Chapter 8

Sziasztok Drágáim!

Sajnálom, hogy ilyen későn teszem fel a részt, de csak most sikerült vele elkészülnöm.

Annyit fűznék hozzá, hogy ez a fejezet okozta számomra a legnagyobb fejtörést. Többször is elkezdtem írni, de egyik variáció se nyerte el a tetszésemet. Ezzel a verzióval se vagyok teljesen elégedett, de ennek ellenére is ez áll a szívemhez a legközelebb, hisz ebbe minden érzelmemet beleadtam - főleg az utolsó két sorba. 

Najó, nem mentegetőzöm tovább, semmi értelme. Azért remélem elnyeri a tetszéseteket, amit pipával, hozzászólással vagy feliratkozással ki is fejezhettek. Cserét kérni ér! :)

ui.: El sem hiszem, hogy már nyolcan vagyunk :D ez hihetetlen, köszönöm :D Jah és ismételt köszönettel tartozom Jess T. kedves olvasómnak az előző részhez írt kommentért.

uui.: Ehhez a részhez mindenképp ajánlom a kép alatti dalt, ezt hallgattam mikor írtam... :) 

Jó olvasást! 

xoxo Lora D.

2013. január 06.

My little girl

Tekintetemmel folyamatosan az előttem álló, több emeletes palotát bámultam. Minden egyes porcikám remegett az izgalomtól, egyszerűen nem tudtam leplezni az idegességemet. A gyomrom borsó méretűre zsugorodott, a torkomban pedig gombóc keletkezett. A levegőt kapkodva vettem, ami nem sokat segített a helyzetemen.
Pár percig nyugtattam magam, majd lehunytam a szemeimet és vettem egy mély levegőt, amit aztán szaggatottan fújtam ki.
 - Gyerünk Carly, menni fog! - biztattam magam, ami lássuk be nem sokat segített. - Ne légy nyuszi!
Hátra dőltem az ülésben és lehunyt szemekkel próbáltam relaxálni egy kicsit, de egy kopogás felriasztott. Gyorsan oldalra kaptam a fejem és megláttam a járdán ácsorgó Danielle-t. Leengedtem az üveget, majd rá mosolyogtam Liam göndör barátnőjére.
 - Szia! - köszönt kedvesen. - Nem mersz bejönni? - kérdezte mosolyogva.
 - Öhm...talán. - motyogtam az orrom alatt kétkedő válaszomat.
 - Ugyan! - legyintett. - Nem eszünk meg! - nevetett fel.
 - Tudom! - sóhajtottam.
 - Akkor meg? - gyorsan odanyúlt az ajtóhoz és kinyitotta. - Gyere már!
Nagyot sóhajtottam, majd kipattantam a fehér kocsimból, amit aztán gondosan bezártam. Danielle mosolyogva kitárta előttem a nagy fakaput, amin remegő lábakkal mentem be.
Álmélkodva forgattam a fejem a kertben, Dani pedig levakarhatatlan mosollyal bandukolt mellettem. A kert hatalmas volt, ami enyhe kifejezés. A kő kerítés mellett tuják sorakoztak, amiken látszott, hogy a napokban lettek megnyírva. A kis, szintén kőből kirakott út mellett, pedig virágágyások voltak. Rózsától elkezdve mindenféle színű, fajtájú és kellemesebbnél kellemesebb illatú virág nyújtózott mellettünk a gyenge Nap felé.
 - Ez gyönyörű! - suttogtam.
 - Igen! - nevetett fel csilingelő hangján a táncoslány.
Amint beléptünk az ajtón egy tágas előtérben találtam magam. Az ajtótól bal oldalra egy nagy, tolóajtós szekrény volt elhelyezve. A  szekrényre mindenféle fénykép volt felragasztgatva. Tekintetettet végig futtattam a fotókon, Louis-t keresve. Nem kis megdöbbenésemre a róla készült képeken én is rajta voltam.
Az előtérből tovább haladva egy nagyobb térbe léptünk, ahonnan négy fele lehetett menni, a nappaliba, az étkezőbe, fel az emeletre és ki a kertbe.
Danielle kedvesen megvárta míg körbefordulok aztán betessékelt a nappaliba. Miután túlestünk a szokásos udvarias kérdéseken Danielle is helyet foglalt mellettem és érdeklődve várta látogatásom okát.
 - Igazából Lou-hoz jöttem! - böktem ki, mire barátnőm arcára kiült a döbbenet.
 - Te beszélsz vele? - csodálkozott.
 - Igen, a napokban megkeresett Harry-nek köszönhetően és észhez tért! - meséltem a pár nappal történt eseményeket. - Kíváncsi a lányára! - mosolyodtam el. - Ma megyünk érte!
 - Ennek nagyon örülök! - ölelt magához. - Viszont minket még nem avatott be! - kacsintott, majd gyors témaváltásba kezdett, mert a fiúk kezdtek előbújni. - Gratulálok a munkához!
 - Köszi, kíváncsi leszek a közös munkára! - sóhajtottam, hisz ez a munka életem legjobb lehetősége, de rengeteg kétség van bennem. - Sziasztok! - intettem a srácoknak, akik ásítozva, illetve szemüket dörzsölgetve jöttek le az emeletről. Egyedül Perrie tűnt frissnek és kipihentnek, gondolom ő ébresztett mindenkit.
 - Carly! - mondta csodálkozva Lou, mikor meglátott. Egyből felpattantam és szorosan megöleltük egymást.
A meghitt pillanatot egy torokköszörülés zavarta meg. Meglepetten kaptam oldalra a fejem és egy csípőre tett kezes, barna hajú lányt láttam. Tekintete villámokat szórt, ajkait összepréselte, dühös volt. Régi barátom nem nagyon zavartatta magát, egyik kezét derekamra helyezte, amivel szorosan magához húzva tartott.
 - Carly, ő itt Eleanor! - mutatott a lányra. - El, ő itt Carly, a kislányom anyukája!
Miután Louis bemutatott minket egymásnak, láttam a lány arcán, hogy megkönnyebbül. Halkan kifújta az eddig feszesen bent tartott levegőt, majd közelebb lépett és rám mosolygott.
 - Örülök, hogy megismerhetlek! - mosolygott kedvesen, de hangjában ott bujkált valami eltitkolt érzelem, amit nem tudtam beazonosítani.
 - Én is! - mondtam kétkedve, majd a kék szemű fiú felé fordultam. - Mehetünk? - kérdeztem.
 - Persze, csak egy perc. - válaszolta, majd visszarohant az emeletre.
A többiek csodálkozva néztek rám, kivéve Harry-t és Danielle-t, ők a kezdetektől fogva tudták, hogy milyen kapcsolat fűz össze minket a barátjukkal.
 - Ez komoly? - kérdezte felvont szemöldökkel Zayn.
 - Aha. - bólintottam.
 - Miért nem mondtad eddig? - vontak kérdőre sorban.
 - Először vele kellett megbeszélnem! - böktem az emelet felé.
 - De akkor ők miért tudták? - folytatta a vallatásomat Pezz a két beavatottra mutatva.
 - Rájöttek! - mondtam el az egyszerű igazságot. - Harry ott volt a szülésnél, Danielle meg tud következtetni! Nincs ebben semmi titok, természetesen ti is megtudtátok volna az igazat, csak előbb Louis-nak kellett! - zártam le a témát.
...
Mikor leparkoltunk anyáék háza előtt észrevettem Lou arcán, hogy ideges. Görcsösen szorította a kormányt, kezeire pedig ráhajtotta a fejét. A szívem összeszorult, ahogy ránéztem. Egész eddigi életem során még egyszer sem láttam ennyire meggyötörtnek.
Kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd felé fordulva megsimogattam az arcát. Felkapta a fejét és kék szemeiben félelmet láttam.
 - Ne aggódj! - hajoltam közelebb hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. - Kedvelni fog, sokat meséltem neki rólad!
 - Komolyan? - szemeiben értetlenség volt felfedezhető.
 - Igen, szóval nyugi! Itt leszek veled!
 - Köszönöm! - suttogta, majd egy nagy sóhaj után kiszálltunk a kocsiból.
Lassan megfogtam Lou kezét, nyugtatásnak szánva. Meglepetten pillantott rám, és egy halvány mosollyal ajándékozott meg.
 - Nyugi! - suttogtam, majd benyitottam a fehér ajtón. - Hahó! - kiabáltam, mire egy szőke kis buksi dugta ki a fejét a konyha ajtaján.
 - Nagyi, megjöttek anyáék! - sikított boldogan, majd elkezdett felénk rohanni.
Boldogan guggoltam le és tártam szét a karjaimat, amikkel pillanatokon belül körbezártam a kislányunkat. Sűrű puszikkal halmoztam el arcocskáját, majd felemeltem és a mosolygó Lou felé fordultunk.
 - Apa! - kiáltotta boldogan Lina, majd átmászott Lou karjaiba és megölelték egymást.
 - Szia Szépségem! - suttogta BooBear szorosan ölelve a kislányát.