, és ennek ellenére remélem, hogy az utolsó két részt - ezzel együtt hármat - még nyomom követitek! :) 

Köszönök nektek mindent, amit az elmúlt hónapokban tettetek, a kommenteket, a pipákat, a feliratkozásokat, mindent! Tényleg ti vagytok a legjobbak a világon és remélem, hogy a késés miatt nem távolodtatok el nagyon! 

És ne feledjétek, az új blog január 04-én fog startolni, amit remélek, hogy ennyien fogjátok majd látogatni! 

Tényleg irtózatosan sajnálom a csúszást, de ennek ellenére remélem írtok majd pár sort! :)

Köszönöm és jó olvasását! 

xoxo Lora D.  
ui.: A következő rész érkezésével kapcsolatban  még pontos időpontot nem tudok.    

2013. október 27.

Gólya a One Direction háza táján

A brit  fiúbanda manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend, de úgy tűnik, hogy a legidősebb tag, Louis Tomlinson a babázás mellett tette le a voksát. Majdnem egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy a 22 éves énekesnek van egy kislánya, de már úton van a kistestvér is. 

A One Direction szóvivője erősítette meg a hírt, miszerint Louis barátnője, Carly Goldwin ismét várandós. 

"Carly és Louis nem szeretnék nagy dobra verni a dolgot, de annyit elárulhatok, hogy mindketten izgatottan várják a pici érkezését!" - nyilatkozta Thomas Craig. A rajongók többsége jól fogadta az új Tomlinson érkezését, és mindenben támogatják a fiatal párt. Sokan a koncertekre ajándékokkal mennek, ezzel is kifejezve gratulációjukat. És egyes források szerint a két fiatal már az esküvőt tervezgeti! 

Kíváncsian várjuk a fejleményeket és sok boldogságot kívánunk!

Mosolyogva tettem le az asztalra az újságot, majd nekidőltem Louis-nak, aki éppen a Twitteren lógott. Kezeimet épphogy dudorodó pocakomra helyeztem, majd lehunytam a szemeimet.
Körülbelül két hete került nyilvánosságra a pici érkezése, de már most rengetegen gratuláltak. Természetesen akadtak rossz akarók is, de nem járhatok mindenki kedvében. Ha elfogadnak, elfogadnak; ha nem, nem.
 - Figyelj, nem muszáj, ha nem szeretnéd! - mondta halkan Louis, mikor észrevette, hogy a jegygyűrűmmel játszok.
 - Nem, szeretném! - vágtam rá gyorsan. - Csak fura, Mrs. Tomlinson! - kuncogtam fel halkan.
 - De ugye tudod, hogy addig várunk, ameddig szeretnéd? - ölelte át a derekamat. - Nem akarok semmit se rád erőltetni!
 - Hülye! - mondtam, majd felültem, hogy a szemébe nézhessek. - Ha úgy érezném, hogy bármit is erőltetsz már nem lennék veled! Szeretlek, és kész! - néztem a szemébe, mire két kezét arcomra helyezte és egy lágy puszit nyomott az ajkaimra.
 - Én is szeretlek! - suttogta.

Szinte az egész délelőttöt együtt töltöttük. Beszélgettünk, nevetgéltünk vagy csak csendben összebújva feküdtünk. Olyan jó volt végre kettesben lenni, távol a médiától, távol a zűrzavartól, távol a való élettől. Olyanok voltunk, mint két átlagos felnőtt, akik szeretik egymást.
Délután kettő környékén a koreográfus elrángatta Louis-t a holnapi koncert miatt, úgyhogy ördögi énem ismét a felszínre került. Már napok óta tervezgetem a meglepetésemet Louis-nak, és a reggeli beszélgetésünk után teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném.
- Na kik vannak itt! - nyitott be a szobába Danielle, Perrie és Sophia.
- Úristen! - ugrottam fel a kanapéról, majd a három barátnőm nyakába vetettem magam. - Köszönöm! - mondtam nekik hálásan.
 - Ez csak természetes! - mosolygott rám Sophia.
 - Igaza van! - lépett mellém Danielle, aki az utóbbi hónapokban baráti viszonyt alakított ki Liam jelenlegi barátnőjével. - Szóval mi a terv?
 - Beszéltem egy pappal, azt mondta, hogy szívesen levezeti a szertartást! - mondta Pezz, miközben vadul nyomkodta a mobilját. - Akkor a tengerpart legyen? - pillantott rám.
 - Aha, de ugye nem sejt semmit? - néztem körbe ijedten.
 - Dehogyis! A srácok lefoglalják, és majd lejönnek a partra! Minden a legnagyobb rendben lesz! Van még két órád elkészülni! - terelt be Danielle a fürdőbe. - Hol a ruhád?
 - A piros bőröndben! - kiabáltam ki, majd beálltam a zuhany alá.
Életemben nem izgultam még így, mint most. Az életemnél is jobban szeretem Őt és tudom, hogy ez kölcsönös, de a kezdeti önbizalmam most az inamba szállt. Boo Bear másfél hónappal ezelőtt megkérte a kezemet, amire természetesen igennel válaszoltam. Az elején túl gyorsnak tűnt a tempó, de utána rájöttem, hogy az egész életünket együtt töltöttük. Minden egyes apró dolgot tudunk a másikról, amit a legtöbb pár a randizgatásaik során tud meg. Nekünk erre már nincs szükségünk, ha azt nézzük akkor 22 éves korunkig randiztunk egymással. És ezt Louis is nagyon jól tudja!
Ehhez hasonló gondolatok közepette szálltam ki a kabinból, majd magam köré csavartam puha törölközőmet és kiléptem a szobába. A lányok az ágyon ültek és a telefonjukat nyomkodták, miközben egymással vitatták meg a meglepetés részleteit. Az ajtó nyitódására felkapták a fejüket, majd elmosolyodtak.
 - Te ülj le! - pattant fel Sophia az ágyról, akit követett a másik két lány is.
A szoba közepére tett székre leültem, majd a lányok körbeálltak. Danielle a hajammal ügyködött, Perrie a körmeimet vállalta magára, Sophia pedig a sminkemmel fáradozott. Lehunyt szemekkel tűrtem végig a munkájukat, de megérte várni. A körmeim ezüstös színben pompáztak. A sminkem eleganciát tükrözött. A hajam pedig megmutatta a gyermeki oldalam. Lefagyva néztem hol a tükörbe, hol pedig a lányokra, akik vigyorogva konstatálták, hogy tetszik a művük.
A ruhám egy egyszerű, combközépig érő, pánt nélküli darab volt, amit apró virágok díszítettek. A cipőm pedig tényleg nem volt extra, csak egy sima, fehér balerinacipő.
 - De mi van ha nem akarja? - kérdeztem már a tengerparton járkálva.
 - Akarni fogja! - biztattak a lányok. - Szeretitek egymást és előbb vagy utóbb úgyis ez lenne a vége! - mutattak az ujjamon díszelgő jegygyűrűre.
Alig öt perc múlva hangos nevetgélésre lettünk figyelmesek, majd pár másodperc múlva elindultam feléjük. A srácok vigyorogva mentek el mellettem, míg Louis érdeklődve nézett rám. Vettem egy mély levegőt, majd belevágtam a közepébe:
 - Nézd, mikor reggel beszélgettünk azt mondtad, hogy várjak ameddig szeretnék! - mondtam mire közelebb lépett. - És azt hiszem, hogy eddig szerettem volna! - mosolyogtam rá, mire lehajolt és lágyan megcsókolt.
 - Szeretlek! - suttogta, majd az ujjainkat összekulcsolva elindultunk a többiekhez.
Fél óra múlva már férjként és feleségként ücsörögtünk a parton kezünkben egy telefonnal, aminek aprócska képernyőjén az egész családunk várta a magyarázatot az esküvőnkről.
 - Miért nem szóltatok? - kérdezte felháborodva anya és Jay egyszerre.
 - Én se tudtam róla! - védekezett egyből Louis, mire egy szúrós pillantással és egy oldalba könyököléssel jutalmaztam.
 - Kicsim, de te legalább értesíthettél volna bennünket! - könnyezett anya.
 - Spontán jött! - mondtam halványan mosolyogva.
 - Igen, mert a ti életetekben minden spontán van! - mondta nevetve Lotti, amivel egyet kellett értenem.
Való igaz, ami életünkben semmi sincs megtervezve. Lina, a kisbaba, az eljegyzés, az esküvő és ez az egész szerelem! Minden egyik pillanatról a másikra történik az életünkben, ami éppen emiatt varázslatos és tökéletes. A spontaneitás adja meg az élvezetet, ez a hab a tortán...
  

Chapter 17

2013.szeptember 02.

Remegő kezekkel tettem meg azt a kicsiny távot, ami a fürdő és a szobánk között van. A ház teljesen üres volt, úgyhogy szabadjára tudtam engedni az érzelmeimet, ami leginkább a félelem és az aggodalom különös keverékéből állt össze.
Mikor beléptem a tágas, világoskék helyiségbe lassan odasétáltam a mosdókagylóhoz és a kezembe vettem a kis, fehér tárgyat, majd leültem a kád szélére. Óvatosan pillantottam a kis tárgyra, majd éreztem, ahogy falfehérré változik az arcom színe.
Többször megdörzsöltem a szemeimet, hogy biztosan jól látom-e azt az egy szót, ami ismét megváltoztatta az életemet.
Idegesen nyúltam a telefonom után, majd gondolkodás nélkül kerestem ki a számot és már tárcsáztam is. Reménykedtem benne, hogy nem zavarom és, hogy a segítségemre lesz. Kettő csöngés után a szívem nagyot dobbant, mikor felvette a telefont.
 - Szia Carly! - hallottam meg rég nem látott barátnőm mosolygó hangját.
 - Szia! - suttogtam erőtlenül. - Zavarlak?
 - Nem, éppen hozzátok akartam indulni. - nevetett fel. - Minden rendben van? - kérdezte aggódva.
 - Öhm... jobb lenne személyesen. - motyogtam. - Mikor érsz ide?
 - Körülbelül 10 perc. Sietek!
 - Oké, szia! - mondtam, majd megszakadt a vonal.
Terhes! Ez az egy szó lebegett a szemeim előtt. Terhes! Visszhangzott a fejemben!
Lassan lesétáltam a nappaliba, majd a törökülésben leültem a kanapéra és az egyik fényképalbumot kezdtem el nézegetni. Néhány éve elképzelhetetlennek és lehetetlennek tűnt, hogy valaki azt mondja nekem, hogy anya! Most pedig már a második gyermekemet hordom a szívem alatt. Egy aprócska kisfiút vagy kislányt, akinek az érkezése teljesen váratlanul ért, úgy, ahogy a nővére születése is.  Louis ki fog térni a hitéből, ha meg tudja, hisz hiába terveztünk hosszútávra nem ebbe a felhajtásba szerettük volna az újabb kisbabát.
Gondolataim közül a csengő hangja zökkentett ki. Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd az ajtóhoz siettem, ami mögött Danielle várakozott.
 - Szia! - nyitottam ki az ajtót.
 - Szia! - mosolygott rám, majd belépett a házba. - Mi történt, hogy így nézel ki? - bökött felém.
 - Öhm... terhes vagyok! - böktem ki, mire megakadt a keze a kabátja cipzárján és csillogó szemekkel nézett rám.
 - Úristen! - suttogta boldogan. - Gratulálok! - ölelt szorosan magához. - De te miért nem örülsz?
 - Mert nem volt betervezve! - válaszoltam. - Louis ki fog nyírni. - temettem a kezeim közé az arcomat.
 - Ne legyél már hülye! - ölelt magához a göndör táncoslány. - Szeretitek egymást nem? - kérdezte, mire bólintottam. - Felnőtt emberek vagytok, akik szeretik egymást és van már egy gyereketek, akit szintén szerettek! Ez ilyen dolog, ha nem volt betervezve, akkor nem volt, most már nem küldhetitek vissza...
 - Tudom! - suttogtam.
 - Akkor meg? Szépen elmondod neki, és ha kell akkor itt is maradok!
 - Köszönöm! - feleltem hálásan, majd a konyhába mentünk. - Kérsz valamit enni, inni? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét.
 - Merre járnak ezek a jómadarak? - kérdezte mosolyogva.
 - A játszótéren. Lina kihisztizte, hogy mind az öten menjenek el vele, mert a barátainak megakarta mutatni, hogy neki öt apukája van! - nevettem fel az emlékek hatására, ugyanis Lina már napok óta fűzte a fiúkat, hogy vigyék el.
 - Akkor van egy kis nyugalmad! - simogatta meg a vállam. - Annyira hiányoztok!
 - Te is nekünk! - motyogtam meghatottan. - Nincs semmi bajom Sophia-val, de ő még se te! Hiányoznak a közös programok, a közös babázások, minden!
 - Tudom, de sokkal rosszabb lenne mindenkinek ha még együtt lennénk, alig találkoztunk, beszélni is ritkán beszéltünk. Szeretjük egymást a mai napig, hisz az együtt töltött évek nem múlnak el nyomtalanul, de már egyikünk se az, akinek megismertük a másikat! - motyogta, majd gyorsan letörölte az emlékek okozta kósza könnycseppet. - A francba is, szeretem azt a majmot, és ezen nem tudok változtatni.
 - Ő is szeret téged! - simogattam meg a kézfejét. - Jobban, mint hinnéd! Hiányzol neki és sajnálja, azt a sok pletykát és mocskot, amit a firkászok összehoztak!
 - Igazából azokkal nem sokat foglalkoztam, sokkal rosszabbul esett, hogy a testvéreivel így sikerült elválnunk.
 -  Igen, nagyon haragszik rájuk azok miatt! - mondtam, majd az ajtó felé kaptam a fejem. - Maradsz? - kérdeztem, mire Dani bátorítóan bólintott egyet.
 - Szia...sztok! - jöttek be a többiek a konyhába.
Louis odalépett hozzám, majd egy puszit nyomott az arcomra, én pedig sóhajtottam egy nagyot. Lina miután lerendezte a puszi adagját elmesélte, hogy mennyire jól érezte magát a srácokkal a játszótéren.
 - És képzeld megígérték, hogy legközelebb is elvisznek! - mondta vigyorogva. - És apa vett répatortát nekem, Harry pedig fagyit, de azt odaadtam Niall-nek. - fejezte be a beszámolóját.
 - Igen ami jól elolvadt nálam. - borzolta össze az ír srác Lina haját.
 Még fél órán keresztül mesélték felváltva a játszótéri kalandot, ami a kislány szemszögéből felettébb jó volt, a  fiúk részéről már kevésbé.
 - Tommo, beszélhetünk? - kérdeztem mire az említett érdeklődve nézett rám. - Mármint négyszemközt! - mondtam.
 - Persze! - bólintott, majd elindult az emelet felé.
Belépett a szobánkba, majd leült az ágyra és kíváncsian várta, hogy elmondjam, amit akarok. Az ujjaimmal babrálva járkáltam fel s alá a szobában, miközben gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Igaz, hogy könnyen ki lehet bökni azt a két szót, de van az a szint, amikor már előbb ugrasz egy autó elé, minthogy elmond.
 - Emlékszel, hogy azt beszéltük, hogy jöjjön bármi együtt oldjuk meg, igaz? - kapta el a kezemet, mire ráemeltem a tekintetem és halványan elmosolyodtam.
 - Igen, de félek, hogy nem fogsz neki örülni. - suttogtam, mire tekintete komorrá voltozott.
 - Ugye nem arról van szó, hogy elköltözök? - kérdezte, mire nemlegesen megráztam a fejem.
 - Nem, semmi ilyesmi. - mondtam, majd vettem egy mély levegőt és kiböktem a mondandómat. - Terhes vagyok! - mondtam, mire Louis lefagyott és pislogás nélkül meredt rám. - Tudom, hogy nem így terveztük, de... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Boo Bear ajkait az enyémekre nyomta, ezzel elhallgattatva engem.
 - Tényleg? - kérdezte vigyorogva, miközben átölelte a derekamat és egy puszit nyomott a hasamra.
 - Igen! - feleltem most már boldogan. - Szóval nem haragszol?
 - Dehogyis! - rázta meg a fejét. - Lesz még egy kisbabánk! - mondta, majd felemelt és megpörgetett a levegőben.
Miután Louis kiörömködte magát összekulcsolta az ujjainkat, majd visszamentünk a többiekhez a nappaliba. Danielle érdeklődve nézett rám, mire mosolyogva bólintottam jelezvén, hogy minden rendben van.
 - Srácok! - mondta Louis, mire mind az öten abbahagyták a tevékenységüket és ránk figyeltek. - Van valami, amit jobb ha tudtok!
 - Lesz még egy Tomlinson! - mondtam, mire a többiek felpattantak a kanapéról és odajöttek hozzánk gratulálni.
 - Anya, ki lesz az az új Tomlinson! - kérdezte Lina, mire lehajoltam hozzá és magamhoz öleltem.
 - Lesz egy kistestvéred! - mondtam, mire Lina összevont szemöldökkel méregetett.
 - És ő hol van?
 - Itt. - tettem a kis kezét a hasamra, mire elmosolyodott. - Te is itt voltál, és most ő is itt van.
 - És hogy kerültünk oda? - ohh az a gyermeki kíváncsiság.
 - Azt, majd nagyobb korodban elmesélem, de most egyenlőre elég az, hogy ott van és még egy kis ideig ott is lesz!
 - Értem, Dani néni, neked is van a pocakodtam kisbaba? - fordult Danielle felé a csöppség.
 - Nincs! - válaszolta nevetve a göndör lány. - De talán egyszer majd lesz! - motyogta elgondolkodva, ami Liam figyelmét sem kerülte el...  
 

New Blog

Sziasztok Drágák! 
Íme az új blog! :) Remélem elnyeri, majd a tetszéseteket! A trailer-t is feltettem, úgyhogy betekintést is nyerhettek a történetbe! :) 
xoxo Lora D. http://secretinthespotlight.blogspot.hu/ 

Chapter 16

Sziasztok Drágák!

Hogy telt a hetetek? Uhh az enyém nem volt az igazi, ami a részen szerintem meg is látszik, de remélem elnyeri majd a tetszéseteket! Ehhez a részhez nem teszek ki külön dalt, de az összes One Direction zenét ajánlom hozzá :) Remélem láttátok már a srácok új klippjét. A Night Changes az egyik személyes kedvencem és a videóklippek is nagyon tetszetősek! 

Mára ígértem a Secret In The Spotlight blog bemutatóját, amit este nyolc óra környékén láthattok is! Az első rész január 4-én fog majd debütálni :) Addig is iratkozzatok fel majd nyugodtan, hogy értesüljetek a friss részről, fejleményekről. A blogot hirdetni NEM fogom!

Köszönöm az eddigi kommenteket, pipákat! 

Jó olvasást! xoxo Lora D.  

2013. augusztus 20.

Az elmúlt néhány hónap volt életem legizgalmasabb és egyben a legkimerítőbb időszaka. Egy perc nyugalmunk sem volt, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba, mindeközben lemezkészítés, filmforgatás és természetesen interjúk, koncertek. A fiúk igyekeztek mindenhol képben lenni és maximálisan teljesíteni, ami lelkiekben eléggé megterhelő volt számukra. Próbáltunk nekik segíteni, ott ahol csak tudtunk, ezzel is megkönnyítve számukra a hosszú hónapokat. De szerencsére akadtak boldog pillanatok is...
Reggel kipihenten ébredtem fel, nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felültem és kissé kábán néztem körbe a világos szobában. A napsugarak erőszakosan törtek át a sötétítő függönyön keresztül, kintről pedig vidám madarak éneke szűrődött be.
Miután kimásztam az ágyból magamra kaptam Louis pulcsiját, ami leért a térdemig, majd lementem a nappaliba. Lent Liam, Sophia, Perrie valamint Louis tartózkodott. Lassan mögéjük sétáltam, majd hátulról átöleltem Tommo-t és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Jó reggelt! - köszöntem a mosolygó társaságnak.
 - Neked is! - válaszolták. - Jó sokat aludtál. - vigyorgott Perrie, mire rosszallóan megráztam a fejem.
 - Van kávé? - tereltem gyorsan a témát.
 - Aha, bent van a mikróban. - motyogta Lou, majd felpattant és a kezemet megfogva húzott maga után a konyhába.
Gyorsan odaléptem a mikróhoz, majd bepötyögtem a kis gombokon az időt és felültem a pultra. Boo Bear is követte a példámat, majd miután felült mellém a vállára hajtottam a fejemet.
 - Keresett April! - mondta halkan. - Kettőre itt lesz.
 - Oké, a többi lány is akkor jön. - mondtam a Little Mix többi tagjára utalva. - Kemény menet lesz. - sóhajtottam.
 - Mert? - kérdezett vissza kíváncsian.
 - Mire készen leszünk veletek meg a lányokkal, addigra lemegy a nap... - mosolyogtam Louis-ra, aki egy puszit nyomott a a fejemre. - Anya nem hívott? - pillantottam rá.
 - De, minden oké Linával, ne aggódj! - simította meg a hátamat.
 - Nem aggódom, csak hiányzik.
 - Tudom, nekem is, de te mondtad, hogy jobb ha ma nem lesz itt. - mondta, mire sóhajtottam egy nagyot.
 - Emlékszem rá. - fordultam hátra, majd kivettem a macis bögrémet a mikróból és a nappali felé indultam.
Egész délelőtt beszélgettünk és hülyéskedtünk, majd fél háromkor nekiláttunk a készülődéshez. Niall és Liam haja volt a legkönnyebb feladat. Zayn-nel veszekedtünk egy sort, Harry a hisztizés mellett döntött, Louis pedig nem maradt nyugton.
 - Kérlek! - néztem rá könyörögve. - Már csak meg kell szárítani! - motyogtam.
 - Nem, már így is kitépted a hajhagymáim felét. - duzzogott be.
 - Oké, -  rántottam meg a vállam -de akkor az elkövetkezendő hetekben magányosan töltöd az éjszakáidat! - suttogtam a fülébe, mire elkapta a kezem és kiskutya szemekkel nézett rám. - Ne is álmodj róla!
 - Miért szeretlek ennyire? - tette fel a költői kérdést, mire szélesen elvigyorodtam és a hajszárítóért nyúltam.
Míg Louis-val szenvedtem, addig April összeállította a fiúk ruháit, majd segédkezett  a lányoknak is.
 - Kész is vagy! - kapcsoltam ki a szárítót, mire Louis megkönnyebbülten felsóhajtott. - De ne tedd tönkre! - szóltam utána, mire kacsintott egyet és elhagyta a fürdőt.
A lányokkal hamar készen lettünk, ugyanis őket nem kellett semmivel sem győzködni, sőt még segítettek is egymásnak.
Miután felöltöztek Perrie és Sophia maradtak nekem segíteni öltözni. A hajamhoz nem igazán nyúltam, csak egy kicsit begöndörítettem, majd hagytam, hogy had terüljön szét a hátamon és a vállaimon. Sminkként alapozót, szemceruzát, szempillaspirált és szájfényt használtam. A ruhám pedig egy combközépig érő, halványzöld darab volt, aminek az alja fodrokban végződött, a derekát pedig egy virággal díszített öv tette vékonyabbá. Ékszerként egy fekete nyakláncot viseltem valamint egy apró köves gyémánt fülbevalót, amit még a nagymamámtól örököltem.
Körülbelül este hat óra környékén végeztünk, fél órával az indulás előtt. Egy alkalmi táskába eltettem a telefonomat, valamint a fontosabb irataimat és utolsóként lesétáltam a nappaliba.
 - Mehetünk! - álltam meg Louis mellett, aki rám pillantott és büszkén elmosolyodott. - Mi van? - kérdeztem, miután a többiek már elhagyták a házat.
 - Gyönyörű vagy! - suttogta, majd egy lágy puszit lehelt az ajkaimra. - Jó a nyakláncod!
 - Köszi, tudod ezt életem egyik legfontosabb személyétől kaptam. - érintettem meg az említett darabot, amit Tommo-tól kaptam az utolsó LA-i koncert napján.
Limuzinnal mentünk London legnagyobb mozijához, ami előtt vörös szőnyeg volt leterítve és a kordon mögött több száz rajongó és újságíró tolongott. A testőrök árgus szemekkel figyeltek mindenkit és ugrásra készen állva lépkedtek mögöttünk.
Louis a kezemet fogva lépkedett mellettem, néha-néha pedig bátorító valamint aggódó szemekkel nézett rám. A rajongók őrült sikítozása és a fényképezőgépek őrült kattogása hirtelen megtántorított, de pár mélyebb levegővétel után sikerült megnyugodnom és mosolyogva váltottam pár szót a rajongókkal.
 - Linát hol hagytátok? - kérdezte egy barátságos arcú újságíró.
 - A szüleink vigyáznak rá ma este, túl kicsi még az efféle felhajtáshoz. - válaszolta mosolyogva Louis.
 - Carly, igaz, hogy ti is szerepeltek a filmben? - tette fel az újabb kérdését.
Először tanácstalanul a mellettem álló Lou-ra pillantottam, aki bátorítóan bólintott, majd kiböktem a válaszom.
 - Igen, néhány jelenetben mi is feltűnünk, de szerencsére csak a bővített verzióban. - mondtam, mire a körülöttünk állók halkan felnevettek.
Még pár kérdésre válaszoltunk, aztán Perrie mellé léptem.
 - Majd bent találkozunk! - mosolyogtam a fiúkra, majd a lányokkal bementünk a hatalmas terembe és elfoglaltuk a helyeinket az első sorban.
Fél óra múlva a többiek is csatlakoztak hozzánk, majd a rendező mondott néhány bevezető szót, és a terem elsötétült. Az ujjainkat összekulcsolva néztük végig a bővített kiadást. Néhány pillanaton elmosolyodtam, néhányon pedig bekönnyezett a szemem. Fura és egyben kellemes érzés is volt kívülről látni magunkat.
A This is Us végén az egész terem hangos taps és üdvrivalgásban tört ki, a srácok felálltak, majd meghajoltak és néhány szóban megköszönték a munkát valamint az első vetítésen való részvételt.
 - Jöttök az after party-ra? - kérdezte Leigh-Anne.
 - Igen, ti? - kérdeztem vissza mosolyogva.
 - Mi nem, csak Perrie. - motyogta a lány, majd megöleltük egymást. - Hamarosan találkozunk!
 - Remélem is! Sziasztok!
Az after party-nak egy elegáns klub adott otthont, ahol a sztárvilág nagy része megjelent. De ami ott történt az  már szigorú történelem! :)

Chapter 15

Sziasztok Drágák!

Hogy telik/telt a hetetek? :) Az enyém egész sűrű volt, úgyhogy csak most sikerült befejeznem a részt! Egy kicsit hosszabb lett, sajnálom ajándékként! 

Remélem elnyeri a tetszéseteket, és sajnálattal kell közölnöm, hogy befordultunk a célegyenesbe, már csak 5-6 rész várható! 

Az új blognak a trailer-ét vasárnap fogom közzétenni a friss résszel együtt, és remélem, hogy majd azt is annyian fogjátok olvasni, mint ezt. A hétvégén már abba a blogba is betekinthettek és ha elnyeri a tetszéseteket a történet, akkor fel is iratkozhattok majd! :)

Na de nem jártatom tovább a szám :) Jó olvasást a 15. részhez! :)

xoxo Lora D.

2013. április 07.

Don't Wanna Go Home

Mosolyogva bámultam a laptopom képernyőjét, ahonnan a boldog kislányom integetett vissza. Ebben az elmúlt néhány napban is sokat változott, ami ismét lenyűgözött. Kissé kerekded arca az elmúlt néhány hónapban elég sokat nyúlott, szőke haja pedig már a háta közepéig ér, amiből az aranyos loknik eltűntek. Tengerkék szemei pedig ugyanúgy csillognak, ahogy az apjának.
 - Anya, képzeld el Jay mama sütött répatortát! - mesélte lelkesen a csöppség. - Csak megkért, hogy apának ne szóljak, de nem értem miért... - vágott csalódott arcot.
 - Apának azért, nem szabad elmondani, mert ő is annyira szereti a répát, mint te! És amilyen sértődékeny, biztos, hogy duzzogna, amiért ő nem kap. - magyaráztam a lehető legérthetőbben, amit Lina érdeklődve hallgatott végig.
 - Aha, és ha tennék neki félre? - kérdezte csillogó szemekkel.
 - Addigra megromlana, különben is a mama ezt nektek, gyerekeknek csinálta! Apa pedig majd kap tőlem tortát! - mondtam, mire a beszélgetésünkben gyakran emlegetett Louis dugta be a fejét az ajtón. - Nézd ki van itt kincsem. - intettem Tommo-nak, mire mellém jött és belevigyorgott a kamerába.
 - Szia Apa! - kiáltotta boldogan a kislány, majd puszikat kezdett el dobálni.
 - Szia Életem! - mosolygott Boo Bear is, miközben valahogy mellém fészkelődött és belehúzott az ölébe. - Mi jót csináltál ma? - kérdezte kedvesen érdeklődve.
 - Voltunk ma Jay mamánál a kórházba, aztán voltunk vásárolni, meg voltunk a játszón is! - sorolta a programjait.
 - Azt kihagytad, hogy lett egy új barátod! - szóltam, mire Lina csúnyán nézett rám. - Ne nézz így, előbb-utóbb megtudja, jobb ha te mondod el neki. - mondtam, mire Louis érdeklődve kapkodta köztünk a tekintetét. Lina pici kezei közzé temette az arcát, úgyhogy hozzáfogtam a meséléshez. - A kislányod bepasizott!
 - Mi van? - kérdezte felvont szemöldökkel Tommo. - Kicsim, túl fiatal vagy még hozzá... - csóválta meg a fejét rosszallóan, de a szája sarkában ott bujkált a Tomlinson mosoly.
 - Anya is ezt mondta. - motyogta piros pofival Lina. - De csak egy puszit adott. - védekezett egyből, nem hiába, az én lányom.
 - Mert így van, de ha hazamegyünk szeretném megismerni a te barátodat! - mormogta Lou. - Majd elbeszélgetek vele, hogy mit lehet az én drágámmal...
 - Cicám, még csak 3 évesek, majd 10 év múlva beszélgess a lányod pasijaival. - nyomtam az arcára egy puszit.
 - Inkább legyen 15, de benne vagyok! - sóhajtott, majd más témába kezdett. - Nem unatkozol a mamáéknál?
 - Nem, sokat szoktunk játszani a lányokkal! És a mamáék is beszoktak állni focizni, a papa pedig kártyázni tanít. - vigyorgott 1000 w-os mosollyal.
 -  Ajjaj, anya le lesz alázva pókerben. - bökött oldalba Louis.
 - Ajjaj, apa le lesz alázva fociban. - vágtam vissza, ami a kislányunknak felettébb tetszett.
 - Sziasztok gyerekek! - hajolt be a képbe anya és Jay lelkesen integetve.
 - Hali! - köszöntünk egyszerre.
 - Anya, apa én most megyek az ikrekhez! - ugrott le Lina a székről. - Sziasztok!
 - Szia, szeretünk! - vágtuk rá egyszerre, ami az anyukáinkat nevetésre késztette. - Le lettünk rázva! - pillantottam csalódottan Lou-ra, aki belepuszilt a hajamba, majd az állát megtámasztotta a fejemen.
 - Mi újság gyerekek? - kérdezte Jay mosolyogva. - Tudtok pihenni a nagy koncertezés közben?
 - Anya, nem vagyunk gyerekek! - kezdett el vitatkozni Lou, mire megráztam a fejem.
 - Látom, megragadt a lényeg! - szólaltam meg. - Amúgy kérdéseidre válaszolva, nincsen semmi és valahogy megoldjuk. Veletek minden rendben van?
  - Persze, Linával olyan, mintha a második gyerekkorotokat élnénk újra. Hihetetlen, hogy mennyire benne vannak a tulajdonságaitok. - mosolygott meghatottan anya. - Annyira szépek vagytok együtt!
  - Köszönjük! - motyogta Louis, miközben összekulcsolta az ujjainkat.
  - Viszont mi megyünk, érezzétek jól magatokat és vigyázzatok egymásra! - köszöntek el.
 - Oké, sziasztok! - mosolyogtunk bele a kamerába, majd megszakadt a kép.
Sóhajtva tettem arrébb a fekete, virágokkal díszített laptopot, majd belekucorodtam Louis ölébe, aki mindkét karjával átölelt.
Már lassan egy hete alkotunk egypárt, de szerencsére csak a családunk és a barátaink tudják. Természetesen nem a titkolózás a fő életcélunk, de egyenlőre jobbnak látjuk, hogy csak mi tudjuk. Louis nagyon félt ebben a helyzetben, hisz tudja, hogy mikre képes a média, ha valakit kipécéz magának. Ezt tapasztalta magán is illetve még Eleanor-on is a kapcsolatuk elején.
Louis szerint így is elég sok gyűlölködő levelet kapok, nem akar kitenni még több ócsárolásnak. Ebben teljesen igaza van, de én azon a véleményen vagyok, hogy ha valaki szidja a kedvence választottját, akkor ő nem is igazi rajongó. Illetve van egy bizonyos szint, ami alatt az ember nem veszi figyelembe vagy komolyan az ilyen megnyilvánulásokat. Nos, nálam ez a szint baromi magasan van.
Míg a világmegváltó dolgokról gondolkoztam, addig Louis az egyik szőke hajtincsemmel játszott. Kicsit sikkantva ugrottam fel, amikor hozzáért a nyakam egy bizonyos pontjához. Az az egyik legcsikisebb része a nyakamnak, amiről természetesen Tommo is tud. Gonoszul vigyorogva kezdett el csikizni, amit természetesen végig sikítottam és  kiabáltam, valamint rugdalóztam.
 - Hát itt meg mi folyik? - nyitott be Liam érdeklődve, akit követett a másik három fiú is.
 - Éppen kinyír! - lihegtem, miután abbahagyta a szekálásomat.
 - Ha befejeztétek nincs kedvetek kimozdulni valahova? - kérdezte vigyorogva Zayn.
 - Végül is... - válaszolta Lou. - Hova?
 - Van itt a közelben egy egész jó klub, elég nagy és jók a biztonsági őrök is. - magyarázta Niall.
 - És van sok pia! - ugrott hozzánk Harry, mire összekócoltam a haját.
 - Kicsi vagy még hozzá. - nevettem fel és a többiek is díjazták a hozzászólásomat. - Téged inkább érdekeljen az üdítő, főleg amit szilveszterkor is leműveltél! - húztam el a számat az emlékek miatt.
Borzalmas volt látni a legjobb barátaimat ennyire kikészülve. Zayn-t Perrie támogatta haza fél egykor. Harry kettő lépést nem tudott egyenesen menni már éjfél előtt. Niall pedig a pult tetején énekelt ír népdalokat, amihez hozzátenném, hogy szép-szép, de csuklással egybekötve nem volt élvezhető. Liam, Danielle és Perrie józan volt rajtam kívül, bár szilveszter éjjel a részeg barátaink támogatásánál jobb programot is eltudtam volna képzelni.
 - Jó na, az régen volt! - védekezett Hazz. - Meg különben is én helyetted is ittam!
 - Senki sem kérte! - ráztam meg a fejem, majd a fiúkra néztem. - Mennyi időm van? - kérdeztem.
 - Miért? - kérdezett vissza Leeyum.
 - Kell neki egy időlimit, különben ma nem megyünk sehova! - magyarázta Louis.
 - Ja, legyen mondjuk 1 óra! - válaszolta a wolverhapton-i srác.
Gyorsan kipattantam Louis ölelő karjai közül, majd a pipere táskámat kikapva a bőröndből elindultam a fürdő felé. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat, majd beálltam a zuhanykabinba. A víz kezdetben hideg volt, úgyhogy próbáltam a sarokba húzódni, hogy minél kevesebb hideg érjen.

Húsz perc áztatás után teljesen ellazultan szálltam ki magam köré tekert törölközővel a gőzkabinná vált zuhanyzóból. Majd a szállodai hajszárítót a kezembe vettem és megszárítottam a hajamat, amit végül kontyba kötöttem egy nagyobb méretű hajfánk segítségével. Mivel bulizásról volt szó egy kicsit erősebb sminket használtam. A szememet kihúztam, a szemhéjamra feketés-szürkés árnyalatú festéket vittem fel, a szempilláimat hagytam, ahogy vannak, ugyanis a sors kegyes volt hozzám szempilla téren, a számra pedig halvány rózsaszín rúzst kentem. Miután ezekkel készen lettem a szobába mentem felöltözni. A választásom egy combközépig érő csipkés egybe ruhára esett, hozzáillő ékszerekkel és magassarkúval.  
Miután felöltöztem még egy utolsó pillantást vetettem magamra a szobában levő egész alakos tükörben, majd kinyitottam a szoba ajtót és kiléptem a nappaliba. A fiúk a nappaliban ácsorogtak, már majdnem teljesen felöltözve és az órát nézegetve. Az ajtónyitódásra felkapták a fejüket, majd kissé ledöbbenve néztek rám. Mosolyogva néztem végig az öt srácon, majd a tekintetem a legidősebb bandatagon állapodott meg. Lassan odaléptem hozzá és elvettem tőle a kabátomat.
 - De pici vagy! - szólalt meg pár perc után Zayn, mire szúrós szemekkel néztem rá.
Való igaz, tényleg alacsony vagyok, az 5-8 centis magassarkúmban is fél fejjel magasabb nálam Louis.
 - Hééé...- pillantottam a röhögő srácokra. - Nem vagyok pici, normális magasságom van! - védtem meg magam egyből.
 - Igen, a 164 centiddel óriásnak számítasz! - puszilta meg az arcomat Louis, majd az ujjainkat összekulcsolva elindultunk - nyomunkban a többiekkel - a szórakozóhelyre.
A szórakozóhely - ami ötletesen a Club Dance nevet viselte - meglehetősen tágas és szép volt. A hatalmas fémajtón belépve rögtön magával ragadott a  dübörgő zene és a szórakozó fiatalok hangulata. Egy-egy részeg társaság eldülöngélt mellettünk, miközben a VIP szekció felé igyekeztünk. Louis védelmezően húzott magához, mire a többi srác is körbe állt. Úgy éreztem magam, mintha valami nagy énekes lennék, akit a testőrei védelmeznek.
A VIP részleg sokkal, de sokkal jobb volt, mint amit lent tapasztaltunk. Az egész terem különféle színekben pompázott, a kis boxokba helyezett asztalokon pedig italok sorakoztak. A bárpultnál nem kígyózott óriási sor, hanem egyenruhát viselő pincérek lesték a vendégek minden kívánságát. A kényelmes kanapékról pedig rálehetett látni a táncparkettre és a DJ pultra. A korunkbeli fiatalok önfeledten táncoltak valamint beszélgettek és látszott rajtuk, hogy nem az előbb látott részeg bagázsból valók.
 - Kellemes estét! - libbent oda mellénk egy húszas éveiben járó pincérlány. - Mivel szolgálhatok? - kérdezte kedvesen, miközben körbepillantott a társaságunkon.
Kedves arcához sötétbarna haj társult, amit szoros lófarokba kötött. Egyenruhája pedig kiemelte szép, nőies alakját, ami a szingli barátaim fantáziáját rögtön be is indította. Leginkább Harry-ét.
 - Téged kérlek citrommal, megoldható? - kérdezte halál komolyan, mire a lány zavartan krákogott egyet és lassan megrázta a fejét.
 - Bocsánat, de ha efféle szolgáltatásokra vágyik, akkor a szomszédban lévő Night Club-ba kellene mennie! - mondta a lány, majd rám pillantott. - Sikerült választani?
 - Persze, egy Betini Marango-t kérnék! - válaszoltam, majd a többiek is leadták a rendelésüket és a lány távozott.
 - Uhhh... - szólalt meg Harry, mire odakaptam a fejem és láttam, ahogy a lány csípőjét és fenekét tanulmányozza. - Te kellesz nekem...
 - Hazz, ő nem a prédád! - löktem meg a cipőmmel a lábát, mire megrázta a fejét. - Legyél vele normális, és lehet nála esélyed! - mosolyogtam rá biztatóan, miközben Lou-hoz bújtam. - Te meg ne féltékenykedj! - simogattam meg a kezét, mire rám kapta a tekintetét.
 - Nem tudom, hogy miről beszélsz! - rázta a fejét, de nagyon jól tudta, hogy miről is beszélek.
 - Persze. - bólintottam. - Én is szeretlek!
A srácok nem igazán zavartatták magukat, kettő percenként ugráltatták April-t, de legfőképpen Harry, aki megfogadta a tanácsomat és kedvesen beszélt a lánnyal.
Egész éjjel beszélgettünk, hülyéskedtünk, táncoltunk és természetesen pár pohár alkoholt is elfogyasztottunk. Körülbelül fél kettő környékén elindultam a mosdóba, ahol nem várt dolog fogadott.
April a földön ücsörgött, könnyes arcát a kezeibe temette, háta pedig ütemesen mozgott a sírás miatt. Az ajtó halk csapódására valamint a cipőm kopogására felkapta a fejét. Tekintetéből sütött a szomorúság és a fájdalom. Lassan odalépkedtem és leguggoltam vele szembe. Kezeimet a térdeire helyeztem és megsimogattam azokat.
 - Minden rendben van? - kérdeztem kedvesen.
 - Nem...semmi sincs! - rázta meg a fejét, majd letörölte a könnyeit. - Utálom ezt a helyet!
 - Mi történt?
 - A földszinten az összes részeg állat elkezdett fogdosni meg beszólogattak, az egyik meg is akart erőszakolni. - suttogta, mintha a falnak is füle lenne. - A főnökömnek se szólhatok, mert őt csak a pénz érdekli! - panaszkodott.
 - Miért nem mondasz fel? - ültem le mellé.
 - Mert szükségem van a pénzre, így is iskola mellett járok ide. Az apám rég elhagyott minket, anya pedig nem győzi egyedül. - mesélte zokogva, nekem pedig majd meghasadt a szívem.
 - Minek tanulsz? - kérdeztem, remélve, hogy egy kicsit elterelhetem a gondolatait.
 - Divattervező, stylist. - mosolygott rám halványan, amit viszonoztam.
 - Figyelj, a tanuló stylist-om beteg lett, így nem tud velünk jönni a turnéra. Mit szólnál hozzá, ha te vennéd át a helyét? - kérdeztem hirtelen, mire felkapta a fejét és érdeklődve nézett rám. - Természetesen nem kötelezlek rá, hogy gyere, de szerintem jobb lenne neked is és a fizetésed is kedvezőbb lenne.
 - Ezt...ezt nem fogadhatom el. - kezdett el ellenkezni.
 - April, nézd! Csak segíteni szeretnék! És ez a tanulmányaid szempontjából is kedvezőbb lenne! -simogattam meg a hátát. - Még pár napig biztosan itt leszünk, ha meggondoltad akkor gyere a Priston szállodába. Itt a mobilszámom, ezen mindig elérsz! - nyújtottam át neki a névjegykártyám.
 - Köszönöm! - suttogta hálásan.
 - Ez a legkevesebb! - kacsintottam rá, majd elhagytam a kis helyiséget.
Mikor kiléptem az ajtón halkan felsikkantottam, mert beleütköztem Louis-ba. Az ajtó előtti falnak támaszkodott neki, karjait a mellkasa előtt összefonva tartotta.
 - Hallottad? - kérdeztem vigyorogva, mire bólintott és egyik karjával magához rántott.
 - Egy angyal vagy! - suttogta a fülembe, majd ajkait lágyan az enyémekre tapasztotta. - Az én angyalom!

So-So-So-Sorry

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, de a mai rész pár nappal későbbre csúszik. Sajnos szemernyi időm sem volt ezen a héten, úgyhogy nem sikerült befejeznem az aktuális részt! 
Tudom, hogy nem szoktam késéseket beiktatni, és ígérem, hogy nem fog előfordulni többet, de sajnos ez így jött ki!
Fél kész munkát nem szeretek kiadni a kezeim közül, ezért nem teszem fel az eddig elkészült részt! 
De, hogy ne maradjatok hoppon, hoztam nektek egy kis részletet belőle! 
Remélem nem haragszotok nagyon, igyekszem minél előbb hozni a frisst! 
xoxo Lora D.
 - Azt kihagytad, hogy lett egy új barátod! - szóltam, mire Lina csúnyán nézett rám. - Ne nézz így, előbb-utóbb megtudja, jobb ha te mondod el neki. - mondtam, mire Louis érdeklődve kapkodta köztünk a tekintetét. Lina pici kezei közzé temette az arcát, úgyhogy hozzáfogtam a meséléshez. - A kislányod bepasizott!
 - Mi van? - kérdezte felvont szemöldökkel Tommo. - Kicsim, túl fiatal vagy még hozzá... - csóválta meg a fejét rosszallóan, de a szája sarkában ott bujkált a Tomlinson mosoly.
 - Anya is ezt mondta. - motyogta piros pofival Lina. - De csak egy puszit adott. - védekezett egyből, nem hiába, az én lányom.
 - Mert így van, de ha hazamegyünk szeretném megismerni a te barátodat! - mormogta Lou. - Majd elbeszélgetek vele, hogy mit lehet az én drágámmal...
 - Cicám, még csak 3 évesek, majd 10 év múlva beszélgess a lányod pasijaival. - nyomtam az arcára egy puszit.

 - Inkább legyen 15, de benne vagyok! - sóhajtott, majd más témába kezdett.

Chapter 14

Hello Drágák!

Remélem nem untatok meg nagyon :) Meghoztam a legújabb, azaz a 14. részt. Ez a rész meghatározó, és igyekeztem minél érzelmesebbre megírni! Remélem tetszik, amennyiben ez így van, kérlek komizzatok, pipáljatok, kérjetek cserét! :)

ui.: köszönöm szépen az ismételt ötletet Jasmine Young-nak, imádlak <3

uui.: köszönöm szépen a kommenteket Jasmine Young-nak és Jessica T.-nek <333

Jó olvasást!

xoxo Lora D.

2014. március 30.

Through The Dark

Kissé feszengve és egyben idegesen szálltam ki a lakásom előtt a fekete autóból. A több órás autóút alatt számtalanszor lejátszottam a fejemben a Mark-al folytatott pár nappal ezelőtti beszélgetést. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy hogyan is vethetnék véget ennek az egész kapcsolatnak, de az összes verzió túlságosan elcsépeltnek tűnt.
 - Mindjárt jövök! - hallottam meg Louis hangját, miközben kiszállt a kocsiból és utánam jött.
A bejárati ajtónál megvártam, majd szorosan hozzábújtam. Nem mondott semmit, de sokkal többet segített, mintha feleslegesen jártatná a száját.
Pár percig csak ott álltunk az ajtóban ölelkezve, majd egy fél lépest hátrébb lépett és megsimogatta az arcomat, mire felsóhajtottam. Tekintetét szorosan egybefúrta az enyémmel, majd pár pillanat után közelebb hajolt és egy lágy puszit nyomott az ajkaimra. Olyan volt mint egy apró áramütés, ami végighalad az egész testemen teljesen megnyugtatva engem.
 - Jobb már? - kérdezte halványan mosolyogva, mire bólintottam. - Ha beszéltetek, gyere majd át! - suttogta a fülembe.
 - Oké. - egyeztem bele. - Ja, és Louis! - szóltam utána, mire kíváncsian rám nézett. - Szeretlek!
 - Én is! - kacsintott, majd beszállt Eric mellé és elhajtottak.
Sóhajtva léptem be a lakásba, amiben nem volt senki, szerencsére. Gyorsan felrohantam az emeletre, és a gardróbba lépve előhalásztam néhány bőröndöt, amikbe összepakoltam Lina, valamint a saját cuccaimat.
Pillanatok alatt összerámoltam mindenünket, majd levittem a bőröndöket a kocsimba.
Leültem a kanapéra és próbáltam rendezni a gondolataimat.  Ez a néhány hónap amit együtt töltöttünk az tényleg mesés volt, de az utóbbi pár hétben - amióta elkezdődött a turné - teljesen megváltozott. Folyton ellenőrizget, kritizál, kiabál és minden pletykát elhisz. Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy van valaki aki hozzá köt Louis-hoz.
Körülbelül fél órával később hallottam, ahogy Mark szöszmötöl az előtérben, majd a hangokhoz kép is társult. Mosolyogva jött be a nappaliba, de amint meglátta komor arckifejezésem egyből lehervadt az arcáról.
 - Szia Édes! - hajolt közelebb, hogy adhasson egy puszit, de elfordultam tőle. - Mi a baj?
 - Ülj le, kérlek! - pillantottam a fotelre.
 - Mi az? - kérdezte érdeklődve, mire sóhajtottam. - Linát hol hagytad?
 - Anyáéknál van. - motyogtam.
 - Ja... Akkor meg mi a baj? - kérdezte sokadszorra.
 - Látom kihagy a memóriád! - vágtam hozzá cinikusan. - Te vagy a bajom! Elegem van a folyamatos féltékenykedésedből!
 - Nem lennék féltékeny, ha nem adnál rá okot! - vágott vissza.
 - Milyen okot? - kérdeztem mire felnevetett.
 - Ott a drága Louis barátod! - mondta idegesen. -  Folyton csak ő, Louis-nál voltam, megyek hozzájuk, velük dolgozom... Folyton vele vagy!
 - Mert ő a gyerekem apja! - mondta, mire hátradőlt és kíváncsian várta a folytatásom. - Tudod, 22 év az rohadt hosszú idő, lehet, hogy csalódtam benne, nem is egyszer, de akkor is többre becsülöm, mint téged valaha is! És igen, sokat vagyok vele, mert Linának szüksége van az apjára!
 - Ennyi? - kérdezte. - Akkor miért nem vagy most is vele?
 - Mert becsüllek annyira, hogy ne SMS-ben dobjalak, mint te régen! Rohadt nagy szemét vagy! - álltam fel. - És kérlek szedd össze a cuccaidat, jövőhéten jönnek az új lakók! - mondtam, majd bevágtam magam mögött az ajtót, beszálltam a kocsimba és a fiúk háza felé vettem az irányt.
A fél órás út alatt görcsösen szorítottam a kormányt és próbáltam mély légzésekkel lenyugodni.
El sem hiszem, hogy képes voltam hónapokat pazarolni Mark-ra, teljesen elvakított az, hogy megváltozott. De nem...csak azt mutatta. Hogy lehettem ekkora hülye?
A hatalmas villa előtt leparkoltam, majd köszöntem az őröknek és bementem a kapun. Próbáltam mosolyogni, jó képet vágni, hogy ne látszódjon az idegességem, de nem nagyon ment. Miután megnyomtam a csengőt ki is nyílt az ajtó és egy aggódó Lou-val találtam magam szembe.
Mikor meglátta, hogy viszonylag jól vagyok megkönnyebbülten felsóhajtott és magához rántott.
 - Minden oké? - kérdezte, miközben megpuszilta a fejemet.
 - Persze! - vágtam rá, mire elmosolyodott és arrébb állt, hogy be tudjak menni. - A többiek? - kérdeztem a feltűnően nagy csendre való tekintettel.
 - Még nem értek haza. - válaszolta. - Liam és Zayn majd csak Liverpoolba jönnek, Harry egy óra múlva hazaér, Niall pedig este. - sorolta fel a srácokat.
 - És Eleanor? - kérdeztem, mert a barátnőjét kihagyta a listáról.
 - Ő összepakolt és elment. - mondta lazán, mire elkerekedtek a szemeim.
 - Szakítottatok? - kérdeztem a nyilvánvalót.
 - Míg nem voltunk itthon összepakolt és lelépett, de hagyott egy levelet. - válaszolta, majd a kezembe nyomta a fehér borítékot.
Kérdőn rápillantottam, mire bólintott. Megfordítottam a borítékot és csodálkozva vettem észre, hogy nincs is kinyitva.
 - Ki se bontottad? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
 - Nem, nem nagyon érdekel. - vonta meg a vállait.
Miután felbontottam a borítékot, kivettem belőle az összehajtott papírt és olvasni kezdtem:

 Drága Louis!

Az elmúlt néhány napban sokat gondolkoztam a kapcsolatunkról, és arra a döntésre jutottam, hogy ezt már nem bírom folytatni! 

Szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz, de Carly-t jobban! Nem akarok közétek és a boldogságotok közé állni, úgyhogy megkönnyítem a dolgot! Elmegyek! 

Remélem boldogok lesztek és a kis Linával igazi családként fogtok majd élni! 

Kedves Carly!

Sok boldogságot kívánok nektek, és remélem nem haragszol a viselkedésemért! Kérlek szeresd helyettem is! 

Eleanor

  Többször kellett elolvasnom Elenor nekünk szánt levelét. Egyszerűen nem értettem, hogy az a lány, aki az első pillanattól kezdve ellenségesen viselkedett velem, most feláldozza a boldogságát, hogy Louis boldog legyen. Ez igazán szép dolog tőle!

Letettem a levelet a pultra, majd odaléptem Tommo elé, aki a átölelte a derekamat. A kezeimet megtámasztottam a mellkasán, majd apró köröket rajzoltam a a felsőjére a mutatóujjammal.
 - Tudni akarod, hogy mire utaltam a nem vagy a barátom kijelentéssel? - kérdeztem mosolyogva.
 - Azt, hogy a lányod apja vagyok, nem? - találgatott.
 - Félig. - motyogtam, mire kíváncsian nézett rám. - Sokkal több vagy, mint a barátom, mint a testvérem. Te vagy a másik felem, akit nagyon nagyon szeretek! - mondtam halkan.
Nem mondott semmit, hanem kisfiúsan elmosolyodott. Kék szeme úgy csillogott, akár a legtisztább éjszakai égbolt, teljesen magával ragadott a látványa. A kezem alatt a szíve egyre hevesebben vert, és éreztem, hogy az enyém is egyre erősebben üti a szegycsontomat. Lassan, megfontoltan közeledett az arca az enyémhez, félt, hátha meggondolom magam. De erről szó sem volt, egy dologban sem voltam még ennyire biztos, mint ebben. Az utolsó pár centiméter távolságot én szüntettem meg, miközben lábujjhegyre álltam. Ajkaink találkozásakor millió szikra robbant szét közöttünk, amik áramütésként futottak végig az egész testemen. Kezdetben csak puszikat váltottunk, amiket az egyre hevesebb, szenvedélyesebb csók követett. Kezeit lágyan levezette a derekamról a fenekemre, majd felültetett a pultra és a lábaim közé fészkelődött. Kezeimmel először nyakát simogattam, majd érzékien beletúrtam a hajába, mire felsóhajtott. Olyan volt az egész, mintha minden egyes érzelmet belesűrítenénk ebbe a csókba, tudtára adva a másiknak, hogy mennyire szeretjük. Eltűnt az egész világ, nem volt már Nap, Hold, fény, eső, öröm, bánat, semmi; csak mi.
Miután a levegő véget vetett a csókunknak homlokát az enyémnek döntötte, én pedig úgy vigyorogtam mint a vadalma. Egyszerűen levakarhatatlan volt a mosolyom.
 - Már azt hittem, hogy megfulladtok! - szólalt meg Harry az ajtókeretnek támaszkodva.         

Chapter 13

Kellemes szombatot nektek Drágák!

Remélem nem unatkoztok nagyon és jól telt a tegnap estétek, mai napotok! :) Nekem talán ez volt az egyik legjobb és egyben a legrosszabb péntekem is, de van ilyen.

Nos, meghoztam nektek a legújabb részt, aminek megírása elég nagy fejtörést okozott. Egyik kedves olvasóm és barátnőm, Jasmine Young segített a fejezetben! Köszönöm szépen a segítséget! :) <3

Remélem tetszik majd az alkotásunk, amennyiben így van kommenteljetek, pipáljatok, kérjetek cserét! :) Nagyon boldoggá tennétek vele! :)

ui.: Az új blog szereplőire a szavazást lezárom! 6 szavazattal Louis-Ariana páros nyert, az ő történetüket a Secret In The Spotlight című blogon tudjátok majd olvasni. :) Hamarosan kiteszem a blog linkjét is :D 

uui.: köszönöm szépen a kommentet Jess T. kedves olvasómnak! :) <3

Jó olvasást! 

xoxo Lora D.

2013.március 24.  

Want U Back 

Ma van a turné szünetének legelső napja. Már alig vártuk, hogy majdnem egy hosszú hónap turnézás után végre legyen néhány nap pihenőnk. Már betegesen szenvedtem a kislányunk hiányától, úgyhogy megbeszéltem Louis-val, hogy együtt menjünk haza Doncasterbe Lináékhoz. Miután sikeresen összepakoltunk és elköszöntünk a feltűnően vigyorgó barátainktól bepakoltuk a bőröndöket az egyik fekete, sötétített üvegű kocsiba és nekivágtunk az öt órás autóútnak. Drága Tommo barátom az első öt percben sikeresen lefárasztott, ráadásul a mostanában szokásossá vált éjszakai "kalandjaink" miatt is leragadtak a szemeim.

Louis folyamatosan beszélt, beszélt és beszélt, nagyjából mindenről, ami az eszébe jutott. Felmerült témának az időjárás, a turné, a közös munka, Lina és a "legfontosabb": a répaleves tökéletes elkészítésének módszere, - képes volt húsz kőkemény percig arról magyarázni, hogyan szeleteljük fel a répát.
Alig egy órája utazhattunk, mikor úgy éreztem, hogy az szemhéjaim felmondják a szolgálatot. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben, ami azt jelentette, hogy a fejem Louis ölébe hajtottam, betakaróztam Boo Bear pulcsijával és bedugtam a fülembe a fülesem. Pár pillanattal később már aludtam is, de az idilli sötétség nem tartott sokáig, Louis másfél órával később felébresztett.
- Mi van, már itt sem hagysz aludni? – kérdeztem nyöszörögve és a szemeimet dörzsölgetve, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Unatkozok, beszélgessünk már – nyafogott, mint egy kislány.
- Komolyan mondom, ha nem léteznél, ki kellene téged találni! – sóhajtottam fel. – Miről akarsz beszélgetni? – adtam be könnyen a derekam, ami a volánnál ülő testőrt is megmosolyogtatta.
- Mondjuk… dumálhatnánk rólunk. - valahogy sejtettem, hogy ezzel fog előállni, ugyanis Liverpool óta ezen gondolkozik. - Hogy értetted azt, hogy nem vagyok a barátod? – kérdezte összevont szemöldökkel.
- Úgy értettem, hogy a gyerekem apja vagy. Nyilván többek vagyunk, mint sima barátok. – rántottam meg lazán a vállam.
- Áh, így mindjárt más – mosolyodott el édesen. – Azt hittem, hogy barátodként sem tekintesz rám.
- Jaj, ne legyél már buta! – bújtam oda hozzá.
Eric – aki vezetett  – meghatottan nézett ránk a visszapillantó tükörből.
- Olyan aranyosak vagytok! – szipogott színpadiasan. Hmm. Egy körülbelül százhúsz kilós, két méter magas embert láthattunk meghatódni. Ez sem mindennapi dolog.
- Köszönjük! – vágta rá azonnal Lou vigyorogva, miközben átölelt. - Na, de akkor mi is vagyok? - faggatózott tovább.
 - Sose fogsz erről a témáról leakadni, igaz? - pillantottam égszínkék szemeibe.
 - Nem nagyon. - rántotta meg a vállait, majd arca vészesen közeledni kezdett az enyém felé.
Próbáltam másfelé pillantani, jelezvén, hogy nem helyes, amit tenni akar, de képtelen voltam elszakítani a tekintetem az övétől. Pár pillanatig csak egymás szemeit kémleltük, majd hirtelen lenézett az ajkaimra és sóhajtott egy nagyot. Rosszcsontra véve a figurát megnyaltam az ajkaimat, mire éreztem, ahogy a szíve egyre gyorsabban kezd el verni. Arca tényleg csak két-három centire volt az enyémtől. A szemeim automatikusan csukódtak le, de a várt dolog elmaradt. Helyette egy krákogást hallottunk a volán mögül:
 - Srácok, itt egy benzinkút, muszáj megállni tankolni. - szólalt meg Eric, megszakítva a mesébe illő pillanatot.
- Persze, menj csak. - legyintettem, miközben a táskámban kezdtem kutakodni egy fekete doboz után. - Én is kiszállok! - mondtam, majd Lou-ra pillantottam, aki nem nézett rám. Meredten bámult kifele az ablakon. - Nem jössz? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
 - Bassza meg! - káromkodott alig hallhatóan, mire sóhajtottam.
Valahogy én is így voltam vele, csak nem tudtam eldönteni, hogy a meg nem történt dolog zavar vagy Eric közbelépése. Talán mindkettő, hisz Louis-nak ott a barátnője, nekem meg Mark - igaz, hogy már nem sokáig, de akkor is ott a lelkiismeretem. De valahogy mégis vágytam arra, hogy mézédes ajkait az enyéimen érezzem, vágytam arra, hogy pár pillanat erejéig csak mi legyünk az egész univerzumban.
A kis, fekete doboz tetejét felpattintottam, majd  kivettem belőle egy szálat és meggyújtottam. Néhány másodpercig csak néztem, ahogy ég a szál, majd hallottam, ahogy becsapódik az ajtó. Két lépés múlva már mellettem is állt, összefont karral a kocsinak támaszkodva. Nem néztünk egymásra, de a szemem sarkából figyeltem.
 - Ne szólj anyának, jó? - emeltem meg egy kicsit a cigit, hogy lássa miről is beszélek.
 - Nyugi, nem szólok. - egyezett bele, majd pár percig ismét csend telepedett ránk.
 - Ugye nem akarod azt mondani, hogy sajnálod? - pillantottam rá, miután elszívtam a bűnös tárgyat.
 - Nem! - rázta meg a fejét.
 - Akkor? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire halványan elmosolyodott.
 - Semmi, csak gyere ide! - tárta szét a karjait, mire odaléptem elé és átöleltem, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre. - Tudod, hogy utálom, ha cigizel! - vette ki a kezemből a dobozt, amit nemes egyszerűséggel a kukába hajított.
 - Tudod, hogy nem zavar! - mosolyogtam rá. - De megígérem, hogy előtted nem fogok! - tettem a kezem a mellkasomra.
 - Annak jobban örülnék, ha sose, de van rá egy módszerem. - motyogta, miközben visszaszálltunk a kocsiba.
 - Hm? - néztem rá kíváncsian.
 - Akárhányszor megtudom, hogy elszívtál akár egyet is, el kell ettől búcsúznod! - mondta, majd közelebb hajolt és nyomott a szám szélére egy puszit.
 - És ha jó kislány leszek és abbahagyom? - kérdeztem totál felvillanyozódva az előbbi cselekedetétől.
 - Majd meglátjuk! - kacsintott, majd előhalászta a telefonját és totálisan belemerült a Twitter-be.
Pár pillanatig néztem, és észrevettem, hogy mosolyog. Lassan megráztam a fejem, majd ismét belebújtam a pulcsijába és a fejemet az ölébe hajtva ismét az álmok országába vándoroltam.  
 - Kicsim, ideje ébredezni! - suttogta Louis a fülembe, mire felkuncogtam.
 - Megérkeztünk? - kérdeztem, miközben még jobban a pulcsiba burkolóztam.
 - Lassan, most hagytuk el a táblát. - simogatta meg az arcom. - 10 perc múlva láthatod a lányunkat!
 - Már alig várom! -  feleltem mosolyogva, majd kinyitottam a szemeimet és egy mosolygó Louis-val találtam magam szembe.
Ösztönösen beletúrtam a hajába, mire lehunyta a szemeit és megkaptam a megérdemelt puszimat.
 - Na gyere. - motyogta, miközben megállt az autó.
Gyorsan felkaptam a táskámat, majd kipattantunk a fekete kocsiból és a bejárati ajtó felé vettük az utunkat. Eric, megtartva a három lépés távolságot, jött utánunk. Mikor hátrapillantottam kedvesen az ideiglenes bébiszitterünkre mosolyogtam, aki viszonozta a gesztust.
A házba lépve meglepetésként ért, hogy senkit sem találtunk otthon, így átmentünk Jay-ékhez is, de a szokásos gyerek roham ott is elmaradt.
 - Hol lehetnek? - kérdezte Tommo, miközben kivettem a hűtőből egy palack ásványvizet. - Egyáltalán milyen nap van?
 - Cicám, Lottie és Fizzy suliban vannak, az ikrek meg szerintem már végeztek, úgyhogy ők tuti a játszótéren vannak anyáékkal. - vázoltam neki az elméletem.
 - Akkor menjünk oda mi is! - vigyorgott, majd felém nyújtotta a kezét, amibe ösztönösen belecsaptam. - Nem pacsit akartam, hanem a pulcsimat. - rázta meg a fejét.
 - Azt lesheted! - ugrottam hátrébb, Eric mögé. - Már tök jól belefészkeltem magam, ezt többet nem adom vissza!
 - De az a kedvencem! - játszotta a sértődöttet, de tekintettel a 22 éves barátságunkra átláttam a szitán.
 - Majd kapsz másikat! - nevettem fel. - Ez már az enyém!
 - Ez is a tiéd! - javított ki. - Nem tudom, hány ruhámat nyúltad már le.
 - Az egy dolog! - nyújtottam ki rá a nyelvem Eric mögül. - Ez már akkor is az enyém, de ha szeretnéd kérhetsz valamit cserébe!
 - Ezt még meggondolom! - egyezett bele az ajánlatomba.
Még néhány percig húztuk egymás agyát, majd Eric véget vetett a civakodásunknak, mondván, hogy nem szülőkhöz méltó ez a viselkedés, de ezt ő sem gondolta komolyan.
Éppen elindultunk a játszótérre, mikor a járdán Lina sikítva futott elénk, nyomában az ikrekkel, majd Fizzy-vel és Lottie-vel. Anya és Jay pedig mosolyogva figyelték, ahogy a gyerekek megrohamoznak minket.
 - Anya, apa! - mondta boldogan Lina. - Úgy hiányoztatok! - ölelt szorosan magához minket.
 - Te is nekünk, kincsem! - motyogtuk egyszerre, majd elhalmoztuk puszikkal a szemünk fényét.

Chapter 12

Sziasztok Mucuk!!! :D

Hogy telik a szünet? Ha gondoljátok komiban meséljétek el nyugodtan, örömmel olvasnám :D

Bocsánat a késésért, tegnap nem volt alkalmam közzétenni a részt, de igyekeztem minél előbb pótolni az elmaradást! :) 

A 13. rész érkezéséről nem tudok semmit, illetve a napokban tervezem majd megnyitni az új blogot, úgyhogy aki szeretne az szavazzon a főszereplőkre az oldalsávban! :)

ui.: köszönöm szépen Jasmine-nek illetve Jess-nek a kommentet, nagyon jól esett csajszik, feldobtátok vele a napomat :)

uui.: köszönöm szépen a négy szavazatot a szereplőkre: az eddigi állás alapján Louis-Ariana fanfic lesz :3

xoxo Lora D. 

2013. március 17. (Liverpool)

Secret 

 Nem éppen az a legkellemesebb érzés a világon, amikor az éjszaka közepén arra ébredsz, hogy valaki ugrál rajtad.
Nyöszörögve próbáltam arrébb lökni az élő ébresztőórámat, de sajnos nem jártam sok sikerrel.
 - Hagyjál már békén! - dobtam neki egy párnát, mire az illető ledobta magát mellém és addig simogatta az arcomat, míg ki nem nyitottam a szemeimet. - Mit akarsz? - kérdeztem a lehető legkedvesebb hangon.
 - Gyere el velem sétálni! - mondta felpörögve.
 - De hajnali 3 óra van! - pillantottam a telefonomra. - Ilyenkor minden normális ember alszik! - húztam magamra még jobban a takarót.
 - Épp ez az, mi nem vagyunk normálisak! - nevetett fel halkan, ami engem is megmosolyogtatott. - Na? - vonta fel a szemöldökét.
 - Oké, de akkor hagyjál felöltözni...  - mutattam az ajtó felé, mire dunnyogva ugyan, de elhagyta a szobát.
Pár pillanatig még visszacsuktam a szemeimet, majd gyorsan kipattantam az ágyból és előhalásztam néhány melegebb ruhát a bőröndjeimből.
Pár perc válogatás és hajigálás után egy sima farmerre, egy SWAG feliratú pulcsira, egy dzsekire és a kedvenc VANS cipőmre esett a választásom. Felkaptam a telefonomat az éjjeli szekrényről, majd halk és megfontolt lépésekkel elindultam a folyosó felé.
Lassan kinyitottam a fehér ajtót, majd kikukucskáltam az alig pár centis résen. A tágas, fehér, festményekkel díszített folyosón halvány fény világított. És az egyik testőr a lift és a szobáink közötti területen járkált, kezében egy walkie-talkie-val. Gyorsan visszahúzódtam az ajtó mögé, mikor a mogorva, kopasz férfi elhaladt az ajtóm előtt.
 - Oké, minden rendben! - mondta a készülékbe. - Alszanak! Az egész tetőtér tiszta!
 - Vettem Daren! Visszajöhetsz az állomásra, reggelig már nem hallunk felőlük! - válaszolta Paul, a biztonsági főnök.
Miután hallottam a liftajtó csapódását, kiléptem az ajtó mögül és a portán kapott kis kártyával bezártam a szobát. Még egyszer óvatosan körülnéztem, majd elindultam Louis szobája felé.
A fehér ajtón kopognom sem kellett, Lou már ott várt, a falnak támaszkodva.
 - Most boldog vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
 - Ha téged látlak, akkor mindig. - kacsintott rám, mire megráztam a fejem.
 - Tudod, hogy semmit nem változol? - tettem fel neki a költői kérdést, mire csak elmosolyodott és elkapva a kezem elkezdett a lift felé húzni. - Hova is megyünk pontosan? - kérdeztem már a liftben állva.
 - Titok! - felelete sejtelmesen, mire vállon ütöttem. - Ha verekszel, akkor sem mondom el!
 - Bunkó! - nyújtottam ki a nyelvem, mint egy óvodás.
 - Leharapom! - hangzott a jól ismert mondat, mire egyből becsuktam a számat. - Ezt már szeretem.
 - Kackac! - nevettem fel erőltetetten.
A szállodából hamar sikerült kijutnunk, ugyanis az éjszakai portás tökéletesen el volt foglalva a szemhéja belső tanulmányozásával, az igazak álmát aludta.
 A csípős, kora tavaszi széltől először megborzongtam, de miután jobban összehúztam magamon a dzsekimet sikerült megbékélnem az időjárással. Tommo szótlanul bandukolt mellettem, ám egyik pillanatban, mikor rám nézett, láttam valami furcsaságot a szemeiben. Ezt az ismeretlen csillogást nem tudtam hova tenni, de valamire emlékeztetett. Arra a bizonyos estére. Akkor is így nézett rám, akkor is ott volt az a szikra a szemében.
Még mielőtt túlságosan elszaladtak volna a gondolataim, megráztam a fejem és beszélgetést kezdeményeztem.
 - Még nem is köszöntem meg a múltkori vigasztalást! - pillantottam fel rá, mire halványan elmosolyodott.
 - Tudod, hogy nem kell megköszönnöd! - szállt egyből vitába. - Ez a barátok dolga!
 - Az lehet. - bólintottam lassan. - Csak tudod, nem nagyon vagy már a barátom! - bukott ki belőlem, mire megtorpant és kémlelni kezdte az arcomat.
 - Ezt kifejtenéd? - kérte, mire elmosolyodtam azon, hogy félreértett.
 - Tudod te azt! - feleltem sejtelmesen, majd elkezdtem az egyik non-stop Starbucks felé ugrálni. - Gyere már! - fordultam hátra a járda közepén ácsorgó fiúhoz.
Lassan és megfontoltan indult el felém, látszott rajta, hogy gondolkozik az előbbi kijelentéseimen, valamint az épelméjűségemen. Hosszas mérlegelés után megvonta a vállait, amin elmosolyodtam, majd benyitottam a meleg, meghitt kis üzletbe.
Az ajtó fölé helyezett csengő hangos, ámde barátságos hanggal jelezte az érkezésünket, mire a dolgozók számára fenntartott kis helyiségből előbújt egy idősebb néni. Arcán mosoly terült szét, mikor megpillantott minket, kedvessége hangján is érezhető volt.
 - Mivel szolgálhatok gyerekek? - kérdezte aranyosan mosolyogva.
 - Két forrócsokit kérnénk! - vágtam rá, mire Louis köhintett egyet. - Nem, nem kávézunk! - fordultam felé. - Hajnali 4 óra lesz, majd reggel iszol. - hagytam rá a duzzogást és fordultam vissza a nénihez. - Ha lehet akkor karamellásat!
 - Természetesen kedvesem! - mondta, majd odalépett a géphez és megcsinálta a kért italokat. - Parancsoljatok! - tette le elénk a pultra pár perc elteltével.
 - Köszönjük! - mondtuk egyszerre, majd fizetés után távoztunk is a kávézóból.
A meleg folyadék minden egyes porcikámat átmelegítette, sőt a csoki egy kicsit fel is élénkített.
A következő úti célunk a szállodához közeli parkba vezetett. A magas lámpák megvilágították a parknak szinte minden kis részét, ami miatt a biztonságérzetem is fokozódott.
Sose szerettem éjjel parkokba mászkálni, mert mindig előjött egy régi álmom. Körülbelül 6-7 éves voltam, amikor majdnem egy héten keresztül ugyanaz az álom gyötört. A virágos, napfény sütötte mezőt hirtelen a komor, sötét, nyirkos erdő váltotta fel, ahonnan sehogy se találtam ki. Bármerre indultam el, mindig egy újabb, a semmiből előtűnő fa állta az utamat, amihez egy-egy kísérteties állathang társult. Az álom végéhez közeledve egyre jobban elveszettnek éreztem magam, majd előbukkant egy sötét, kísérteties szempár. Azután nem mertem erdők, parkok közelébe menni, sőt néha még manapság is elkap a félsz.
A nagy gondolkodásban nem is vettem észre, hogy közelebb húzódtam hozzá. Lányos zavaromban gyorsan elléptem tőle, mire halkan felnevetett.
 - Mi az? Megijedtél? - kérdezte komolyra fordítva a szót.
 - Dehogyis! - ráztam meg a fejem elszántan. - Csak még mindig utálom a sötét parkokat! - egészítettem ki a mondandómat.
 - Elmenjünk? - kérdezte édesen mosolyogva.
 - Nem, nem! - ellenkeztem egyből. - Felnőtt nő vagyok, nem félhetek örökké! - nevettem fel, mire elkapta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
 - Én megvédelek! - húzta ki magát büszkén.
 - Tudom, te vagy az én hősöm! - motyogtam, majd lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára.
Az éjjeli, beszélgetéssel egybekötött sétánkról hat óra környékén értünk vissza a szállodába. A portás még mindig aludt, úgyhogy halkan közelítettük meg a liftet, ami aztán a legfelső emeletig vitt minket. Miután kinyílt az ajtó megtorpantunk, ugyanis egy összefont karú, felvont szemöldökű Paul-al találtuk magunkat szembe.
 - Ti meg merre jártatok? - kérdezte, miközben mi igyekeztünk a szobáink felé hátrálni.
 - Öhm...háát...izéé... - dadogtuk össze-vissza, ami meglehetősen szórakoztatta a biztonsági főnököt. - Carly nem érezte jól magát... - hazudta Louis, majd oldalba bökött.
 - Jah...igen.. - kapcsoltam gyorsan. - És megkértem, hogy jöjjön el velem sétálni! - mondtam szemrebbenés nélkül, ami engem is meglepett, ugyanis csapnivaló hazudozó vagyok. - Gondoltam jót tesz egy kis friss levegő!
 - Aha! - bólogatott Paul. - Jól van, menjetek lefeküdni! - mutatott a szobák irányába.
Mi gyorsan elindultunk, és teljesen elöntött minket a megkönnyebbülés - egészen fél percig - , hogy bevette a kis mesénket. De a középkorú férfi utánunk szólt:
 - Legközelebb jobb mesét várok! - mondta, majd végleg az utunkra engedett minket. - Még hogy rosszullét... - mormogta, majd távolodó lépteit elnyelte a lépcsőház.
 

Chapter 11

Sziasztok Drágák!!!

Nos, hogy telik a szünet? Nekem egész jól, mondhatni, hogy ez első két napot átaludtam, de ez egyéni tulajdonság. Bárhol, bármikor, bármennyit tudok aludni... xD 

Nos, ez a részt igazából átmenetinek tudnám mondani... Olyan ki is derülnek belőle dolgok, meg nem is hangulatú...  Remélem elnyeri majd a tetszéseteket, amit pipával, kommentel, cserekéréssel ki is tudtok fejezni :) 

ui.: a következő rész holnap érkezik :D

uui.: köszönöm szépen Jess-nek és Jasmine-nek megköszönni a kommentet :D rettentően hálás vagyok :DDD

uuui.: ne felejtsétek el szavazni a következő blog főszereplőire sem 

uuuui.: abbahagytam a beszédet :DDD

xoxo Lora D. 

2013. március 12. (Dublin)

Over The Rainbow 

Bizonyos értelemben véve ha folyamatosan utazik az ember, akkor az lehet jó is és rossz is. Jó, mert olyan helyeket ismerhet meg, ahol eddig még sosem járt. Jó, mert olyan kultúrákkal találkozhat, mint még ezelőtt soha. De van árnyoldala a fényűző, utazgatással teli életnek. Felemészt a reflektorfény, felemészt a családtól való távolság.
A srácok Take Me Home turnéja még egy hónapja se kezdődött el, de szinte minden gond összegyűlt körülöttem. Természetesen nem a munkáról vagy a barátságunkról van szó, hanem minden másról. Egy két rajongó, már ha nevezhetem így az őrültebb fajtát, folyamatosan zaklat bennünket. Ha csak magamról lenne szó, az egyáltalán nem érdekelne, de itt most Linán van a hangsúly. Nem tudunk úgy elmenni sétálni, hogy egy csapat tinilány ne támadna meg bennünket. A nap 24 órájában biztonsági gorillák őrzik minden lépésünket, de ettől függetlenül is van rés a magunk köré épített pajzson. Már az a lehetőség is felmerült bennem, hogy felmondok és visszamegyünk Londonba, de a menekülés nem megoldás. Sőt Lina így még kevesebbet lenne az apukájával, amit természetesen nem hagyhatok és ezt Louis sem engedné. Mikor meséltem neki erről ő csak annyit vágott a fejemhez, hogy megmondta, ami teljes mértékben igaz. Ő már előre figyelmeztetett, de talán túl naivan álltam hozzá a turnéhoz. Végül a két nagymama egy mentőötlettel állt elő, ők havonta 2 hetet tudnak vigyázni Linára, így minél kevesebbet lenne kitéve az őrült rajongóknak, illetve a média is leszállna róla egy kicsit. Végül hosszas gondolkodás után belementem a dologba, így a tegnapi koncert után anya elvitte Linát. Kicsit megnyugtatott, hogy szerető, gondoskodó kezek között van, de a nyugalom még ezek után sem ért el.
Dühösen vágtam be magam után a szállodai lakosztályunk ajtaját, majd a telefonomat nemes egyszerűséggel elhajítottam és a törékeny készülék hangos puffanással csapódott a márvány padlóba. A kijelzője tuti ripityára tört, de nem nagyon foglalkoztam vele. Céltudatosan indultam el a szobám felé, ahol a bőröndöm egyik, kis, titkos részében kutakodni kezdtem. De amit kerestem, nem került elő. Ha lehet, akkor még idegesebb lettem, majd egy-két nagyobb levegővétel után visszalépkedtem az előtérbe, ahol belenyúltam Zayn kabátjának a zsebébe .... és meg is lett a keresett tárgy. Egy cigarettás doboz, a hozzá tartozó fekete öngyújtóval. Remegő kezekkel pattintottam fel a dobozd, majd kivettem belőle egy szálat és az erkélyre mentem "levegőzni". Kint lenéztem és abban a pillanatban vissza is húzódtam a takarásba, ugyanis több száz rajongó kezdett el őrültem sikítozni.
A hideg betonnal mit sem törődve ültem le, majd felhúztam a térdeimet, amikre aztán rátámaszkodtam. A nyugalom hirtelen áradt szét a testemben, mikor szippantottam egyet a bűnös tárgyból, amit aztán egy újabb és újabb követett. Egyszerűen nem tudtam letenni, most szükségem volt rá.    
Néhány perce még boldogan néztem a srácok mai interjúját, de egy telefonhívás Mark-tól mindent tönkretett. Teljesen kikelve magából kiabált a telefonba, hogy mit képzelek magamról illetve, hogy miért csaltam meg... Elég rendesen sikerült összevesznünk, ami az amúgy is ingadozó lelkiállapotomra rányomta a bélyeget.
Teljesen ledöbbentem a viselkedésén, mindig is féltékeny típus volt, de nem ennyire. Régen meglehetett vele beszélni mindent, de most csak a saját feje után megy. Megértem, hogy nem könnyű neki, hogy minden nap másik országhoz kell igazodnia, hogy a média minden kis részletet felkap és kicsavar, de sokkal jobb lenne, ha meghallgatna és ha bízna bennem. Viszont nem teszi, el van foglalva a fejében született kis történetekkel és még mindig vetélytársként tekint Louis-ra, pedig semmi oka sincs rá.
Elmélkedésemből az erkélyajtó halk nyikorgása zökkentett ki, meglepve kaptam oldalra a fejemet, mikor Zayn ült le mellém. Sokáig szótlanul ültünk egymás mellett, érezte, hogy most jobb ha nem mond semmit. Tisztelem Zayn-t, ő annyira más a maga módján. Gondoskodó és kedves, ami természetesen elmondható a többi fiúról is, de benne van valami plussz. És ez az életszemlélete, a bölcsessége. Sokan csak a rossz fiút látják benne, de ők csak felszínesen ismerik az amúgy érzékeny srácot.
 - Ez a tiéd! - nyújtottam felé az öngyújtót, amit elvett és az ujjai között kezdett el pörgetni. - És bocs, hogy vettem ki a dobozból! - gyorsan rá pillantottam, de csak a fekete kis tárgyat bámulta, szája sarkában pedig ott bujkált a rá jellemző mosoly.
 - Nem gáz! - motyogta az orra alatt. - Minden rendben van? - kérdezte hirtelen.
 - Nem nagyon! - ráztam meg lassan a fejem.
 - Mi nincs? - pillantott rám.
 - Nem akarlak ezzel terhelni. - vágtam rá gyorsan, mire felnevetett.
 - Nem terhelsz, a barátom vagy, természetes, hogy érdekel az állapotod! - magyarázta őszintén. - Lehet, hogy tudok segíteni. - biztatott.
 - Igazából több dolog is van, de csak egyet tudok kiemelni, ami igazán zavar. - kezdtem hozzá, ő pedig kíváncsian méregetett. - Mark!
 - Mi történt? - kérdezte, szemeiben pedig valami fura is megcsillant.
 - Az előbb összevesztünk, de ez csak egy a sok közül! Teljesen ki van fordulva magából, féltékeny és parancsolgató, úgy kezel, mintha a tulajdona lennék. És egyszerűen nem bízik bennem! - soroltam fel a problémákat. - Régen is megvolt ez, de akkor legalább tudtam vele beszélni! Most meg se hallgat! - temettem az arcom a kezeim közé, mire Zayn átölelt és megsimogatta a karom.
 - Akkor minek vagy még vele? - tette fel a költői kérdést. - A bizalom minden kapcsolat alapköve, ha nincs meg akkor semmi sincs. Szerethetitek egymást egy életen át, de ez így nem szerelem! - ez a néhány szó olyan mértékben ledöbbentett, hogy még lélegezni is elfelejtettem.
 - Köszönöm! - suttogtam hálásan, és érzetem, ahogy néhány könnycsepp végigszalad az arcomon.
 - Ez csak természetes! - szorított még jobban magához. - Ha szünet lesz, akkor próbáld megbeszélni vele, de szerintem a szakítás a legjobb megoldás! - állt fel, magával húzva engem is. - Különben is, van más aki jobban szeret, mint ő! - mondta, majd kacsintott és visszament a szobába, egyedül hagyva a gondolataimmal.
A kezeimet szorosan összefontam a mellkasomon, majd még egy utolsó pillantást vetettem a szálloda előtt gyülekező tinilányokra és visszamentem a lakosztályba.
Zayn, mintha az előbbi beszélgetés meg sem történt volna, ült a kanapén és nyomkodta a telefonját. Harry és Liam tekintetét a tv képernyő kötötte le, ahol valami tehetségkutatót mutattak éppen. Niall egy tál popkornt szorongatva járkált fel s alá, miközben az anyukájával telefonált. Lou pedig, mikor megpillantott egyből félredobta a laptop-ot és követett a szobámba.
Leültem az ágyam végébe, és meredten bámultam a bőröndjeimet. Éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem és szorosan a karjaiba vont. Abban a pillanatban minden kitört belőlem. A könnyeim patakként kezdtek el folyni az arcomon, foltot hagyva Louis pólóján.
Nem szólt semmit, hisz ismert már annyira, hogy tudja, szavak nélkül sokkal-sokkal többet segít. Pusztán a jelenlétével sikerült valamilyen szinten megnyugtatnia.
 -  Esküszöm, hogy kinyírom azt a szemétládát! - morogta az orra alatt, mire egy kicsit összerezzentem. - Csss, nem lesz semmi baj!
Nem válaszoltam, hanem még jobban hozzábújtam és lehunytam a szemeimet.
A képkockák villámgyorsan pörögtek le a fejemben. Mikor Mark és én szakítottunk a középiskolában, annyira ki voltam bukva, hogy napokig zombiként viselkedtem. Louis akkor is mellettem volt, sőt az egyik nap iskola után összeverekedett Mark-al, amiből az utóbbi került ki vesztesen. Elég szépen helyben hagyta Lou, úgyhogy az előbbi összerezzenésem nem hiábavaló! Ha Boo Bear valamit megígér, akkor azt be is tartja, főleg ha a szeretteiről van szó.


   

Chapter 10

Sziasztok Drágák!

Húúú 3 nap múlva szüneeeeet....yipyipyip :DD 

Nos, ehhez a részhez szeretném leszögezni, hogy SEMMI BAJOM SINCS ELEANOR-RAL ÉS A KAPCSOLATUKKAL. Sőt nekem El az egyik példaképem, de ez magán jellegű dolog... 

Remélem elnyeri ez a rész a tetszéseteket, amit pipával, kommenttel, csere kéréssel ki is tudtok fejezni :DD 

ui.: köszönöm szépen az ismételt kommentet Vanda-nak és Jess-nek. Imádlak benneteket csajszik!!! <3<3<3 

uui.: Szünetben több rész, heti 2-3 várható, :DDD <3

Jó olvasást! 

xoxo Lora D.  

2013. február 23.

Play it Again

Reggel álmosan, kótyagosan ébredtem fel, ami az elmúlt hónap eseményeit tekintve nem is meglepő. Minden nap rohanással és pakolással valamint egyeztetéssel telt el. Minden egy hatalmas maszlagként jelent meg a lelki szemeim előtt, miközben igyekeztem felébredni. A végtagjaimat rettentően nehéznek éreztem, a szemeim pedig mázsás zsákokként akartak lecsukódni.
Fáradtan csoszogtam le a lépcsőn, majd a tágas konyhába mentem és ültem le az egyik bárszékre. A kezeimet megtámasztottam a pulton, amikre ráhajtottam a fejem és lehunytam a szemeimet. Próbáltam pihenni, relaxálni egy kicsit, de egy idegesítő, vinnyogó hang nem hagyott. Valaki rátenyerelt a csengőre, ami nem csak engem zavart, hanem a békésen szunyáló Linát is. A kislány a szemeit dörzsölve, a plüss répáját szorongatva lépkedett óvatosan a lépcsőn, majd megállt előttem és hatalmas, kék szemeivel rám nézett.
 - Ki volt az? - kérdezte kómásan.
 - Csak a szomszéd, hozzá dobtak be valami levelünket! - feleltem, miközben felemeltem és szorosan a karjaimba zártam. - Visszamész még aludni?
 - Már nem tudok! - hajtotta szőke buksiját a vállamra. - Megyünk ma apáékhoz? - kérdezte pár perc csend után.
 - Persze! - feleltem mosolyogva, majd egy cuppanós puszit nyomtam tejföl szőke buksijára. - Felöltözünk és már mehetünk is, rendben?
 - Igeeen! - nevetett fel hangosan, majd a kezeimből kiugorva rohant fel a szobájába.
Mosolyogva követtem a két éves energiabombát, aki már a szobájában kutakodott a szekrényeiben. Lassan odaléptem hozzá, majd közösen kiválasztottunk egy menő összeállítást.
 - Anya, most te jössz! - tette csípőre kicsi kezeit, ami megmosolyogtatott.
 - Értettem főnök...
 Míg sikerült valami elfogadható öltözéket találnom, addig Lina az ékszerek között matatott. Végül egy fekete, szaggatott farmerre, egy kék ingre, egy virágos bakancsra és egy szövetkabátra esett a választásom, néhány Lina által válogatott karkötővel.
 - Csinos vagy! - dicsért meg szeretett kislányom, mire lehajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Te meg ellenállhatatlan! - suttogtam, mire halkan felnevetett.
A kezemet megfogva húzott le a nappaliba, majd ki a garázsba. Nevetve néztem végig, ahogy toporogva álldogál a kocsi mellett, várva, hogy elindulhassunk végre.
Mióta találkozott az apukájával azóta elválaszthatatlanok. Egyszerűen imádják egymást, aminek csak örülni tudok. Emlékszem, hogy néhány hete még azon idegeskedtem, hogy mit fogok mondani a kislányomnak ha megkérdezi, hogy hol az apja. De szerencsére ezen már nem kell izgulnom.
Az egyik piros lámpánál hátra pillantottam, és mosolyogva néztem a kislányomra, aki rá volt tapadva az autó ablakra és az apukájától kapott plüss macit szorongatta. Minden nap ez megy, reggel felkelés után irány a srácokhoz, majd az arénába... Kész mókuskerék az egész.
Álmélkodásomból a mögöttem álló autó dudája zakkantott ki, a cseppet sem kedves sofőr idegesen mutogatott, hogy induljak már el. Hozzá tenném, hogy még a lámpa át sem váltott a zöldre.
Fél óra kocsikázás után megálltunk a hatalmas villa előtt, aminek kapujában két biztonsági őrnek nevezett hústorony álldogált. Mikor leparkoltam, az egyik odalépett hozzám és megkopogtatta az ablakomat, amit leengedtem.
 - Kit keres kisasszony? - kérdezte eszméletlen mély hangon.
 - A fiúkhoz jöttünk. - feleltem, mire bepillantott a kocsiba és villantott egy halvány mosolyt Linának.
 - Sajnos nem engedhetek be akárkit! - ekkor vettem észre, hogy egy mappa van a kezében, amin nevek sorakoznak. - Név?
 - Carly Goldwin, stylist, fodrász. - tettem hozzá. - Valamint Lina Tomlinson, Louis lánya!
 - Elnézést a kellemetlenségért! - felelte zavarodottan. - Máris mehetnek!
 - Köszönöm!
Gyorsan feltekertem az ablakot, majd a hatalmas éppen kinyíló kapun bementem az udvarba és megálltam a garázs előtt. Miután kiszálltunk a kocsiból Linát felkaptam az ölembe és úgy indultam el a bejárati ajtó felé. Néhány méterrel az ajtó előtt vettem észre, hogy ott is ácsorog két biztonsági őr. De közülük Pault már ismertem, úgyhogy nem kellett átesnünk egy újabb, felesleges beszélgetésen.
 - Szia Paul! - köszöntem már messziről az éppen minket figyelő férfinak.
 - Áh szerbusztok! - indult el felénk. - Meg se ismertelek benneteket! - mikor mellénk lépett megajándékozott bennünket egy-egy puszival.
 - Nem baj! - legyintettem, miután letettem a kislányt. - Mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem a biztonsági személyzetre utalva. - Nem szoktatok ennyien itt lenni.
 - Igen, de ezt majd inkább a srácok elmagyarázzák. - válaszolta. - Nekem van még egy kis dolgom!
 - Persze és köszi! - kiabáltam utána, mire megfordult és kacsintott egyet.
Mikor visszafordultam, akkor vettem észre, hogy a bejárati ajtó nyitva van és Lina már be is ment rajta. Gyorsan követtem, mikor észrevettem a méregető pillantását a másik őrnek.
 - Hé, várj meg! - szóltam a kislányom után, aki csak rohant a nappali felé. - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a kanapén ücsörgő Perrie-nek és Zayn-nek.
 - Sziasztok! - válaszolták egyszerre, majd felkapták Linát és összepuszilgatták. - Mi járatban? - pattant mellém Pezz, majd karon ragadott és a konyha felé húzott.
 - Csak átugrottunk! - válaszoltam készségesen. - De mi ez a nagy felhajtás? - utaltam a pörgésére valamint a biztonságiak sokaságára. Szerencsére értette a kétértelmű kérdésemet, mert felém nyújtotta egyik kezét, amin egy eljegyzési gyűrű díszelgett. - Gratulálok! - húztam boldogan magamhoz.
 - Köszi, tegnap kiderült és néhány fanatikus rajongó ma ide sereglett, mondván nincs semmi keresnivalóm Zayn mellett! - magyarázta. - Ezért vannak itt a biztonságiak.
 - Áh már értem! - bólintottam. - Tényleg gratulálok!
Mire visszaértünk a nappaliba már a ház összes lakója előbújt a barlangjából és a kislánnyal játszottak. Kivéve Eleanor-t, aki unottan ült az egyik fotelben és a telefonját nyomkodta.
 - Sziasztok! - köszöntem az újonnan előkerült srácoknak illetve Danielle-nek.
 - Hali! - ugrottak fel mind, kivéve Lou-t, aki a földön ülve játszott a lányunkkal.
 A fiúktól kaptam egy-egy puszit, Danielle pedig szorosan a karjaiba zárt és perceken keresztül csak öleltük egymást.
 - Úgy hiányoztál! - szorongatott meg két hete nem látott barátnőm. - Jól vagy?
 - Persze! - toltam egy kicsit hátrébb. - Te? - pillantottam gyorsan Liam-re, jelezve ezzel Dani-nak, hogy leginkább a kapcsolatukra célzok.
 - Most már igen! - válaszolta. - Legalábbis remélem! - suttogta a fülembe, mire bólintottam.
Néhány hete eléggé sokat veszekszenek Liam-mel a távolság valamint egy-két elvetemült rajongó miatt, akiknek nem tetszik, hogy ismét egy párt alkotnak. Próbáltunk/próbálunk nekik minél többet segíteni, de ezt nekik kell elintézni, mi nem dönthetünk helyettük.
Miután a két lánnyal - Perrie, Danielle - némán megbeszéltük az elmúlt pár nap nem publikus eseményeit, leültem Louis és Lina mellé. Lou rám mosolygott, majd nyomott egy puszit az arcomra. Nevetve toltam arrébb, mire Eleanor felkapta a fejét és tekintetével villámokat szórt. Ellenséges viselkedését tetézte Niall hozzászólása is.
 - Srácok, komolyan mondom nálatok szebb család kevés van! - mondta őszintén, mire a barna hajú lány felpattant eddigi helyéről és elviharzott.
Tanácstalanul Lou-ra pillantottam, aki megrázta a fejét és sóhajtott egy hatalmasat, amit még a Marsról is lehetett hallani.      
 - Ne is foglalkozz vele, mostanában mindig így viselkedik! - zárta le gyorsan a témát. - Amúgy van két meglepetésünk! - pattant fel gyorsan, karjaiba felkapta Linát, majd elindult az emelet felé.
Csodálkozva követtem őket, hátam mögött a vigyorgó, sutyorgó társasággal. A lécsőn felmentünk az első emeletre, majd jobbra elfordulva megálltunk a harmadik ajtónál. Lou lassan benyitott, mi pedig beléptünk. Azt hittem, hogy hátast dobok, mikor megláttam a Linának szánt meglepetést.
 - Ez a te szobád kincsem! - mondta Lou a lányunknak, mire Lina lemászott a karjaiból és az új szobája felfedezésére indult.
A szoba tágas és lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Lila és rózsaszín színek uralkodtak a szobában, teljesen magával ragadva  a kislányt.
- Te szemét! - löktem oldalba Louis-t, aki egyik kezével átkarolt és egy puszit nyomott a fejemre. - Tudtad, hogy ilyennek szeretném megcsináltatni a szobáját! Lopós! - nyújtottam ki a nyelvem.
 - Leharapom! - vágta rá gyorsan, mire visszahúztam. - Gyere, most jön a második meglepetés! - fogta meg a kezem és kezdett el húzni a folyosó vége felé.
Mielőtt benyitott volna rám mosolygott, én pedig lehunytam a szemeimet és vártam a meglepetést. Hülye szokás, de kiskorom óta, ha valaki azt mondja, hogy lesz valamilyen meglepetés, akkor lehunyom a szemeimet és addig nem nyitom ki, míg azt nem mondják, hogy szabad.
 - Oké! - hallottam meg Louis hangját közvetlenül a fülem mellől. Lehelete csiklandozott úgyhogy még fel is kuncogtam.
 - Ez...ez...ez - dadogtam zavarodottan. - gyönyörű... - suttogtam.
 - Bíztam benne, hogy tetszeni fog! - támasztotta állát a vállamra.
 -  De miért? - fordítottam egy kicsit oldalra a fejem, hogy valamennyire láthassam az arcát.
 - Azt szeretném vagyis szeretnénk, ha ideköltöznétek! - mondta, mire elakadt a lélegzetem is. Ha Lou nem ölel át, akkor tuti, hogy elájultam volna.
 - De ott van nekünk a lakás... - kezdtem el egyből ellenkezni. - Ez túl sok... Nem pofátlankodhatunk ide, ez a ti házatok!
 - Ez nem idepofátlankodás! - fordított magával szembe. - Ez egy kérés, mindenkinek sokkal jobb lenne így! - belenéztem tenger kék szemeibe, amik úgy csillogtak akár a kristálytiszta éjszakai égbolt. - Ha akarod természetesen megtarthatod a lakást, ha úgy van el is vonulhatsz/hattok, de könyörögve kérlek, hogy gyertek ide!
 - Miért? - ismételtem meg ezt a szócskát.
 - Mert biztonságban akarlak benneteket tudni! - szemei őszintén csillogtak és hanglejtéséből is csak az aggódást és a féltést lehetett kivenni.
Köpni-nyelni nem tudtam ettől az egy mondattól, amit Eleanor ismételt ellenséges viselkedése csak tetőzni tudott.
Louis barna hajú barátnője ölelkezésünket és közeli beszélgetésünket látva illetve hallva megfogta magát és elviharzott minden szó nélkül.
Lou csak könyörgően rám nézett majd halkan, de annál őszintébben három szót mondott:
 - Szükségem van rád!