Chapter 10

Sziasztok Drágák!

Húúú 3 nap múlva szüneeeeet....yipyipyip :DD 

Nos, ehhez a részhez szeretném leszögezni, hogy SEMMI BAJOM SINCS ELEANOR-RAL ÉS A KAPCSOLATUKKAL. Sőt nekem El az egyik példaképem, de ez magán jellegű dolog... 

Remélem elnyeri ez a rész a tetszéseteket, amit pipával, kommenttel, csere kéréssel ki is tudtok fejezni :DD 

ui.: köszönöm szépen az ismételt kommentet Vanda-nak és Jess-nek. Imádlak benneteket csajszik!!! <3<3<3 

uui.: Szünetben több rész, heti 2-3 várható, :DDD <3

Jó olvasást! 

xoxo Lora D.  

2013. február 23.

Play it Again

Reggel álmosan, kótyagosan ébredtem fel, ami az elmúlt hónap eseményeit tekintve nem is meglepő. Minden nap rohanással és pakolással valamint egyeztetéssel telt el. Minden egy hatalmas maszlagként jelent meg a lelki szemeim előtt, miközben igyekeztem felébredni. A végtagjaimat rettentően nehéznek éreztem, a szemeim pedig mázsás zsákokként akartak lecsukódni.
Fáradtan csoszogtam le a lépcsőn, majd a tágas konyhába mentem és ültem le az egyik bárszékre. A kezeimet megtámasztottam a pulton, amikre ráhajtottam a fejem és lehunytam a szemeimet. Próbáltam pihenni, relaxálni egy kicsit, de egy idegesítő, vinnyogó hang nem hagyott. Valaki rátenyerelt a csengőre, ami nem csak engem zavart, hanem a békésen szunyáló Linát is. A kislány a szemeit dörzsölve, a plüss répáját szorongatva lépkedett óvatosan a lépcsőn, majd megállt előttem és hatalmas, kék szemeivel rám nézett.
 - Ki volt az? - kérdezte kómásan.
 - Csak a szomszéd, hozzá dobtak be valami levelünket! - feleltem, miközben felemeltem és szorosan a karjaimba zártam. - Visszamész még aludni?
 - Már nem tudok! - hajtotta szőke buksiját a vállamra. - Megyünk ma apáékhoz? - kérdezte pár perc csend után.
 - Persze! - feleltem mosolyogva, majd egy cuppanós puszit nyomtam tejföl szőke buksijára. - Felöltözünk és már mehetünk is, rendben?
 - Igeeen! - nevetett fel hangosan, majd a kezeimből kiugorva rohant fel a szobájába.
Mosolyogva követtem a két éves energiabombát, aki már a szobájában kutakodott a szekrényeiben. Lassan odaléptem hozzá, majd közösen kiválasztottunk egy menő összeállítást.
 - Anya, most te jössz! - tette csípőre kicsi kezeit, ami megmosolyogtatott.
 - Értettem főnök...
 Míg sikerült valami elfogadható öltözéket találnom, addig Lina az ékszerek között matatott. Végül egy fekete, szaggatott farmerre, egy kék ingre, egy virágos bakancsra és egy szövetkabátra esett a választásom, néhány Lina által válogatott karkötővel.
 - Csinos vagy! - dicsért meg szeretett kislányom, mire lehajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Te meg ellenállhatatlan! - suttogtam, mire halkan felnevetett.
A kezemet megfogva húzott le a nappaliba, majd ki a garázsba. Nevetve néztem végig, ahogy toporogva álldogál a kocsi mellett, várva, hogy elindulhassunk végre.
Mióta találkozott az apukájával azóta elválaszthatatlanok. Egyszerűen imádják egymást, aminek csak örülni tudok. Emlékszem, hogy néhány hete még azon idegeskedtem, hogy mit fogok mondani a kislányomnak ha megkérdezi, hogy hol az apja. De szerencsére ezen már nem kell izgulnom.
Az egyik piros lámpánál hátra pillantottam, és mosolyogva néztem a kislányomra, aki rá volt tapadva az autó ablakra és az apukájától kapott plüss macit szorongatta. Minden nap ez megy, reggel felkelés után irány a srácokhoz, majd az arénába... Kész mókuskerék az egész.
Álmélkodásomból a mögöttem álló autó dudája zakkantott ki, a cseppet sem kedves sofőr idegesen mutogatott, hogy induljak már el. Hozzá tenném, hogy még a lámpa át sem váltott a zöldre.
Fél óra kocsikázás után megálltunk a hatalmas villa előtt, aminek kapujában két biztonsági őrnek nevezett hústorony álldogált. Mikor leparkoltam, az egyik odalépett hozzám és megkopogtatta az ablakomat, amit leengedtem.
 - Kit keres kisasszony? - kérdezte eszméletlen mély hangon.
 - A fiúkhoz jöttünk. - feleltem, mire bepillantott a kocsiba és villantott egy halvány mosolyt Linának.
 - Sajnos nem engedhetek be akárkit! - ekkor vettem észre, hogy egy mappa van a kezében, amin nevek sorakoznak. - Név?
 - Carly Goldwin, stylist, fodrász. - tettem hozzá. - Valamint Lina Tomlinson, Louis lánya!
 - Elnézést a kellemetlenségért! - felelte zavarodottan. - Máris mehetnek!
 - Köszönöm!
Gyorsan feltekertem az ablakot, majd a hatalmas éppen kinyíló kapun bementem az udvarba és megálltam a garázs előtt. Miután kiszálltunk a kocsiból Linát felkaptam az ölembe és úgy indultam el a bejárati ajtó felé. Néhány méterrel az ajtó előtt vettem észre, hogy ott is ácsorog két biztonsági őr. De közülük Pault már ismertem, úgyhogy nem kellett átesnünk egy újabb, felesleges beszélgetésen.
 - Szia Paul! - köszöntem már messziről az éppen minket figyelő férfinak.
 - Áh szerbusztok! - indult el felénk. - Meg se ismertelek benneteket! - mikor mellénk lépett megajándékozott bennünket egy-egy puszival.
 - Nem baj! - legyintettem, miután letettem a kislányt. - Mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem a biztonsági személyzetre utalva. - Nem szoktatok ennyien itt lenni.
 - Igen, de ezt majd inkább a srácok elmagyarázzák. - válaszolta. - Nekem van még egy kis dolgom!
 - Persze és köszi! - kiabáltam utána, mire megfordult és kacsintott egyet.
Mikor visszafordultam, akkor vettem észre, hogy a bejárati ajtó nyitva van és Lina már be is ment rajta. Gyorsan követtem, mikor észrevettem a méregető pillantását a másik őrnek.
 - Hé, várj meg! - szóltam a kislányom után, aki csak rohant a nappali felé. - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a kanapén ücsörgő Perrie-nek és Zayn-nek.
 - Sziasztok! - válaszolták egyszerre, majd felkapták Linát és összepuszilgatták. - Mi járatban? - pattant mellém Pezz, majd karon ragadott és a konyha felé húzott.
 - Csak átugrottunk! - válaszoltam készségesen. - De mi ez a nagy felhajtás? - utaltam a pörgésére valamint a biztonságiak sokaságára. Szerencsére értette a kétértelmű kérdésemet, mert felém nyújtotta egyik kezét, amin egy eljegyzési gyűrű díszelgett. - Gratulálok! - húztam boldogan magamhoz.
 - Köszi, tegnap kiderült és néhány fanatikus rajongó ma ide sereglett, mondván nincs semmi keresnivalóm Zayn mellett! - magyarázta. - Ezért vannak itt a biztonságiak.
 - Áh már értem! - bólintottam. - Tényleg gratulálok!
Mire visszaértünk a nappaliba már a ház összes lakója előbújt a barlangjából és a kislánnyal játszottak. Kivéve Eleanor-t, aki unottan ült az egyik fotelben és a telefonját nyomkodta.
 - Sziasztok! - köszöntem az újonnan előkerült srácoknak illetve Danielle-nek.
 - Hali! - ugrottak fel mind, kivéve Lou-t, aki a földön ülve játszott a lányunkkal.
 A fiúktól kaptam egy-egy puszit, Danielle pedig szorosan a karjaiba zárt és perceken keresztül csak öleltük egymást.
 - Úgy hiányoztál! - szorongatott meg két hete nem látott barátnőm. - Jól vagy?
 - Persze! - toltam egy kicsit hátrébb. - Te? - pillantottam gyorsan Liam-re, jelezve ezzel Dani-nak, hogy leginkább a kapcsolatukra célzok.
 - Most már igen! - válaszolta. - Legalábbis remélem! - suttogta a fülembe, mire bólintottam.
Néhány hete eléggé sokat veszekszenek Liam-mel a távolság valamint egy-két elvetemült rajongó miatt, akiknek nem tetszik, hogy ismét egy párt alkotnak. Próbáltunk/próbálunk nekik minél többet segíteni, de ezt nekik kell elintézni, mi nem dönthetünk helyettük.
Miután a két lánnyal - Perrie, Danielle - némán megbeszéltük az elmúlt pár nap nem publikus eseményeit, leültem Louis és Lina mellé. Lou rám mosolygott, majd nyomott egy puszit az arcomra. Nevetve toltam arrébb, mire Eleanor felkapta a fejét és tekintetével villámokat szórt. Ellenséges viselkedését tetézte Niall hozzászólása is.
 - Srácok, komolyan mondom nálatok szebb család kevés van! - mondta őszintén, mire a barna hajú lány felpattant eddigi helyéről és elviharzott.
Tanácstalanul Lou-ra pillantottam, aki megrázta a fejét és sóhajtott egy hatalmasat, amit még a Marsról is lehetett hallani.      
 - Ne is foglalkozz vele, mostanában mindig így viselkedik! - zárta le gyorsan a témát. - Amúgy van két meglepetésünk! - pattant fel gyorsan, karjaiba felkapta Linát, majd elindult az emelet felé.
Csodálkozva követtem őket, hátam mögött a vigyorgó, sutyorgó társasággal. A lécsőn felmentünk az első emeletre, majd jobbra elfordulva megálltunk a harmadik ajtónál. Lou lassan benyitott, mi pedig beléptünk. Azt hittem, hogy hátast dobok, mikor megláttam a Linának szánt meglepetést.
 - Ez a te szobád kincsem! - mondta Lou a lányunknak, mire Lina lemászott a karjaiból és az új szobája felfedezésére indult.
A szoba tágas és lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Lila és rózsaszín színek uralkodtak a szobában, teljesen magával ragadva  a kislányt.
- Te szemét! - löktem oldalba Louis-t, aki egyik kezével átkarolt és egy puszit nyomott a fejemre. - Tudtad, hogy ilyennek szeretném megcsináltatni a szobáját! Lopós! - nyújtottam ki a nyelvem.
 - Leharapom! - vágta rá gyorsan, mire visszahúztam. - Gyere, most jön a második meglepetés! - fogta meg a kezem és kezdett el húzni a folyosó vége felé.
Mielőtt benyitott volna rám mosolygott, én pedig lehunytam a szemeimet és vártam a meglepetést. Hülye szokás, de kiskorom óta, ha valaki azt mondja, hogy lesz valamilyen meglepetés, akkor lehunyom a szemeimet és addig nem nyitom ki, míg azt nem mondják, hogy szabad.
 - Oké! - hallottam meg Louis hangját közvetlenül a fülem mellől. Lehelete csiklandozott úgyhogy még fel is kuncogtam.
 - Ez...ez...ez - dadogtam zavarodottan. - gyönyörű... - suttogtam.
 - Bíztam benne, hogy tetszeni fog! - támasztotta állát a vállamra.
 -  De miért? - fordítottam egy kicsit oldalra a fejem, hogy valamennyire láthassam az arcát.
 - Azt szeretném vagyis szeretnénk, ha ideköltöznétek! - mondta, mire elakadt a lélegzetem is. Ha Lou nem ölel át, akkor tuti, hogy elájultam volna.
 - De ott van nekünk a lakás... - kezdtem el egyből ellenkezni. - Ez túl sok... Nem pofátlankodhatunk ide, ez a ti házatok!
 - Ez nem idepofátlankodás! - fordított magával szembe. - Ez egy kérés, mindenkinek sokkal jobb lenne így! - belenéztem tenger kék szemeibe, amik úgy csillogtak akár a kristálytiszta éjszakai égbolt. - Ha akarod természetesen megtarthatod a lakást, ha úgy van el is vonulhatsz/hattok, de könyörögve kérlek, hogy gyertek ide!
 - Miért? - ismételtem meg ezt a szócskát.
 - Mert biztonságban akarlak benneteket tudni! - szemei őszintén csillogtak és hanglejtéséből is csak az aggódást és a féltést lehetett kivenni.
Köpni-nyelni nem tudtam ettől az egy mondattól, amit Eleanor ismételt ellenséges viselkedése csak tetőzni tudott.
Louis barna hajú barátnője ölelkezésünket és közeli beszélgetésünket látva illetve hallva megfogta magát és elviharzott minden szó nélkül.
Lou csak könyörgően rám nézett majd halkan, de annál őszintébben három szót mondott:
 - Szükségem van rád!