Chapter 17

2013.szeptember 02.

Remegő kezekkel tettem meg azt a kicsiny távot, ami a fürdő és a szobánk között van. A ház teljesen üres volt, úgyhogy szabadjára tudtam engedni az érzelmeimet, ami leginkább a félelem és az aggodalom különös keverékéből állt össze.
Mikor beléptem a tágas, világoskék helyiségbe lassan odasétáltam a mosdókagylóhoz és a kezembe vettem a kis, fehér tárgyat, majd leültem a kád szélére. Óvatosan pillantottam a kis tárgyra, majd éreztem, ahogy falfehérré változik az arcom színe.
Többször megdörzsöltem a szemeimet, hogy biztosan jól látom-e azt az egy szót, ami ismét megváltoztatta az életemet.
Idegesen nyúltam a telefonom után, majd gondolkodás nélkül kerestem ki a számot és már tárcsáztam is. Reménykedtem benne, hogy nem zavarom és, hogy a segítségemre lesz. Kettő csöngés után a szívem nagyot dobbant, mikor felvette a telefont.
 - Szia Carly! - hallottam meg rég nem látott barátnőm mosolygó hangját.
 - Szia! - suttogtam erőtlenül. - Zavarlak?
 - Nem, éppen hozzátok akartam indulni. - nevetett fel. - Minden rendben van? - kérdezte aggódva.
 - Öhm... jobb lenne személyesen. - motyogtam. - Mikor érsz ide?
 - Körülbelül 10 perc. Sietek!
 - Oké, szia! - mondtam, majd megszakadt a vonal.
Terhes! Ez az egy szó lebegett a szemeim előtt. Terhes! Visszhangzott a fejemben!
Lassan lesétáltam a nappaliba, majd a törökülésben leültem a kanapéra és az egyik fényképalbumot kezdtem el nézegetni. Néhány éve elképzelhetetlennek és lehetetlennek tűnt, hogy valaki azt mondja nekem, hogy anya! Most pedig már a második gyermekemet hordom a szívem alatt. Egy aprócska kisfiút vagy kislányt, akinek az érkezése teljesen váratlanul ért, úgy, ahogy a nővére születése is.  Louis ki fog térni a hitéből, ha meg tudja, hisz hiába terveztünk hosszútávra nem ebbe a felhajtásba szerettük volna az újabb kisbabát.
Gondolataim közül a csengő hangja zökkentett ki. Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd az ajtóhoz siettem, ami mögött Danielle várakozott.
 - Szia! - nyitottam ki az ajtót.
 - Szia! - mosolygott rám, majd belépett a házba. - Mi történt, hogy így nézel ki? - bökött felém.
 - Öhm... terhes vagyok! - böktem ki, mire megakadt a keze a kabátja cipzárján és csillogó szemekkel nézett rám.
 - Úristen! - suttogta boldogan. - Gratulálok! - ölelt szorosan magához. - De te miért nem örülsz?
 - Mert nem volt betervezve! - válaszoltam. - Louis ki fog nyírni. - temettem a kezeim közé az arcomat.
 - Ne legyél már hülye! - ölelt magához a göndör táncoslány. - Szeretitek egymást nem? - kérdezte, mire bólintottam. - Felnőtt emberek vagytok, akik szeretik egymást és van már egy gyereketek, akit szintén szerettek! Ez ilyen dolog, ha nem volt betervezve, akkor nem volt, most már nem küldhetitek vissza...
 - Tudom! - suttogtam.
 - Akkor meg? Szépen elmondod neki, és ha kell akkor itt is maradok!
 - Köszönöm! - feleltem hálásan, majd a konyhába mentünk. - Kérsz valamit enni, inni? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét.
 - Merre járnak ezek a jómadarak? - kérdezte mosolyogva.
 - A játszótéren. Lina kihisztizte, hogy mind az öten menjenek el vele, mert a barátainak megakarta mutatni, hogy neki öt apukája van! - nevettem fel az emlékek hatására, ugyanis Lina már napok óta fűzte a fiúkat, hogy vigyék el.
 - Akkor van egy kis nyugalmad! - simogatta meg a vállam. - Annyira hiányoztok!
 - Te is nekünk! - motyogtam meghatottan. - Nincs semmi bajom Sophia-val, de ő még se te! Hiányoznak a közös programok, a közös babázások, minden!
 - Tudom, de sokkal rosszabb lenne mindenkinek ha még együtt lennénk, alig találkoztunk, beszélni is ritkán beszéltünk. Szeretjük egymást a mai napig, hisz az együtt töltött évek nem múlnak el nyomtalanul, de már egyikünk se az, akinek megismertük a másikat! - motyogta, majd gyorsan letörölte az emlékek okozta kósza könnycseppet. - A francba is, szeretem azt a majmot, és ezen nem tudok változtatni.
 - Ő is szeret téged! - simogattam meg a kézfejét. - Jobban, mint hinnéd! Hiányzol neki és sajnálja, azt a sok pletykát és mocskot, amit a firkászok összehoztak!
 - Igazából azokkal nem sokat foglalkoztam, sokkal rosszabbul esett, hogy a testvéreivel így sikerült elválnunk.
 -  Igen, nagyon haragszik rájuk azok miatt! - mondtam, majd az ajtó felé kaptam a fejem. - Maradsz? - kérdeztem, mire Dani bátorítóan bólintott egyet.
 - Szia...sztok! - jöttek be a többiek a konyhába.
Louis odalépett hozzám, majd egy puszit nyomott az arcomra, én pedig sóhajtottam egy nagyot. Lina miután lerendezte a puszi adagját elmesélte, hogy mennyire jól érezte magát a srácokkal a játszótéren.
 - És képzeld megígérték, hogy legközelebb is elvisznek! - mondta vigyorogva. - És apa vett répatortát nekem, Harry pedig fagyit, de azt odaadtam Niall-nek. - fejezte be a beszámolóját.
 - Igen ami jól elolvadt nálam. - borzolta össze az ír srác Lina haját.
 Még fél órán keresztül mesélték felváltva a játszótéri kalandot, ami a kislány szemszögéből felettébb jó volt, a  fiúk részéről már kevésbé.
 - Tommo, beszélhetünk? - kérdeztem mire az említett érdeklődve nézett rám. - Mármint négyszemközt! - mondtam.
 - Persze! - bólintott, majd elindult az emelet felé.
Belépett a szobánkba, majd leült az ágyra és kíváncsian várta, hogy elmondjam, amit akarok. Az ujjaimmal babrálva járkáltam fel s alá a szobában, miközben gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Igaz, hogy könnyen ki lehet bökni azt a két szót, de van az a szint, amikor már előbb ugrasz egy autó elé, minthogy elmond.
 - Emlékszel, hogy azt beszéltük, hogy jöjjön bármi együtt oldjuk meg, igaz? - kapta el a kezemet, mire ráemeltem a tekintetem és halványan elmosolyodtam.
 - Igen, de félek, hogy nem fogsz neki örülni. - suttogtam, mire tekintete komorrá voltozott.
 - Ugye nem arról van szó, hogy elköltözök? - kérdezte, mire nemlegesen megráztam a fejem.
 - Nem, semmi ilyesmi. - mondtam, majd vettem egy mély levegőt és kiböktem a mondandómat. - Terhes vagyok! - mondtam, mire Louis lefagyott és pislogás nélkül meredt rám. - Tudom, hogy nem így terveztük, de... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Boo Bear ajkait az enyémekre nyomta, ezzel elhallgattatva engem.
 - Tényleg? - kérdezte vigyorogva, miközben átölelte a derekamat és egy puszit nyomott a hasamra.
 - Igen! - feleltem most már boldogan. - Szóval nem haragszol?
 - Dehogyis! - rázta meg a fejét. - Lesz még egy kisbabánk! - mondta, majd felemelt és megpörgetett a levegőben.
Miután Louis kiörömködte magát összekulcsolta az ujjainkat, majd visszamentünk a többiekhez a nappaliba. Danielle érdeklődve nézett rám, mire mosolyogva bólintottam jelezvén, hogy minden rendben van.
 - Srácok! - mondta Louis, mire mind az öten abbahagyták a tevékenységüket és ránk figyeltek. - Van valami, amit jobb ha tudtok!
 - Lesz még egy Tomlinson! - mondtam, mire a többiek felpattantak a kanapéról és odajöttek hozzánk gratulálni.
 - Anya, ki lesz az az új Tomlinson! - kérdezte Lina, mire lehajoltam hozzá és magamhoz öleltem.
 - Lesz egy kistestvéred! - mondtam, mire Lina összevont szemöldökkel méregetett.
 - És ő hol van?
 - Itt. - tettem a kis kezét a hasamra, mire elmosolyodott. - Te is itt voltál, és most ő is itt van.
 - És hogy kerültünk oda? - ohh az a gyermeki kíváncsiság.
 - Azt, majd nagyobb korodban elmesélem, de most egyenlőre elég az, hogy ott van és még egy kis ideig ott is lesz!
 - Értem, Dani néni, neked is van a pocakodtam kisbaba? - fordult Danielle felé a csöppség.
 - Nincs! - válaszolta nevetve a göndör lány. - De talán egyszer majd lesz! - motyogta elgondolkodva, ami Liam figyelmét sem kerülte el...