Chapter 3 Part 1

2012. december 06.

Birthday

Életem legrosszabb születésnapja! Bárcsak visszacsinálhatnék mindent! Bárcsak sose léptem volna ki a lakásból! Bárcsak sose ismertem volna meg Őt!
Lina éppen a szokásos délutáni alvását tartotta, amikor kopogást hallottam. Tudtam, hogy Harry az, hiszen csak Ő szokott kopogni.
Gyorsan letettem a kezemből a tiszta, frissen vasalt ruhakupacot és futottam ajtót nyitni. A sejtésem beigazolódott, göndör barátom állt az ajtó túloldalán. A szokásos fekete nadrágot viselte, bakanccsal és pufidzsekivel, aminek nyak részénél kikandikált az inge. Fején sapka volt, de néhány göndör fürt kuszán lógott ki a fejfedő alól.
 - Szia! - köszöntem boldogan, miközben arrébb álltam és beengedtem az előszobába.
 - Szia Carly! - nyomott egy puszit az arcomra, majd levette a cipőjét és a kabátját, amiket eltettem. - Hogy vagy?
 - Köszi jól! - válaszoltam tömören. - Meg fáradtan, de az már más kérdés... - motyogtam egy sóhajtással egybekötve. - Lassan indulunk haza, úgyhogy sok a pakolni való, meg anyuék is folyton telefonálnak, hogy mikor érünk oda.
 - Akkor még éppen időben jöttem! - mondta, majd elővett a zsebéből egy díszdobozt és felém nyújtotta. - Boldog szülinapot te vén csont!
- Köszönöm! - mondtam meghatottan és elvettem tőle a fekete bársonydobozt.
Lassan felpattintottam a doboz zárját és felnyitottam a fedelét. Mikor megláttam a benne rejtőző medált, elállt a lélegzetem. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy megcsillant a felületén az ablakon beszűrődő napfény. A látványtól a szám elé kaptam az egyik kezem és kikerekedett szemekkel a bongyor srácra néztem. Arcán ott ült a rá jellemző mosoly, miközben alsó ajkát harapdálta. Zöld íriszeivel az arcomat vizsgálta.
 - Tetszik? - kérdezte néhány percnyi csend után.
 - Ez...ez meseszép. - dadogtam. - Köszönöm! - ugrottam a nyakába.
Kezeimet szorosan nyaka köré fontam és arcomat a vállába fúrtam. Ő pedig kezeivel magához húzott.
A meghitt pillanat nem tartott tovább 2-3 percnél, ugyanis Lina szobája felől hangokat hallottunk. Ami azt jelentette, hogy felkelt az edés, kicsi lányom.
Gyorsan kibontakoztam Harry öleléséből, majd a lépcsőn felrohantam és benyitottam Lina szobájába.
Automatikusan mosoly terült szét az arcomon, mikor megláttam. Az ágyán ült és a plüss répájával játszott.
 - Hát felkeltél? - guggoltam le elé. - Jó sokat aludtál. - simogattam meg álmos arcát. - Van egy meglepetésem. - mondtam, mire felkapta a fejét.
 - Mi az? - kérdezte kíváncsian, miközben hozzám mászott.
 - Egy pusziért elmondom! - mondatom után egy nagy, cuppanós puszit nyomott az arcomra.
Szorosan karjaimba zártam, majd elindultam vele a nappali felé, ahol Harry tartózkodott. Lina mikor meglátta, hőn szeretett keresztapukáját, elkezdett ugrálni az ölemben. Harry vigyorogva, kitárt karokkal közeledett felénk, majd Linát átvette és szorosan ölelésébe zárta.
Már lassan egy hónapja találkoztak, úgyhogy inkább magukra is hagytam őket. Ilyenkor csak Harry és Lina van, nem létezik számukra más.

Míg a "két" gyerek a nappaliban játszott, addig előkotortam a bőröndöket a szekrény aljából és néhány napi ruhát elcsomagoltam. Plusz anya és apa karácsonyi ajándékát. Anya egy szép karkötőt fog kapni, apa pedig egy híres, régi bort. Apa ajándékán rengeteget gondolkoztam, de szerencsére eszembe jutott, hogy gyűjti a ritka italokat, úgyhogy egy kis segítséggel, de sikerült neki megszereznem egy 1841-es vörös bort.
Miután kész lettem a pakolással, kikészítettem Lina ruháját, majd felöltöztem. Hajamat szoros lófarokba kötöttem, a kiálló tincseket hullámcsattal tűztem el. Sminkként alapozót használtam csak. Az öltözékem pedig egy sima farmerből, szürkés pólóból, fehér pulcsiból és kék csizmából állt, ami tökéletesen illett a kék kabátomhoz.
A lépcsőn lefele menet előkotortam a telefonomat, majd feloldottam a zárat és tárcsáztam anya számát. Három csengés után felvette.
 - Igen? - szólt bele a telefonba.
 - Szia Anya! - köszöntem boldogan.
 - Áhh szia! - hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
 - Azt akartam mondani, hogy ha minden jól megy, akkor 6-7 óra környékén ott leszünk! - mondtam.
 - Oké! Addigra remélhetőleg hazaérek! - sóhajtott. - De apád otthon lesz!
 - Jó, akkor majd megyünk! Kevés munkát! Szia!
 - Szia! Szeretlek!
 - Én is!
A nappaliba érve elmosolyodtam. Harry a földön ült, Lina pedig az ölébe. Hazz éppen fényképeket mutatott a kislánynak, aki csak úgy falta a neveket, szavakat. A kicsi lány boldogan mosolygott, mikor észrevette a képeken a keresztapukáját, vagy éppen olyan személyt, akit ismert.
Lassan hozzájuk sétáltam és leültem Harry jobb oldalára. Mindketten rám néztek, majd mosolyogva vontak be a fotók nézegetésébe. Néhány fényképen elmosolyodtam, néhánynál pedig meredten bámultam magam elé.
 - Harry, ő kicsoda? - kérdezte Lina, az apjára mutatva.
Abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam, és az sem segített, hogy Harry is tanácstalanul nézett rám. Lina pedig kapkodta kettőnk között a fejét.
Tudtam, hogy ennek el jön az ideje, de nem azt vártam, hogy most. Arra számítottam, hogy egy-két év múlva felteszi a kérdést, hogy hol az apukája... Akkor már megértené, hogy mi is történt, hogy a Mama meg a Papa nincsenek jóban egymással. De ehhez még túl kicsi...
Lehunytam a szemeimet és sóhajtottam párat.
 - Tudod Kincsem! Ő az apukád! - mondtam ki gyorsan.
 - Apa? - kérdezett vissza. - Ő hol van?
 - Tudod, neki is az a munkája, mint Harry-nek, csak ő most nem tudott eljönni hozzád. - magyaráztam a lehető legérthetőbben és legkíméletesebben. - Nagyon sok dolga van.
 - Ohh... - szontyolodott el. - Mi miért nem megyünk el hozzá?
 - Mert most a Nagyiékhoz kell mennünk, megígértük nekik és már várnak minket! De megígérem, hogy majd egyszer Harry elvihet hozzá, rendben? - pillantottam mindkettejükre.
 - Igen! - vágta rá egyből Lina, majd újra a képeket kezdte tanulmányozni.
Sóhajtva dőltem neki a kanapénak, majd Harry-re pillantottam, aki aggódva kémlelte az arcomat. Mire csak megráztam a fejem, jelezvén, hogy nincs semmi bajom.
 - Kérlek, ne nézz így! - mondtam pár másodperc múlva.
 - Tudod nagyon jól, hogy ezt nem így kellett volna! - mondta szigorúan. - Nem fogja elfelejteni az ígéretedet!
 - Tudom! - mondtam egy sóhajtással kísérve.
 - Beszélned kell Louis-val! Tudnia kell, hogy van egy lánya!
Duzzogva álltam fel és indultam el a konyha felé. Harry tekintete lyukat égetett a hátamba, de nem foglalkoztam vele. A lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van, de túl gyáva voltam, ahhoz, hogy még magamnak is bevalljam. Túlságosan is félek Louis elé állni, azzal, hogy van egy lánya, aki már lassan két éves lesz. Tudom, hogy joga van tudni erről az egészről és Linának is joga van vele találkozni.
Igaza van a bongyornak, beszélnem kell Louis-val...