Chapter 13

Kellemes szombatot nektek Drágák!

Remélem nem unatkoztok nagyon és jól telt a tegnap estétek, mai napotok! :) Nekem talán ez volt az egyik legjobb és egyben a legrosszabb péntekem is, de van ilyen.

Nos, meghoztam nektek a legújabb részt, aminek megírása elég nagy fejtörést okozott. Egyik kedves olvasóm és barátnőm, Jasmine Young segített a fejezetben! Köszönöm szépen a segítséget! :) <3

Remélem tetszik majd az alkotásunk, amennyiben így van kommenteljetek, pipáljatok, kérjetek cserét! :) Nagyon boldoggá tennétek vele! :)

ui.: Az új blog szereplőire a szavazást lezárom! 6 szavazattal Louis-Ariana páros nyert, az ő történetüket a Secret In The Spotlight című blogon tudjátok majd olvasni. :) Hamarosan kiteszem a blog linkjét is :D 

uui.: köszönöm szépen a kommentet Jess T. kedves olvasómnak! :) <3

Jó olvasást! 

xoxo Lora D.

2013.március 24.  

Want U Back 

Ma van a turné szünetének legelső napja. Már alig vártuk, hogy majdnem egy hosszú hónap turnézás után végre legyen néhány nap pihenőnk. Már betegesen szenvedtem a kislányunk hiányától, úgyhogy megbeszéltem Louis-val, hogy együtt menjünk haza Doncasterbe Lináékhoz. Miután sikeresen összepakoltunk és elköszöntünk a feltűnően vigyorgó barátainktól bepakoltuk a bőröndöket az egyik fekete, sötétített üvegű kocsiba és nekivágtunk az öt órás autóútnak. Drága Tommo barátom az első öt percben sikeresen lefárasztott, ráadásul a mostanában szokásossá vált éjszakai "kalandjaink" miatt is leragadtak a szemeim.

Louis folyamatosan beszélt, beszélt és beszélt, nagyjából mindenről, ami az eszébe jutott. Felmerült témának az időjárás, a turné, a közös munka, Lina és a "legfontosabb": a répaleves tökéletes elkészítésének módszere, - képes volt húsz kőkemény percig arról magyarázni, hogyan szeleteljük fel a répát.
Alig egy órája utazhattunk, mikor úgy éreztem, hogy az szemhéjaim felmondják a szolgálatot. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben, ami azt jelentette, hogy a fejem Louis ölébe hajtottam, betakaróztam Boo Bear pulcsijával és bedugtam a fülembe a fülesem. Pár pillanattal később már aludtam is, de az idilli sötétség nem tartott sokáig, Louis másfél órával később felébresztett.
- Mi van, már itt sem hagysz aludni? – kérdeztem nyöszörögve és a szemeimet dörzsölgetve, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Unatkozok, beszélgessünk már – nyafogott, mint egy kislány.
- Komolyan mondom, ha nem léteznél, ki kellene téged találni! – sóhajtottam fel. – Miről akarsz beszélgetni? – adtam be könnyen a derekam, ami a volánnál ülő testőrt is megmosolyogtatta.
- Mondjuk… dumálhatnánk rólunk. - valahogy sejtettem, hogy ezzel fog előállni, ugyanis Liverpool óta ezen gondolkozik. - Hogy értetted azt, hogy nem vagyok a barátod? – kérdezte összevont szemöldökkel.
- Úgy értettem, hogy a gyerekem apja vagy. Nyilván többek vagyunk, mint sima barátok. – rántottam meg lazán a vállam.
- Áh, így mindjárt más – mosolyodott el édesen. – Azt hittem, hogy barátodként sem tekintesz rám.
- Jaj, ne legyél már buta! – bújtam oda hozzá.
Eric – aki vezetett  – meghatottan nézett ránk a visszapillantó tükörből.
- Olyan aranyosak vagytok! – szipogott színpadiasan. Hmm. Egy körülbelül százhúsz kilós, két méter magas embert láthattunk meghatódni. Ez sem mindennapi dolog.
- Köszönjük! – vágta rá azonnal Lou vigyorogva, miközben átölelt. - Na, de akkor mi is vagyok? - faggatózott tovább.
 - Sose fogsz erről a témáról leakadni, igaz? - pillantottam égszínkék szemeibe.
 - Nem nagyon. - rántotta meg a vállait, majd arca vészesen közeledni kezdett az enyém felé.
Próbáltam másfelé pillantani, jelezvén, hogy nem helyes, amit tenni akar, de képtelen voltam elszakítani a tekintetem az övétől. Pár pillanatig csak egymás szemeit kémleltük, majd hirtelen lenézett az ajkaimra és sóhajtott egy nagyot. Rosszcsontra véve a figurát megnyaltam az ajkaimat, mire éreztem, ahogy a szíve egyre gyorsabban kezd el verni. Arca tényleg csak két-három centire volt az enyémtől. A szemeim automatikusan csukódtak le, de a várt dolog elmaradt. Helyette egy krákogást hallottunk a volán mögül:
 - Srácok, itt egy benzinkút, muszáj megállni tankolni. - szólalt meg Eric, megszakítva a mesébe illő pillanatot.
- Persze, menj csak. - legyintettem, miközben a táskámban kezdtem kutakodni egy fekete doboz után. - Én is kiszállok! - mondtam, majd Lou-ra pillantottam, aki nem nézett rám. Meredten bámult kifele az ablakon. - Nem jössz? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
 - Bassza meg! - káromkodott alig hallhatóan, mire sóhajtottam.
Valahogy én is így voltam vele, csak nem tudtam eldönteni, hogy a meg nem történt dolog zavar vagy Eric közbelépése. Talán mindkettő, hisz Louis-nak ott a barátnője, nekem meg Mark - igaz, hogy már nem sokáig, de akkor is ott a lelkiismeretem. De valahogy mégis vágytam arra, hogy mézédes ajkait az enyéimen érezzem, vágytam arra, hogy pár pillanat erejéig csak mi legyünk az egész univerzumban.
A kis, fekete doboz tetejét felpattintottam, majd  kivettem belőle egy szálat és meggyújtottam. Néhány másodpercig csak néztem, ahogy ég a szál, majd hallottam, ahogy becsapódik az ajtó. Két lépés múlva már mellettem is állt, összefont karral a kocsinak támaszkodva. Nem néztünk egymásra, de a szemem sarkából figyeltem.
 - Ne szólj anyának, jó? - emeltem meg egy kicsit a cigit, hogy lássa miről is beszélek.
 - Nyugi, nem szólok. - egyezett bele, majd pár percig ismét csend telepedett ránk.
 - Ugye nem akarod azt mondani, hogy sajnálod? - pillantottam rá, miután elszívtam a bűnös tárgyat.
 - Nem! - rázta meg a fejét.
 - Akkor? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire halványan elmosolyodott.
 - Semmi, csak gyere ide! - tárta szét a karjait, mire odaléptem elé és átöleltem, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre. - Tudod, hogy utálom, ha cigizel! - vette ki a kezemből a dobozt, amit nemes egyszerűséggel a kukába hajított.
 - Tudod, hogy nem zavar! - mosolyogtam rá. - De megígérem, hogy előtted nem fogok! - tettem a kezem a mellkasomra.
 - Annak jobban örülnék, ha sose, de van rá egy módszerem. - motyogta, miközben visszaszálltunk a kocsiba.
 - Hm? - néztem rá kíváncsian.
 - Akárhányszor megtudom, hogy elszívtál akár egyet is, el kell ettől búcsúznod! - mondta, majd közelebb hajolt és nyomott a szám szélére egy puszit.
 - És ha jó kislány leszek és abbahagyom? - kérdeztem totál felvillanyozódva az előbbi cselekedetétől.
 - Majd meglátjuk! - kacsintott, majd előhalászta a telefonját és totálisan belemerült a Twitter-be.
Pár pillanatig néztem, és észrevettem, hogy mosolyog. Lassan megráztam a fejem, majd ismét belebújtam a pulcsijába és a fejemet az ölébe hajtva ismét az álmok országába vándoroltam.  
 - Kicsim, ideje ébredezni! - suttogta Louis a fülembe, mire felkuncogtam.
 - Megérkeztünk? - kérdeztem, miközben még jobban a pulcsiba burkolóztam.
 - Lassan, most hagytuk el a táblát. - simogatta meg az arcom. - 10 perc múlva láthatod a lányunkat!
 - Már alig várom! -  feleltem mosolyogva, majd kinyitottam a szemeimet és egy mosolygó Louis-val találtam magam szembe.
Ösztönösen beletúrtam a hajába, mire lehunyta a szemeit és megkaptam a megérdemelt puszimat.
 - Na gyere. - motyogta, miközben megállt az autó.
Gyorsan felkaptam a táskámat, majd kipattantunk a fekete kocsiból és a bejárati ajtó felé vettük az utunkat. Eric, megtartva a három lépés távolságot, jött utánunk. Mikor hátrapillantottam kedvesen az ideiglenes bébiszitterünkre mosolyogtam, aki viszonozta a gesztust.
A házba lépve meglepetésként ért, hogy senkit sem találtunk otthon, így átmentünk Jay-ékhez is, de a szokásos gyerek roham ott is elmaradt.
 - Hol lehetnek? - kérdezte Tommo, miközben kivettem a hűtőből egy palack ásványvizet. - Egyáltalán milyen nap van?
 - Cicám, Lottie és Fizzy suliban vannak, az ikrek meg szerintem már végeztek, úgyhogy ők tuti a játszótéren vannak anyáékkal. - vázoltam neki az elméletem.
 - Akkor menjünk oda mi is! - vigyorgott, majd felém nyújtotta a kezét, amibe ösztönösen belecsaptam. - Nem pacsit akartam, hanem a pulcsimat. - rázta meg a fejét.
 - Azt lesheted! - ugrottam hátrébb, Eric mögé. - Már tök jól belefészkeltem magam, ezt többet nem adom vissza!
 - De az a kedvencem! - játszotta a sértődöttet, de tekintettel a 22 éves barátságunkra átláttam a szitán.
 - Majd kapsz másikat! - nevettem fel. - Ez már az enyém!
 - Ez is a tiéd! - javított ki. - Nem tudom, hány ruhámat nyúltad már le.
 - Az egy dolog! - nyújtottam ki rá a nyelvem Eric mögül. - Ez már akkor is az enyém, de ha szeretnéd kérhetsz valamit cserébe!
 - Ezt még meggondolom! - egyezett bele az ajánlatomba.
Még néhány percig húztuk egymás agyát, majd Eric véget vetett a civakodásunknak, mondván, hogy nem szülőkhöz méltó ez a viselkedés, de ezt ő sem gondolta komolyan.
Éppen elindultunk a játszótérre, mikor a járdán Lina sikítva futott elénk, nyomában az ikrekkel, majd Fizzy-vel és Lottie-vel. Anya és Jay pedig mosolyogva figyelték, ahogy a gyerekek megrohamoznak minket.
 - Anya, apa! - mondta boldogan Lina. - Úgy hiányoztatok! - ölelt szorosan magához minket.
 - Te is nekünk, kincsem! - motyogtuk egyszerre, majd elhalmoztuk puszikkal a szemünk fényét.