Chapter 14

Hello Drágák!

Remélem nem untatok meg nagyon :) Meghoztam a legújabb, azaz a 14. részt. Ez a rész meghatározó, és igyekeztem minél érzelmesebbre megírni! Remélem tetszik, amennyiben ez így van, kérlek komizzatok, pipáljatok, kérjetek cserét! :)

ui.: köszönöm szépen az ismételt ötletet Jasmine Young-nak, imádlak <3

uui.: köszönöm szépen a kommenteket Jasmine Young-nak és Jessica T.-nek <333

Jó olvasást!

xoxo Lora D.

2014. március 30.

Through The Dark

Kissé feszengve és egyben idegesen szálltam ki a lakásom előtt a fekete autóból. A több órás autóút alatt számtalanszor lejátszottam a fejemben a Mark-al folytatott pár nappal ezelőtti beszélgetést. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy hogyan is vethetnék véget ennek az egész kapcsolatnak, de az összes verzió túlságosan elcsépeltnek tűnt.
 - Mindjárt jövök! - hallottam meg Louis hangját, miközben kiszállt a kocsiból és utánam jött.
A bejárati ajtónál megvártam, majd szorosan hozzábújtam. Nem mondott semmit, de sokkal többet segített, mintha feleslegesen jártatná a száját.
Pár percig csak ott álltunk az ajtóban ölelkezve, majd egy fél lépest hátrébb lépett és megsimogatta az arcomat, mire felsóhajtottam. Tekintetét szorosan egybefúrta az enyémmel, majd pár pillanat után közelebb hajolt és egy lágy puszit nyomott az ajkaimra. Olyan volt mint egy apró áramütés, ami végighalad az egész testemen teljesen megnyugtatva engem.
 - Jobb már? - kérdezte halványan mosolyogva, mire bólintottam. - Ha beszéltetek, gyere majd át! - suttogta a fülembe.
 - Oké. - egyeztem bele. - Ja, és Louis! - szóltam utána, mire kíváncsian rám nézett. - Szeretlek!
 - Én is! - kacsintott, majd beszállt Eric mellé és elhajtottak.
Sóhajtva léptem be a lakásba, amiben nem volt senki, szerencsére. Gyorsan felrohantam az emeletre, és a gardróbba lépve előhalásztam néhány bőröndöt, amikbe összepakoltam Lina, valamint a saját cuccaimat.
Pillanatok alatt összerámoltam mindenünket, majd levittem a bőröndöket a kocsimba.
Leültem a kanapéra és próbáltam rendezni a gondolataimat.  Ez a néhány hónap amit együtt töltöttünk az tényleg mesés volt, de az utóbbi pár hétben - amióta elkezdődött a turné - teljesen megváltozott. Folyton ellenőrizget, kritizál, kiabál és minden pletykát elhisz. Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy van valaki aki hozzá köt Louis-hoz.
Körülbelül fél órával később hallottam, ahogy Mark szöszmötöl az előtérben, majd a hangokhoz kép is társult. Mosolyogva jött be a nappaliba, de amint meglátta komor arckifejezésem egyből lehervadt az arcáról.
 - Szia Édes! - hajolt közelebb, hogy adhasson egy puszit, de elfordultam tőle. - Mi a baj?
 - Ülj le, kérlek! - pillantottam a fotelre.
 - Mi az? - kérdezte érdeklődve, mire sóhajtottam. - Linát hol hagytad?
 - Anyáéknál van. - motyogtam.
 - Ja... Akkor meg mi a baj? - kérdezte sokadszorra.
 - Látom kihagy a memóriád! - vágtam hozzá cinikusan. - Te vagy a bajom! Elegem van a folyamatos féltékenykedésedből!
 - Nem lennék féltékeny, ha nem adnál rá okot! - vágott vissza.
 - Milyen okot? - kérdeztem mire felnevetett.
 - Ott a drága Louis barátod! - mondta idegesen. -  Folyton csak ő, Louis-nál voltam, megyek hozzájuk, velük dolgozom... Folyton vele vagy!
 - Mert ő a gyerekem apja! - mondta, mire hátradőlt és kíváncsian várta a folytatásom. - Tudod, 22 év az rohadt hosszú idő, lehet, hogy csalódtam benne, nem is egyszer, de akkor is többre becsülöm, mint téged valaha is! És igen, sokat vagyok vele, mert Linának szüksége van az apjára!
 - Ennyi? - kérdezte. - Akkor miért nem vagy most is vele?
 - Mert becsüllek annyira, hogy ne SMS-ben dobjalak, mint te régen! Rohadt nagy szemét vagy! - álltam fel. - És kérlek szedd össze a cuccaidat, jövőhéten jönnek az új lakók! - mondtam, majd bevágtam magam mögött az ajtót, beszálltam a kocsimba és a fiúk háza felé vettem az irányt.
A fél órás út alatt görcsösen szorítottam a kormányt és próbáltam mély légzésekkel lenyugodni.
El sem hiszem, hogy képes voltam hónapokat pazarolni Mark-ra, teljesen elvakított az, hogy megváltozott. De nem...csak azt mutatta. Hogy lehettem ekkora hülye?
A hatalmas villa előtt leparkoltam, majd köszöntem az őröknek és bementem a kapun. Próbáltam mosolyogni, jó képet vágni, hogy ne látszódjon az idegességem, de nem nagyon ment. Miután megnyomtam a csengőt ki is nyílt az ajtó és egy aggódó Lou-val találtam magam szembe.
Mikor meglátta, hogy viszonylag jól vagyok megkönnyebbülten felsóhajtott és magához rántott.
 - Minden oké? - kérdezte, miközben megpuszilta a fejemet.
 - Persze! - vágtam rá, mire elmosolyodott és arrébb állt, hogy be tudjak menni. - A többiek? - kérdeztem a feltűnően nagy csendre való tekintettel.
 - Még nem értek haza. - válaszolta. - Liam és Zayn majd csak Liverpoolba jönnek, Harry egy óra múlva hazaér, Niall pedig este. - sorolta fel a srácokat.
 - És Eleanor? - kérdeztem, mert a barátnőjét kihagyta a listáról.
 - Ő összepakolt és elment. - mondta lazán, mire elkerekedtek a szemeim.
 - Szakítottatok? - kérdeztem a nyilvánvalót.
 - Míg nem voltunk itthon összepakolt és lelépett, de hagyott egy levelet. - válaszolta, majd a kezembe nyomta a fehér borítékot.
Kérdőn rápillantottam, mire bólintott. Megfordítottam a borítékot és csodálkozva vettem észre, hogy nincs is kinyitva.
 - Ki se bontottad? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
 - Nem, nem nagyon érdekel. - vonta meg a vállait.
Miután felbontottam a borítékot, kivettem belőle az összehajtott papírt és olvasni kezdtem:

 Drága Louis!

Az elmúlt néhány napban sokat gondolkoztam a kapcsolatunkról, és arra a döntésre jutottam, hogy ezt már nem bírom folytatni! 

Szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz, de Carly-t jobban! Nem akarok közétek és a boldogságotok közé állni, úgyhogy megkönnyítem a dolgot! Elmegyek! 

Remélem boldogok lesztek és a kis Linával igazi családként fogtok majd élni! 

Kedves Carly!

Sok boldogságot kívánok nektek, és remélem nem haragszol a viselkedésemért! Kérlek szeresd helyettem is! 

Eleanor

  Többször kellett elolvasnom Elenor nekünk szánt levelét. Egyszerűen nem értettem, hogy az a lány, aki az első pillanattól kezdve ellenségesen viselkedett velem, most feláldozza a boldogságát, hogy Louis boldog legyen. Ez igazán szép dolog tőle!

Letettem a levelet a pultra, majd odaléptem Tommo elé, aki a átölelte a derekamat. A kezeimet megtámasztottam a mellkasán, majd apró köröket rajzoltam a a felsőjére a mutatóujjammal.
 - Tudni akarod, hogy mire utaltam a nem vagy a barátom kijelentéssel? - kérdeztem mosolyogva.
 - Azt, hogy a lányod apja vagyok, nem? - találgatott.
 - Félig. - motyogtam, mire kíváncsian nézett rám. - Sokkal több vagy, mint a barátom, mint a testvérem. Te vagy a másik felem, akit nagyon nagyon szeretek! - mondtam halkan.
Nem mondott semmit, hanem kisfiúsan elmosolyodott. Kék szeme úgy csillogott, akár a legtisztább éjszakai égbolt, teljesen magával ragadott a látványa. A kezem alatt a szíve egyre hevesebben vert, és éreztem, hogy az enyém is egyre erősebben üti a szegycsontomat. Lassan, megfontoltan közeledett az arca az enyémhez, félt, hátha meggondolom magam. De erről szó sem volt, egy dologban sem voltam még ennyire biztos, mint ebben. Az utolsó pár centiméter távolságot én szüntettem meg, miközben lábujjhegyre álltam. Ajkaink találkozásakor millió szikra robbant szét közöttünk, amik áramütésként futottak végig az egész testemen. Kezdetben csak puszikat váltottunk, amiket az egyre hevesebb, szenvedélyesebb csók követett. Kezeit lágyan levezette a derekamról a fenekemre, majd felültetett a pultra és a lábaim közé fészkelődött. Kezeimmel először nyakát simogattam, majd érzékien beletúrtam a hajába, mire felsóhajtott. Olyan volt az egész, mintha minden egyes érzelmet belesűrítenénk ebbe a csókba, tudtára adva a másiknak, hogy mennyire szeretjük. Eltűnt az egész világ, nem volt már Nap, Hold, fény, eső, öröm, bánat, semmi; csak mi.
Miután a levegő véget vetett a csókunknak homlokát az enyémnek döntötte, én pedig úgy vigyorogtam mint a vadalma. Egyszerűen levakarhatatlan volt a mosolyom.
 - Már azt hittem, hogy megfulladtok! - szólalt meg Harry az ajtókeretnek támaszkodva.