Chapter 4

Sziasztok Olvasók! Nos meghoztam nektek az új részt :) Remélem tetszeni fog majd :) Amennyiben ez így van kérlek hagyjatok magatok után valami jelet, boldoggá tennétek vele, hisz így tudnám, hogy érdekel benneteket és van értelme írnom :) 

Ha gondoljátok kommentben leírhatjátok az első hét eseményeit, szívesen olvasom őket :) Az enyém egy kicsit húzós volt, de ilyen a gimnázium :( 

Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást 

xoxo Lora D.

2012. december 29.

She Looks So Perfect

Reggel arra ébredtem, hogy egy apró mancsocska piszkálja az arcom. Az apró kezecske végig simított az arcomon, orromon, szemeimen, majd egy cuppanós puszival ajándékozott meg. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, majd átöleltem a szőke csöppséget. Nevetve tűrte végig a reggeli pusziáradatot, aztán a fejét a mellkasomra hajtotta. Óvatos puszit nyomtam a feje tetejére, majd végig simítottam a hátán.
 - Korán keltél kincsem! - mondtam, miután bebújt mellém a takaró alá.
 - Éhes vagyok! - mosolygott rám.
A szívem összeszorult a mosolyától, hiszen ebben is az apjára hasonlít. Ugyanaz a tipikus, csibészes, mindent sejtető mosoly.
Egész eddigi életemben imádtam nézni, ahogy Louis mosolyog... Folyton az járt a fejemben, hogy ilyenkor annyira felszabadult, annyira önmaga. És ez a mosoly, a kislányom arcán is ugyanannyira jól mutat, mint az övén.
Louis-val azóta az este óta nem beszéltünk, igyekszem betartani a magamnak tett fogadalmat, miszerint elfelejtem Őt, örökre. Csak sajnos ez nem annyira egyszerű. Minél jobban száműzni akarom, annál jobban gondolok rá. Túl sok minden köt hozzá, túl sok a közös, boldog emlék és természetesen itt van Lina is.
 - Jól hallottam, hogy ébren vagytok. - dugta be a fejét anya az ajtón.
 - Szia! - köszöntem neki, mire mellém lépett és nyomott egy puszit a homlokomra.
Lina, mikor meglátta Nagymamáját egyből kimászott mellőlem és szorosan hozzábújt.
 - Nem vagytok éhesek? - kérdezte anya, mikor már a lépcsőn lefele sétáltunk.
 - De! - vágta rá egyből tündéri kislányom.
 - Én nem, csak egy kávét kérek. - feleltem, mire anya rosszallóan megrázta a fejét, de nem szólt semmit. - Jó, tudom, hogy nem szereted ha kávézok. - mondtam, miközben beültettem Linát az etetőszékébe.
 - Nem tesz jót! - csóválta meg a fejét, majd átnyújtotta Lina reggelijét, ami tejbepapi volt. - Jobban örülnék, ha teáznál... - megszólalt a vérbeli angol anyukám, aki tejjel issza a teát.
Reggeli közben rengeteget nevettünk. Lina megint hozta a formáját, ami azt jelentette, hogy 10 perc evés után elkezdte dobálni és piszkálni valamint szétkenni az ételt. Az elején még rászóltunk, fegyelmeztük, de végül inkább ráhagytuk a dolgot. Ezzel elfoglalja magát, ráadásul még jól is szórakozik közbe.
Miután megittam a kávét elmostam a bögrét, majd Linát anyára bízva elmentem felöltözni. Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol fogat és arcot mostam, illetve kifésültem szőke, göndör hajam, amit aztán kontyba kötöttem.

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőben, felvettem az utolsó - bőröndből kimaradt - ruhámat. Egy világos farmerből, egy fekete, pöttyös felsőből és egy szintén fekete bakancsból állt az öltözékem.
Anya és Lina a nappali közepén elhelyezett régi dobozból válogatták a játékokat. Azok az ősöreg darabok, még engem foglaltak le kis koromban. Egy-két játékon látszott, hogy már nem mai darabok, de még így is tetszettek a kislánynak.
 - Látom megtaláltad a Mami kedvenc játékát... - ültem le melléjük a szőnyegre.
 - Játszhatok vele? - nézett rám Lina nagy, kerek szemekkel, miközben régi sminkes babafejet forgatta a kezei között.
 - Persze, adok hozzá festéket is. - mondtam mosolyogva, majd bőröndből előhalásztam a pipere táskát és néhány dolog kivételével odaadtam neki.
 - Köszi Mami! - mosolygott rám hálásan, majd nekilátott a baba kisminkelésének.
Ezt a játékot még 4-5 éves koromban kaphattam karácsonyra. Onnantól kezdve csak azzal játszottam és sohase tettem le. Talán ennek köszönhetem a foglalkozásomat is. Már akkor imádtam sminkkel, hajjal és ruhával foglalkozni.
 - Ennek rossz vége lesz. - nevetett fel anya, miközben mellém ült.
 - Minek? - kérdeztem vissza.
 - Hát ennek. - mutatott a játszó kislányra. - Te is így kezdted!
 - Ja, kétlem, hogy olyan lenne, mint én! - ráztam meg a fejem. - Annyira nem megszállott!
 - Bármi lehet még belőle! - simogatta meg a karom, majd figyelmét ismét a kislánynak szentelte.
Lina meglepően nagy érzékkel válogatta a sminkeket, amiket aztán rákent a babára. Temérdek pirosítót és vörös rúzst illetve szemfestéket használt, amikkel sikeresen össze is kente magát. A baba haja már nagyobb kihívást jelentett neki. Tanácstalanul forgatta aprócska kezei közt a fésűt és néhány csatot valamint hajgumit. Végül arra a döntésre jutott, hogy csak néhány csatot tesz a hajába.
Mi nevetve néztük végig a ténykedését, sőt anya még készített néhány fotót is. Az aranyos pici lány, pedig komoly fejet vágva jött oda hozzám a babával.
 - Mami, tetszik? - kérdezte komolyan.
 - Hát persze Kincsem! - mondtam őszintén, majd az ölembe ültettem. - Csak rajtad több a festék, mint a babán. - töröltem le az arcáról a festék foltokat.
 - Nem baj! - motyogta, miközben ismét a játékokra koncentrált. - Az mi? - mutatott egy plüss kutyára, aminek elég érdekes kinézete volt.
 - Az egy kutyus, csak mikor anyukád kicsi volt fodrászosat játszott vele. - felelte anya.
Most már érthető, hogy miért hiányzik szegény plüssnek az egyik füle, illetve majdnem az összes szőre. Nem is emlékeztem erre a kis akcióra, ami ha jól emlékszem Betty kutyussal történt.
Lina egész délelőtt a régi játékok között kutakodott és ha megtetszett neki valami, azt egyből kipróbálta. Hosszú órákon keresztül mosolyogva figyeltük anyával a kislány ténykedését, majd mikor már kezdett kint jobb idő lenni, kimentünk labdázni a nagy kertbe.
 - Húúú de ügyes vagy!!! - pörgettem meg Linát a levegőben, mikor rúgott ismét egy hatalmas gólt.
 - Köszi Mami! - mosolygott rám, miután letettem és már szaladt is a kerek eszköz után.
Pár percig még nevetve játszottunk, majd a szomszéd kertben meghallottuk a gyerekhangokat. Anya kérdőn nézett rám, ezzel kifejezve azt, hogy döntsek: Bemenjünk vagy ne?
Lassan megráztam a fejem. Mi értelme titkolózni? Louis tudja az igazságot, hiába nem fogadja el, tudja és kész. Most már akkor ideje a családjának is megtudnia.
Körülbelül 10 perc múlva Louis tesói illetve az anyukája is felfigyelt a gyerekhangra, úgyhogy érdeklődve jöttek át hozzánk. Phoebe, Daisy és Fizzy sikítva rohantak felém, majd szorosan megöleltek. Mind a hármójuk arcára nyomtam egy-egy puszit, majd elrohantak játszani. Lotti és Jay is szoros ölelésben részesített. Jay-től még egy nagy adag leszidást is kaptam, amiért szótlanul eltűntem és évekig nem is hallottak felőlem.
 - Hidd el, meg volt rá az okom! - mondtam, miközben már a nappaliban ültünk. - Louis nem mesélt semmit? -kérdeztem felvont szemöldökkel.
 - Csak annyit mondott, hogy nem hiszi el, illetve, hogy eléggé összevesztetek. De arról nem mondott semmit, hogy mit nem hisz el... - mondta komolyan Jay. - Amúgy ki az a kislány kint a kertben? - tapintott egyből a lényegre.
 - Az unokád! - válaszoltam szerény mosollyal az arcomon.
 - A kim? - kérdezett vissza csodálkozva. - Úgy érted Ő a fiam lánya?
 - Igen! - bólintottam. - Ezt nem hiszi el a fiad!
 - Hát, elég hihetetlen... - rázta meg a fejét.
 - Annyira nem. - sóhajtottam. - Igazából nem tudom, hogy mennyit tudsz, de azon az estén, amikor a céges buli volt történt egy s más. - kezdtem hozzá a meséléshez, amit a barna hajú nő érdeklődve hallgatott végig. - Két hét múlva tudtam meg, hogy terhes vagyok és a gyereknek Louis az apja! Akkor elakartam mondani neki a dolgokat, de sehogy se tudtam elérni, úgyhogy fogtam magam és leléptem! Aztán Lou most tudta meg, hogy van egy lánya, de nem hiszi el! Röviden, tömören ennyi!
 - Aha! - nyögte ki pár perc gondolkozás után. - Én egyáltalán nem kételkedem benne, sőt ha jobban megnézi az ember hasonlítanak is egymásra. Az orruk egyforma. - jelentette ki mosolyogva, majd szorosan a karjaiba zárt. - Van egy unokám!
 - Igen! - mosolyogtam én is. - Meg szeretnéd ismerni?
 - Ez nem is kérdés! - mondta határozottan, majd visszamentünk az udvarra a gyerekekhez és anyához.
Lina az ikrekkel könnyen megtalálta a közös hangot, ugyanis ők állnak hozzá korban a legközelebb. Fizzy és Lotti pedig lelkes dadaként felügyelte a kicsiket. Anya az egyik napozóágyon ülve fényképezett és videózott. Érkezésünkre eltette a mobilját, majd csatlakozott hozzánk a beszélgetésben.
 - Úristen, de aranyos! - olvadozott Jay, miközben a törpéket figyeltük. - Az orra kivételével mintha csak téged látnálak! - simított végig a karomon.
 - Ez csak kívülről van így. - szállt be a beszélgetésbe anya is. - A belső tulajdonságaiban Louis-ra hasonlít inkább.
 - Komolyan? - vonta fel a szemöldökét az újdonsült nagymama. - Akkor meg vagy vele áldva.
 - Igen, és még a répát is szereti! - nevettem el magam. - Folyton csak azt akar enni.
 - Tudom mit érzel! - mondta együtt érzően, majd a felénk igyekvő legifjabb Tomlinson-t kezdte kémlelni. - Szia Lina! - köszönt neki.
 - Szia! - integetett lelkesen a kislány, majd az ölembe telepedett. - Te ki vagy? - kérdezte gyermeki ártatlansággal.
 - Ő a másik Nagyi! - mondtam, miközben egy puszit nyomtam az arcára. - Ő a Papának az anyukája.
 - Szia Nagyi! - mosolygott Jay-re, amitől Ő már-már a földön folyt.
 Jay és Lina pillanatokon belül megtalálta a közös hangot, olyannyira, hogy az új nagymama ment vele mindenhova. Együtt babáztak, fociztak, játszottak.
Délután három óra környékén a kabátomba burkolózva álltam a nappaliban, körülöttem a két Nagymamával és egy seregnyi gyerekkel. Lina szorosan ölelt magához, miközben puszikkal hintettem be az arcát. Anya és Jay, valamit Lotti könnyezve nézte végig a jelenetet, Daisy, Phoebe és Fizzy pedig ott öleltek, ahol értek.
 - Nyugi, két hét múlva jövök! - mondtam meghatottan. - Addig is tudtok babázni!
 - Tudjuk, de azért te mégse leszel itt! - mondta komolyan Lotti.
Anya átvette Linát, én pedig még egyszer szorosan megöleltem mindenkit.
 - Oké, akkor ha van valami hívj és jövök! Kaja listát a hűtőre tettem, ott van mellette, hogy mit hogyan szeret! Ruhája, játéka van! Cumi, cumisüveg itt van! Édességet napi egyszer kaphat, de akkor se sokat! Répát minden nap eszik, csak figyelj arra, hogy ne harapjon nagyot! - soroltam a főbb tudnivalókat. - Jah és minden nap fél négy környékén alszik, szóval lassan kell neki!
 - Oké, tudom! - sóhajtott mosolyogva anya. - Elleszünk vele!
 - Tudom, csak aggódom! - mondtam.
 - Nem kell! - ölelt magához megint Jay. - Egy pár gyereket felneveltünk, vele is boldogulunk!
 - Oké, köszi! - mondtam hálásan, majd Linához fordultam. - Fogadj szót a Nagyiknak és majd minden nap beszélünk telefonon, rendben? - kérdeztem mire egy nagyot bólintott. - Ha hazaszeretnél jönni, akkor majd szólj a Nagyinak és jönni fogok érted!
 - Jó! Szeretlek Mami! - mondta mosolyogva.
 - Én is Kincsem! Nagyon! - nyomtam egy utolsó puszit az arcára, majd intettem mindenkinek és elhagytam a házat.
Gyorsan bepattantam az autóba és a biztonsági öv bekötése után el is indultam. Már most fura, hogy nincs itt Lina, annyira csend van. Anya néhány napja már rágta a fülem, hogy had maradjon két hétre a csöppség, így legalább én is tudok egy kicsit pihenni. Mondjuk örülök neki, hogy nem lesz egyedül, hisz ott vannak vele a nagynénjei, de még is fura. Sose voltunk még ennyi időt távol egymástól, mindig egy-két nap volt. Két hét az nagyon sok idő, meg fogok őrülni nélküle otthon...