Chapter 5

Sziasztok Drága Olvasók! :)

Nos, hogy telt ez a fránya hét? Nekem egész jól, de a következő az nagyon húzós lesz...nem is untatlak vele benneteket :)

Kicsit előbbre terveztem a részt, Jess T. kedves olvasóm kérésére, de sajnos időhiány miatt nem tudtam előbb befejezni... így is rövidebb lett a tervezettnél, amiékért bocsánatot is kérek :) 

Még annyit a részről, hogy Lora múltjából két fontos személy kap szerepet az aktuális fejezetben, de nem lövöm le a poént :) Jó olvasást az 5. részhez :) Komizni, pipálni, cserét kérni ér :) 

xoxo Lora D.

2012. december 29.

SING

Már elhagytam Doncaster végét jelző táblát, amikor is rátapostam a fékre és visszafordultam. Egyetlen egy dolog teljesen kiment a fejemből, egy olyan dolog, amit sose bocsátanék meg magamnak.
Úgyhogy gyorsan visszafordultam és elindultam a városközpont felé. Az utakon nem volt sok autó, úgyhogy viszonylag hamar odaértem a több emeletes épülethez.
Kerestem egy szabad parkolóhelyet a mélygarázsban, majd a lifttel felmentem a megfelelő emeletre. A liftajtó kinyílt előttem, én pedig kiléptem a szűk helyiségből és egyből a recepció felé vettem az irányt. Ott rég nem látott dajkám ült, mikor meglátott széles mosoly terült szét az arcán.
 - Carly Goldwin! - kiabálta boldogan, mire néhány ember felénk kapta a fejét. - Azt hittem már nem is foglak látni! - ölelt szorosan magához. - Mekkorát nőttél...
 - Szia Marie! - motyogtam boldogan. - Hogy vagy?
 - Köszönöm meg vagyok. Nem rég mentek el a gyerekek is, itthon voltak karácsonykor. - kezdett hozzá a meséléshez. - Tudod, nagyon ritkán járnak haza, évente háromszor. Ráadásul az unokát is alig látom. - csóválta meg a fejét. - Emlékszel még Ritára, tudod a magyar lányra?
 - Igen, emlékszem! - bólintottam mosolyogva, miközben leültünk a pult mögött elhelyezett székekre.
 - Na, Tom végre elvette feleségül, lassan megszületik végre a baba is. Állítólag, akkor majd visszaköltöznek, egyiküknek se tetszik a nagyvárosi élet!
 - Gratulálok! - mosolyogtam őszintén. - És a kis Nina hogy van? Nagyon rég beszéltem már Maria-val és Josh-al.
 - Ők is jól vannak! Tegnap utaztak vissza New York-ba. - szontyolodott el egy kicsit. - Annyira rossz itthon egyedül, mióta szegény férjemet elvitte a rák, teljesen begubóztam. Édesanyádék szoktak átjönni, meg néha Johanna is meglátogat velük. Olyankor szoktak jönni a gyerekek is. Szoktam nekik finom sütit csinálni, jaj annyira szeretik. - mesélte néha-néha elszontyolodva. - És veled mi újság abban a fránya Londonban? A kis Caroline-t hol hagytad? - kérdezte csillogó szemekkel.
 - Mi is megvagyunk! - mosolyogtam rá. - Lina most itt lesz két hétig anyáéknál, de már most hiányzik! Annyira aggódom érte, sose voltunk még ennyi ideig távol egymástól.
 - Nyugodj meg, anyukád tud rá vigyázni! - biztatott kedvesen. - Ha gondolod rájuk nézhetek majd...
 - Annak nagyon örülnék! - mondtam hálásan. - De inkább majd mondom apának vagy anyának, hogy vigyék át hozzád látogatóba! Emiatt nem kell neked járkálni.
 - Köszönöm édesem! - nyomott egy puszit az arcomra. - Annyira jó újra látni!
 - Én köszönöm! Téged is jó újra látni! - öleltem szorosan magamhoz a törékeny, idős hölgyet. - De lassan mennem kell, csak bejöttem elköszönni tőled és apától! - álltam fel. - Az irodájában van? - kérdeztem az egyik folyosó felé mutatva.
 - Igen, ott van! De majd kopogj be, azt hiszem Mark Stone-al tart megbeszélést!
 - Oké, köszönöm! - mondtam hálásan, majd elindultam a helyes irányba.
Marie Benett még óvodás és kisiskolás koromban vigyázott rám, mikor anyáék dolgoztak. Folyton régi történeteket mesélt, amiket nagyon szerettem. Sokat játszottunk és mindig mikor jött, hozott sütit, csokit, ajándékot. A gyerekei, Tom és Josh ikerek, alig néhány évvel idősebbek, mint én. Néha ők is jöttek vele, úgyhogy elég sok gyerekre kellett figyelnie, de sose panaszkodott. Ő az a tipikus nő, aki mindig mindent csak másért csinál, a saját érdeke nem számít. Nagyon tisztelem az önzetlenségéért, és úgy mindenéért.
A hosszú folyosón céltudatosan haladtam végig. Útközben néhány régi ismerőssel is találkoztam, akik csodálkozva méregettek. Egy biztos, nagyon régen jártam már itt.
Apa irodája előtt megálltam, majd a hatalmas faajtón kettőt kopogtam. Pár pillanat múlva apa mély hangját hallottam meg.
 - Szabad! - mondta, mire lassan lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem. - Áhh Carly! - örült meg nekem.
 - Sziasztok! - köszöntem a két férfinek, ugyanis Mark is az irodában tartózkodott. - Bocsi a zavarásért, de búcsúzni jöttem!
 - Nincs semmi baj, gyere beljebb! - intett apa. - Remélem nem baj, ha Carly is csatlakozik? - pillantott a magas, fekete hajú férfira.
 - Nem, dehogyis! - rázta meg a fejét. - Rég láttalak Lora! - mondta Mark, miközben egy mappát tett le apa elé.
 - Öhm, igen... Elég rég volt. - mondtam kínosan, majd apához léptem. - Lina akkor itt marad, majd lécci hétvégén menjetek át vele Marie-hez is. Az előbb megbeszéltem vele. - mondtam, apa pedig egyik kezével átölelte a derekamat és magához húzott. - Ha minden jól megy, akkor két hét múlva jövök, rendben?
 - Persze! - mondta mosolyogva.
 - Oké, ja és Jay és a lányok is tudják már a dolgokat, úgyhogy már nem kell senki elől rejtegetni a csöppséget!
 - Rendben, vigyázz magadra az úton! - állt fel apa és ölelt magához egy homlok puszi kíséretében.
 - Mindig vigyázok! - motyogtam. - Akkor majd beszélünk és ha van valami akkor szóljatok! - indultam el az ajtó felé. - Sziasztok! - köszöntem el a két férfitól.
 - Szia! - mondták egyszerre, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Annyira fura volt újra találkozni Mark-al. Már lassan 6 éve, hogy nem láttam, de ez idő alatt nem sokat változott. Ugyanaz a haj beállítás, ugyanaz a mosoly, ugyanazok a gyönyörű szemek, amikkel annak idején megbabonázott. Még általánosban illetve középiskola elején jártunk együtt, Ő volt az első, igazi barátom, úgyhogy még most is félig meddig, de boldogan tekintek vissza arra a pár évre.
A lift felé igyekeztem, mikor egy ismerős hang a nevemet kiabálta, egyből megtorpantam és megvártam, míg a gondoltaimban emlegetett személy utolér.
 - Van kedved meginni egy kávét itt a sarkon? - kérdezte, mikor beért.
 - Persze! - mosolyogtam rá.
Az irodaháztól néhány méternyire található a város legjobb kávézója. A kávéjukat valami különleges olasz recept szerint készítik el, ami csak úgy vonzza a városlakókat. A nap minden szakaszában kígyózó sor vezet ki a kis üzletből, ez most sem volt másképp.
 - És mi járatban vagy errefelé? - kérdezte pár perc hallgatás után.
 - Csak hazajöttünk a kislányommal karácsonyra, illetve ő még néhány hetet itt marad. - válaszoltam készségesen.
 - Van egy kislányod? - kérdezte döbbenten Mark.
 - Aha, már lassan két éves lesz. - mondtam mosolyogva. - Azt hittem hallottad már.
 - Nem, de gratulálok! - mondta kedvesen. - És az apját merre hagytad?
 - Nem igazán tartom vele a kapcsolatot. - mondtam komolyan. - Egy félre sikerült este eredménye lett a világ legtündéribb kisgyereke.
 - Hát sajnálom, de ha már az anyjából indulunk ki, biztos nagyon aranyos. - bókolt kedvesen.
 - Oh...köszi! - feleltem pirulva. - Mi jövünk! - böktem a pult felé, ami mögött egy fiatal, tizenéves lány állt.
Miután leadtuk a rendelésünket, leültünk az utolsó, szabad asztalhoz.
Mark meglepően kedves volt, nem gondoltam volna, hogy a legelső - szakítás utáni - találkozásunk ennyire nyugodt lesz. Bár, gondolom az elmúlt hat év is sokat számít.
 - Tessék! Itt vannak a habos kávék! - tette le elénk pár perccel később a pincérnő az illatos, meleg kávékat. - Hozhatok még valamit? - kérdezte kedvesen.
Mark először rám pillantott, majd miután megráztam a fejem, jelezvén, hogy nem kell semmi, válaszolt.
- Nem kérünk mást, köszönjük! - mondta kedvesen mosolyogva.
A pincérnő búcsúzóul megvillantotta fehér fogsorát, majd sarkon fordult és visszament a pult mögé.
A kávé egyszerűen fantasztikus volt, egy biztos, ilyen finom folyadékot máshol nem is csinálnak.
 - Jövőhéten Londonban leszek. - mondta Mark, már a kocsinál állva. - Ha gondolod találkozhatnánk...
 - Rendben! Itt a számom! - nyújtottam felé egy rögtönzött névjegykártyát. - Ha Londonba jársz, hívj fel!
 - Oké, akkor majd jövőhéten! - mosolygott rám, majd nyomott két puszit az arcomra.